Don't save me!

2. rész

Látszólag a két férfinak nem tűnt fel a nyomozónő érkezése, így Beckett a torkát megköszörülve hívta fel magára a figyelmet:

-         Zavarok? Mert akkor visszajövök… - mondta, de nem tudta befejezni a mondatot, a következő pillanatban az egyik ajtó kicsapódott és a „szökevény” után egy fiatal járőr iszkolt.

Beckettet váratlanul érte a jelenet, így mikor a kutya üdvözlésképpen ráugrott, azonnal hanyatt is vágódott.

- Royal, hát te vagy az? – tápászkodott fel a földről és barátságosan megpaskolta a kutya oldalát.

A fiatal járőr már hajolt volna le a pórázért, de Royal azonnal megérezte a szándékát, megfordult, majd rávicsorgott.

A férfi ijedtében ugrott egyet, Kate pedig alig tudta elrejteni a mosolyát.

- Majd én ügyelek rá.

- Biztos nyomozó? Hívhatok valaki szakembert, aki elviszi. – ajánlkozott készségesen a járőr.

A nő a „szakember” szón ismét jót derült, de így már megértette Ryan és Perlmutter beszélgetését, miszerint az eb nem csak a járőrt viccelte meg.

- Erre semmi szükség, már ismerem, mint a rosszpénzt. De hogy is kerülsz ide? – mosolygott a kutyára, Ryan pedig készségesen válaszolt:

- Az áldozaté volt.

A férfi látva felettese csodálkozó tekintetét, folytatta:

- A korábbi gazdája – Ms. Cappuccio - Európába költözött, Royal pedig így is nehezen mozdult ki a városból, mióta előző gazdája meghalt. Jamie Thomson – az áldozat - pedig jó viszonyt ápolt Cappuccioval, így ráhagyta Royalt.

Ahogy Beckett jobban szemügyre vette a kutyát, látta hogy a pórázon egy piros kereszt volt.

-         Hát ez? Ilyen nem a vakvezető kutyáknak szokott lenni?

-         De, igen. Az áldozat vak volt, a korábbi kutyája pedig már öreg volt, így mikor Royal hozzá került, azonnal elkezdték a kiképzését. – magyarázta Ryan.

Castle Esposito oldalán lépett be a szobába, Royalnak pedig több sem kellett, mikor megpillantotta számára másik kedves arcot, azonnal kilőtte magát.

-         Micsoda kellemes meglepetés! – örült meg az író – Ma teljesen másra számítottam, mikor felkeltem.  – beszélt a kutyához, aki az első tappancsait még mindig az író mellkasán pihentette. – Hé kis haver! Hogy kerül ide? – fordult Espo fel, aki válaszul vállat vont:

-         Én is csak most jöttem, kérdezd Beckett-et.

Castle-nek nem fűlt a foga hozzá, hogy a nővel beszédbe elegyedjen. Inkább eleresztette a füle mellett Javi utolsó mondatát és Kevin mellé lépett.

-         És te tudsz valamit?

Ryan bosszúsan nézett az íróra, ugyanis ő észrevette, hogy kerüli Beckett-et. Nem akart balhét, így gyorsan beszámolt a férfinak is a történtekről, míg Beckettet Perlmutter tájékoztatta.

-         Akkor induljunk vissza a kapitányságra! – mondta Beckett, és már indult is a kocsija felé.

-         Gyere Ryan, én is itt állok az épület melletti utcában. – szólt társának Esposito.

-         Royal ki mellett szeretnél ülni? Szeretnél ’sito mellett ülni az anyósülésen? – mosolygott a kutyára, mire Espo rémülten fordult meg:

-         Neked nem Beckettel kéne menned? – kérdezte reménykedve, de mikor meglátta az író nem igazán szándékozik így tenni, más módszerhez folyamodott. – Hé kis haver, te kivel szeretnél egy kocsiban utazni? – kérdezte Royal-tól és imádkozott, hogy megértse.

Royal tekintete az író és a már távolodó rendőrnő alakja között cikázott, majd gyorsan döntött és megfordult.

-         Na látod velem akar! – jelentette ki diadalittasan az író, de a következő esemény váratlanul érte. Royal megragadta a zakója alját és elkezdte Beckett után húzni.

-         Hé, mit csinálsz?

Javi jót derült a látottakon, és magában elkönyvelte, hogy a kutya talán újra összehozhatja az írót és a nyomozót.

Don't save me!

1. rész

Rick Castle szomorú volt a tény miatt, hogy az egyetlen lánya felnőtt. Mióta elköltözött otthonról egyszerre megszűntek lézerharcok, közös filmnézések és fagyi evések Úgy érezte, hogy egyszerre két dolgot veszít el, a lánya után az ez idáig viszonzatlan szerelmet is. Feladni készült a végeláthatatlan harcot, úgy döntött nem vár tovább a nyomozóra, aki egy évig hazudott neki, és nem volt képes a szemébe megmondani, hogy mit is érez. Keserűen elmosolygott a saját naivságán, hisz ha nem hallja meg a bombás eset kihallgatásánál a nyomozónő „vallomását”, akkor még mindig próbálkozna. Abban a pillanatban azonnal döntést hozott, hogy a következő lesz az utolsó ügye a nővel, mégis egyfolytában ő járt a fejében. Nem tudott az írásra sem koncentrálni, egyáltalán semmit sem tudott tenni annak érdekében, hogy ezt a gondolatot egyszer s mindenkorra kiverje a fejéből.

Martha szomorúan nézte fiát, ahogy üveges tekintettel ül a dolgozószobában laptopjával a kezében, még mindig pizsamában. Pedig már az utóbbi hetekben minden reggel ez a látvány fogadta, megszakadt a szíve, ahogy a tanácstalan kisfiúra nézett. Nem szeretett beleszólni a fia magánéletébe, főleg azok után, hogy két exfeleséget is ő találta neki. De most más volt a helyzet, most a fia talált rá a szerelemre, és sokszor látta a szemében a boldog csillogást, amit eddig még soha sem tapasztalt. Rick tervével is tisztában volt már, hisz mindennap Marha megerősítésére várt, hogy azt hallja az anyjától, hogy helyesen cselekszik. Ő pedig nem tudta, hogy mit is mondhatna. Talán jobb lesz ha ott hagyja a kapitányságot, és elfelejti az egészet. Mert ha egész életében gyötri magát, az sem lesz jobb.

-         Richard… - szólította meg félve a fiát.

Castle úgy kapta fel a fejét, mint akit valami rossz dolgon kaptak.

-         Igen? – kérdezte, de már az anyja válaszolni nem tudott, mert a telefonja csörögni kezdett. – Beckett az. Jobb lesz most már véget vetni ennek az egésznek.

Martha keserűen bólogatott és magára hagyta a fiát.

-         Mióta kávézol egyedül?

-         Otthon is szoktam, de most nem volt rá időm. – adott kitérő választ a nyomozónő.

-         Tudod, hogy nem így értettem. – kötötte az ebet a karóhoz Espo.

Beckett megállt egy pillanatra, így kollégáját is erre kényszerítve:

-         Javi, tetthelyen vagyunk, beszéljük meg ezt máskor.

-         Ez nem velem kéne megbeszélned. – jelentette ki határozottan, de felettesétől csak egy rosszalló pillantást kapott: - Ez a ti ügyetek.

-         Igen, ahogy mondod! Ezért maradj is ki belőle! – felelte nyersen, de azonnal meg is bánta a szavait.

Nem Esposito-ra volt mérges, hanem Castle-re. Egyszerűen nem tudta elviselni, hogy ilyen nyers vele mostanság az író, és hogy ismét nagykanállal habzsolja az életet. Minden héten más cicababákkal mutatkozik, és elmegy az őrsről, ha úgy tartja kedve.

Jobban belegondolva magára is mérges volt, amiért nem engedte közel magához a férfit. Sokáig azzal nyugtatgatta magát, hogy az ő kapcsolatuk így is nagyon jó, hisz évelődnek, megoldják az ügyeket… De valami megváltozott… Mintha valami eltört, megtört volna a férfiban. Nem ugyanaz a társ volt, hanem egy lekezelő, nemtörődöm pasas, aki csak nehezen tűri meg maga mellett a nyomozónőt. Régen a felállás is más volt: Ő nem bírta elviselni a saját munkahelyén az írót, most pedig ez is megváltozott. Minden megváltozott.

 Annyira elmerült a gondolataiban, hogy már ott állt az áldozat mellett, kicsit arrébb Perlmutter és Ryan veszekszik.

-         Értse meg, hogy nem hallgatott rám! Hogy parancsoljak rá?

-         Hogy hogyan?! Nem maga a rendőr? Egy erélyes, bátor személy? Nekem nem úgy tűnt az utóbbi percekben…

-         Most olyan nagy a szája! De mikor tehetett volna valamit, inkább a hulla mögé hátrált.

-         Téved, én a nyomokat védtem!

Látszólag a két férfinak nem tűnt fel a nyomozónő érkezése, így Beckett a torkát megköszörülve hívta fel magára a figyelmet:

-         Zavarok? Mert akkor visszajövök… - mondta, de nem tudta befejezni a mondatot, a következő pillanatban az egyik ajtó kicsapódott és a „szökevény” után egy fiatal járőr iszkolt.

Comeback 11.rész

-         Csak arra gondoltam, hogy Beckett múltkor is nyomott hagyott nekünk. Mi van, ha most is így tett?

A nyomozónő végtagjai már teljesen elgémberedtek, minden erejét összeszedve tűrte a fájdalmat és a fáradságot. Egyetlen reménye is szertefoszlott, hisz a nyomozók nem érkeztek meg mielőtt ők elindultak volna a raktárból. Ráadásul esélye sem volt a szabadulásra, miután Sophia a kezeit még egyszer átkötözte, fegyverét pedig a gerincéhez nyomva vezette.

-         Megérkeztünk. – mutatott az előttük lévő vasajtóra. – Na, mire vársz? – kérdezte, majd lökött egyet a nyomozón.

Beckett vonakodva, de bedörömbölt az ajtón. – NYPD!

Pár másodperccel később egy öltönyös férfi tárta ki azt.

-         Ez egy zártkörű rendezvény. Csak meghívóval. – tette hozzá mosolyogva.

-         Itt a meghívóm. – szegezte a fegyverét az őrre, aki engedelmesen kijjebb tárta az ajtót.

Bent a teremben félhomály uralkodott. Egy kerek asztal körül ült három férfi pókerlapjaikat tanulmányozva.

Sophia nem is értette, hogy hogyan játszhatnak szinte teljes sötétségben. De agya ezzel a részlettel már nem törődött. Biztos volt a siker elérésében, és mosolyogva biztosította ki a fegyverét.

-         Uraim, a partinak vége. Szép lassan álljanak fel!

A teremben ebben a pillanatban kigyulladtak a lámpák, a három férfi pedig egyszerre vette elő a fegyverét és szegezte a nőre.

Sophia ösztönösen Beckett fejéhez emelte a fegyverét, tekintete pedig döbbenten cikázott a két rendőr és az író között.

-         Tegyék le, különben lelövöm! – sziszegte a nő.

A teremben tapintható volt a feszültség. Esposito, Ryan és még Castle is egyenes háttal, mozdulatlanul markolták a fegyvert. Mindhárman Sophia-t nézték, Rick nem mert Kate szemébe nézni. Bármennyire is vágyott már arra, hogy tetőtől-talpig végigmérje és meggyőződjön testi épségéről. Tudta, hogyha ránéz, akkor vagy teljesen elgyengül, vagy fejét elvesztve lő Sophia-ra.

-         Ismétlem, tegyék le, mert lelövöm. Nem viccelek.

-         Nem lesz rá módja…

A nő összerezzent a mondat hallatán, hisz a hang nem előle, hanem mögüle jött.

A következő pillanatban pedig már csak egy kattanást hallott, amiből leszűrte, hogy Gates kibiztosította a fegyverét.

-         Ha most a helyében lennék, feladnám. Egyetért Beckett nyomozó?

Kate egy pillanatra megérezte a nő bizonytalanságát és azonnal ki is használta a helyzetet. Lábával kihúzta Sophia jobb lábát, aki egyensúlyát vesztve zuhant a földre.

-         Okosnak hitte magát, de egy ilyen szakállas trükknek bedőlni! Mire várt, hogy Beckett majd válaszol egy költői kérdésre?! – mondta a kapitány, miközben megbilincselte a nőt. – Erre a kérdésre sem várok választ! – tette hozzá cinikusan.

Ryan és Esposito felhúzta a földről a nőt, miközben Beckett annak fegyverét vette fel, és szegezte a nőre.

-         Rossz áldozatot választott! – mondta, és hangja újra határozottan csengett.

Gates és a két nyomozó is együtt érzően nézte a nyomozónőt, tudták, hogy ha nem is mutatja, akkor is megviselte ez a pár nap…

A két férfi most látta elérkezettnek az időt, hogy kivezessék Sophia-t a teremből, Beckett pedig átnyújtotta a fegyvert a kapitánynak, aki beosztottjai után indult.

Kate megfordult és Castlel találta szembe magát. Az író nem tétlenkedett szorosan magához ölelte kedvesét.

-         Meg fogsz fojtani! – suttogta a nő.

-         Nem akarlak elengedni soha többé!

Kate a gyönyörű kék szempárból szomorúságot és aggódást olvasott ki. Finoman végigsimított a férfi arcán, és olyan közel hajolt hozzá, amennyire csak tudott.

-         Nem fogsz elveszíteni. – felelte. –Különben olyan voltál, mint egy macsó, ahogy a fegyvert tartottad.

-         Inkább egy nyuszi, akinek megmondták, hogy jól markolja meg a répát, mert kiesik a kezéből.

-         Akkor már inkább mint egy elszánt kisfiú. Tudod, mint a kis ovisok, akik mihamarabb megakarnak tanulni biciklizni, hogy lenyűgözzék a kislányokat.

-         Na megint óvodás… Ezt már Gates-től is megkap… - de nem tudta befejezni a mondatát, mert Kate egy csókkal elhallgattatta.

Amíg csókolták egymást, minden rosszat elfelejtettek, csak egymásra koncentráltak. Mikor ajkaik elváltak egymástól, Rick homlokát a nőéhez illesztette:

-         Szeretlek, és nem is tudom, hogy mi lett volna, ha…

-         Nincs ha, Rick… Miért kínozzuk magunkat tovább olyan gondolattal, ami nem következett be? Itt vagyunk egymásnak, és ez a legfontosabb! Én is nagyon szeretlek!

Castle kezét a nő fele nyújtva szólalt meg:

-         Akkor menjünk végre haza!

Kate válaszul csak a férfire mosolygott és megfogta a kezét.

-         Biztos csak ennyi? – kérdezte a férfi, csodálkozást színlelve.

Kate oldalba bökte a férfit, mire az a nő keze után nyúlt, és magához húzta.

-         Még egy ok, amiért örökre velem maradsz. – mutatott a csomagokra.

-         Csak ezért? – húzta fel a szemöldökét.

-         És nem mellékesen azért, mert szeretlek! – duruzsolta, már a nő ajkainak. – Akkor kapj fel egy bőröndöt és indulás!

-         Mégis hova? – kérdezte meglepetten.

-         Oh de feledékeny vagyok! Elfelejtettem, hogy Gates kapitány egyetértett velem abban, hogy ad egy pár hét szabadságot neked. Tudod azt hiszem kezd megkedvelni. Bár nem tudom, hogy mit értett azon, hogy korlátlan mennyiségű szabadságom van az ő nyugdíjazásáig. – idézte a kapitány szavait.

-         És hova megyünk? – mosolyodott el a nő.

-         Meglepetés, de ígérem, hogy nagyon jó lesz!

-         Ha már te mellettem vagy, az csak jó lehet!

Vége

 Nem szeretnék ígérgetni, mert tudom, hogy az elkövetkező időszakban is kevés időm lesz, de még a hétvégén felkerül az új történet első fejezete, melyből egy részletet itt tudtok elolvasni:
 Részlet