Beckett a telefonját szorongatta. A hívó felet már
kikereste, de mindannyiszor kinyomta. Ránézett a jelentésre - ami már félig
kész volt – majd újra kikereste a számot és most a hívás
gombot nyomta meg. Kicsöngött. Igazából két dologra
számított: az illető vagy kinyomja vagy nem veszi fel. Legalábbis Lanie így
járt, mikor próbálkozott.
- Szia Kate.
- Javi, szia. – kezdte a nő, de nem is tudta mit mondhatna.
A fejében már párszor lezajlott a párbeszéd, de mind sablonosnak tűnt számára.
De még mielőtt bármit is mondhatott volna, Esposito folytatta:
- Figyelj, tudom, hogy hibásnak érzed magad és ezért hívtál.
De ne legyen bűntudatod, én mentem bele és nem bántam meg.
Kate a könnyivel küszködött, meghatódott a férfi szavain:
- De akkor is sajnálom.
- Nincs mit. Mióta az őrsön vagyunk egy csapatba tartozunk.
Társak lettünk, barátok. Olyan vagy nekem, mintha a húgom lennél.
- Köszönöm hogy segítettél. Most már belátom, hogy őrültség
volt az, amit tettünk.
- Igazából nekem van bűntudatom. Hogyan tudott az a kis
nyikhaj leütni? Gyúrnom kell. – viccelődött a férfi.
Kate is megengedett magának egy halk nevetést:
- Nem gondoltam, hogy felveszed, Lanie-nek sem vetted fel.
- Mondtam, hogy nem haragszom rád. Akkor miért ne vettem
volna fel? Hogy tovább marcangold magad? Azt nem. Ami pedig Lanie-t illeti, két
dologból nem vettem fel. Az egyik, mert letolt volna, amiért nem akadályoztam
meg, hogy Maddox után menj. A másik pedig, hogy nem akartam, hogy sajnálkozzon.
- És Ryan? – kérdezte Kate félve.
- Csalódtam benne. A barátom, a legjobb barátom és szó
nélkül elárult.
- Javi, ha nem teszi, már nem élnék. Józanul gondolkodott, ő
is a mi érdekünket nézte. A csapatét.
- Kár, hogy már nincs csapat. – sóhajtott a férfi – Tényleg,
te meg mi a fészkes fenéért mondtál fel? Mihez kezdesz?
- Most épp az új szobámat csinosítgatom az őrsön, miközben
írhatom a jelentést életem legfájdalmasabb ügyéről…
- Várj, ezt most nem értem. Elmondanád úgy, hogy én is
felfogjam?
- Maddox tegnap megint megtámadott. Most a lakásomon. Gates
pedig azt mondta, hogy ki kell töltenem a felmondási időmet, és itt kell
maradnom az őrsön… Plusz, ha ez nem lenne elég visszavett az ügybe.
- Ez kemény, hogy bírod?
- Nehéz még ezt megmondani. Mikor először közölte
kiborultam, de összeszedtem magam egy kis segítséggel.
Esposito a vonal végén már mosolygott, de nem szólt közbe,
hanem megköszörült a torkát, és így folytatta:
- És mi van az írófiúval? Kitekerem a nyakát, ha még nem
jelentkezett.
- Ami azt illeti – Kate egy kicsit habozott – jelentkezett.
- Nyugi Kate, 3 perce már mindent tudok, tudod akinek ilyen
kotnyeles barátnője van. Áu, Lanie!
A nyomozónő már nevetett, hallotta, amint a háttérbe Lanie
próbálja elvenni a telefont Javi-tól, nem sok sikerrel.
- Na jó, igazából csak egy szívecskét mutatott, mikor arról
beszéltél, hogy hogy vagy. Várj, most azt kérdezi, hogy haragszol-e rá, amiért
ilyen szószátyár volt.
- Nem, dehogyis! Ti vagytok a legjobb barátaim, ráadásul
hallottam, hogy még egyszer fogadtatok is ránk.
- Lanie, te aztán tényleg nem tudsz titkot tartani –
viccelődött Espo, Kate hallotta, hogy Lanie már kezd kiakadni a férfira, aki
imádja húzni a nő idegeit… Mint a hazások.
- Még egyszer köszönök nektek mindet.
- Nem kell megköszönnöd, ha segítségre lenne szükséged,
bármiben, habozás nélkül hívj. Számíthatsz rám.
Kate örült, hogy ilyen barátai vannak, ez erőt adott neki és
újra belefogott a jelentésbe.
Ekkor még nem is sejtve, hogy az a segítség nemsokára elkél....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése