Comeback 2. rész

- Ha igaz lesz a feltevésed, akkor ez lesz a leghamarabb megoldott ügyünk. Talán még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülünk. – mosolygott az író, miközben a kávét a nyomozónő elé tette. Kate csak összeráncolta a homlokát, így nézte a szokásos helyére lehuppanó férfit. Csodálta, hogy mindig tud valamiféle humort becsempészni a „gyilkossági falak” közé, ami oldottabbá teszi a légkört, de nem sérti meg az áldozat emlékét. Igaz erről már korábban kifejtette a véleményét, miszerint „ő már úgysem hallja”. Szerelmesen nézte az írót, mikor ezt viszont Castle észrevette, huncutul rámosolygott a nőre, mire az elkapta a tekintetét és próbált az előtte heverő aktára koncentrálni.

- Neked mindig viccelődnöd kell?

- Te mondtad: mint egy búgócsiga. – folytatta Castle az élcelődést.

- Addig is, amíg a fiúk megjönnek, gyűjtsük össze, hogy mit tudunk.

- Ez egy nagyon jó ötlet! Ha most összefoglaljuk, könnyebb lesz megírni a jelentést és megkaphatom a kárpótlást. – csintalankodott tovább az író.

- Milyen kárpótlást? – lépett hozzájuk Ryan.

- Semmilyet! – felelték egyszerre ösztönösen, majd Kate zavarában gyorsan témát váltott:

- Találtál valamit?

Ryan próbálta a mosolyát elrejteni. Mióta megtudta, hogy Kate és Rick a hamptoni kiruccanás óta együtt vannak, elég edzett lett, hisz nap mint nap élt a titokkal, amiről csak ő tudott. 

- Oké. Szóval Harris 10 éve dolgozott egy nagyvállalatnak, ő volt minden számítástechnikával kapcsolatos dologért felelős. Beszéltem a főnökével, aki szerint ilyen megbízható, lelkiismeretes és jó szakemberrel még nem dolgozott együtt.

- Talán a dicséretnél nagyobb elismerésre vágyott. – elmélkedett az író.

- Hahó Castle, nem a főnököt nyírták ki, hanem a beosztottat, így az elméleted mehet a levesbe.

- Igaz, de talán a főnök akarta elhallgatatni. – védte az igazát Rick.

- Szerintem ahelyett, hogy elméleteket gyártunk, oldjuk meg az ügyet. – fordult az író felé a nyomozó.

- Abban talán tudok segíteni. – jelent meg Esposito. – Utánanéztem a lakhelyének, és egy nővel közösen bérel egy házat a belvárosban. Talán tőle megtudunk valamit.

- Remek, akkor induljunk. – pattant fel Beckett és már nyúlt is a kabátjáért.

- Nem akarok beleszólni, de nem lenne egyszerűbb behívatni? – kérdezte szomorkodva az író, de a hangszínében a hangulatváltozást csak Kate fedezte fel. Tudta, hogy a férfi mihamarabb haza szeretne menni.

- Castle, egyszerűbb, ha mi megyünk oda, talán a holmija között találunk valami használhatót, nem gondolod?

- Valóban detektív, két legyet ütünk egy csapásra.

- Mily költői. – incselkedett a nő.

- Író volnék. – folytatta a humorizálást a férfi, de ezért a nyomozónőtől csak egy rosszalló pillantást kapott.

- Őszinte részvétem Ms. Newell.

A nőnek válaszul csak egy bólintásra tellett, miközben szorongva ült a nyomozókkal szemben a kanapén és szemeit törölgette.

- Tudom, hogy ez nehéz önnek, de muszáj feltennem pár kérdést.

A nő ismét csak bólintott, majd mély levegőt vett és Beckett szemébe nézett, így jelezvén, hogy valamennyire már összeszedte magát.

- Amint látom igencsak közeli kapcsolatban volt Mr. Harris-sel.

- Igen, együtt éltünk már három éve, és mikor New York-ba költöztünk, akkor vettük ki közösen a lakást.

- Mikor költöztek ide?

- Négy hónapja. Tudja Marrill már itt dolgozott a városban 10 éve, de most sem a munka könnyebb elérhetősége miatt költöztünk ide, a váltásnak anyagi okai voltak. Nem tudtuk fenntartani a szüleim házát. Kettőnknek nagy volt és nagyon költséges. Jobbnak láttuk, ha továbblépünk.

- Értem. Hogy viselték a váltást? Mikor ideköltöztek nem vett észre valami változást?

- Ez egy nagyváros nyomozó, itt minden más. – értetlenkedett a nő.

- Igen, valóban, de nem így értem. A barátjával kapcsolatban. Több telefonhívás vagy hasonló?

- Most arra céloz, hogy megcsalt-e? – háborodott fel a nő.

- Nem, természetesen nem. Csak esetleg valaki zaklatni kezdte, és valamit elintéztetni Mr. Harris-sel. Tudja ő, mint egy képzett informatikus sok bűnöző hasznára válhat, akár akar segíteni, akár nem.

- Értem. Először is elnézést az előbbi kirohanásomért, de ilyesmire nem emlékszem. Egy kicsit frusztrált volt, mert meg akart felelni a munkájának és a főnökének. A munkahelye volt a második otthona. De őt mindenki szerette, egy becsületes ember volt. Nem is értem, hogy ki és miért ölhette meg.

- Ms. Newell, köszönöm, hogy a rendelkezésünkre állt, még annyit kérnék, hogy a nyomszakértők és a nyomozótársaim, had nézzenek körül a holmijai között.

- Igen, természetesen, azt hiszem ez a legkevesebb, amit most tehetek és amivel segíthetek.

- Nem is olyan egyszerű ez az ügy, mint az elején hittem.

- Igen. De még így is az a legvalószínűbb, hogy a munkájának köze van a megöléséhez. De ezzel a ténnyel nem megyünk sokra.

- Hát nem. New York-ban a bűnözök többségének jól jön egy hacker, aki egy s mást elintéz nekik. – töprengett az író, majd meglátva a nyomozónő arcát, így folytatta: - Fárasztó nap volt. Rendelek valami kaját, te addig vegyél egy jó forró fürdőt.

- És mi lesz a kárpótlással? – mosolygott huncutul a nő és az író nyaka köré fonta a karjait.

- Nekem már az is elég, ha veled lehetek egy ilyen nap után. És látom rajtad, hogy fáradt vagy, szükséged van egy jókora alvásra. – felelte a férfi, miközben kezével átkarolta a nőt és gyengéden megcsókolta.

- Pedig ennél már csak nehezebb napok elé nézünk. De ha vége lesz az ügynek, akkor egy kiveszek egy pár napot, és lesz időnk egymásra is.

- Támogatom az ötletet. – mosolyodott el a férfi is.

Miután vettek egy forró fürdőt és elfogyasztották a rendelt vacsorát, fáradtan, de nyugodtan aludtak el egymás karjaiban.

***

- Jó reggelt szerelmem. – köszöntötte Rick kedvesét, aki álmosan törölgette a szemeit.

- Hány óra?

- 7 óra múlt, olyan mélyen aludtál, hogy nem akartalak felkelteni, inkább csináltam reggelit.

- Nagyon édes vagy, köszönöm.

- Neked bármikor. –mosolygott – Na gyere, mert a végén még kihűl.

- Tudod arra gondoltam, amit tegnap Harris barátnője mondott. Hogy a férfinak a munkahelye volt a második otthona. Talán az irodájából megtudhatnánk, hogy mibe keveredett. Ezért arra gondoltam, hogy mielőtt bemegyek az őrsre, beugrok az irodába, te pedig addig hazamehetnél átöltözni és az őrsön találkozunk.

- Remek ötlet. Majd addigra főzök kávét, úgyhogy siess, nehogy kihűljön.

- Hello Castle! Ez is ritkaság, hogy Beckett előtt érkezel meg az őrsre. – köszöntötte az írót Esposito.

- Miért még nem jött meg? – lepődött meg, hisz ő otthon amellett, hogy ruhát váltott, még beszélt az anyjával és a lányával. Már egy óra eltelt mióta különváltak.

- Nem, de már rég itt kéne lennie. Nem jellemző Beckett-re hogy késik. De lehet, hogy csak kimerült az ügy miatt.

- Lehet. – válaszolta az író, miközben az agya csak azon kattogott, hogy hol marad ilyen sokáig, mert ha talált volna valamit, akkor már hívta volna a fiúkat. – Nem tudnád lenyomozni a mobilját? – fordult Ryan-hez.

- Castle, nem túlzás ez egy kicsit? – kérdezte Espo. – Szerintem ő sem örülne, hogy egy kicsit késik, és máris utána szaglászunk. Az is lehet, hogy az új pasijával van.

Ryan nem is foglalkozott a társa kijelentésével, már hívta a kollégákat, hogy mérjék be a telefont. Mivel ő már tudta, hogy Castle az új barát, gondolta, hogy van alapja az aggódásnak…

Mikor Beckett épphogy elkezdte volna átnézni a fiókokat iratok után kutatva, egy alak mögé lépett és leütötte. Mikor magához tért, érezte, hogy lábai és kezei is szorosan össze vannak kötözve. Résnyire nyitotta a szemét, látta, hogy még mindig az irodában van. Döbbenten vette tudomásul támadója kilétét és azonnal összeállt neki a kép az egész gyilkossággal kapcsolatban. Mivel tudta, hogy úgysem menekülhet, csak úgy tud segíteni magán, ha nyomokat hagy: elsősorban a támadója nevét…

Comeback 1. rész

Egy gyilkosság, ami látszólag hétköznapi. Majd mikor a profi gyilkos elkövet egy hibát, minden megváltozik. A páros szétszakad, külön-külön, mégis a másik segítségével próbálják megoldani az ügyet és a bűnöst rács mögé juttatni. Örökre.

Tengerpart, pálmafák, koktélok. Ez egy sikeres írónak mindennapi esemény lehetne, de ha ehhez társul a világ legszexibb múzsája, akkor tényleg minden tökéletes. Még ha ez csak egy álom is, és pár másodperc múlva a telefon búgó zaja félbeszakítja.

A nő már nyúlna is érte, de egy erős kar megakadályozza benne és még jobban magához húzza.

- Rick, kérlek. Úgysem hagyja abba, csak felesleges köröket futunk.

A férfi durcásan engedett az ölelésen, majd kinyitotta a szemét: igaz, hogy nincs tengerpart, de a gyönyörű szerelme így is mellette van, és csak ez számít.

- Csak hogy tudd, azért engedtelek el, mert ott van a fegyvered is az éjjeliszekrényen. – mondta álmosan, miután a nő már lerakta a készüléke.

- Csak nem félt Mr. Castle, hogy esetleg bántom?

- Attól nem félek, de ha ez fegyverrel történik, akkor már igen. – incselkedett a férfi.

- Látom, ma is fel vagy húzva.

- Mint a búgócsiga. – mosolygott továbbra is.

Kate odahajolt hozzá és lágyan megcsókolta. Castle pedig gyorsan átkarolta a nőt és már húzta is le magával a lepedők közé.

- Rick mennünk kell. – mondta szomorúan a nő.

- Ne, ne. Így hogy akarhatod, hogy egész nap közömbös legyek hozzád?! Nem fogom kibírni.

A nő csak mosolygott. Imádta mikor előjött szerelméből a durcás kisgyerek, de mikor a kapcsolatuk titokban tartásáról volt szó, akkor tudta, hogy a kisgyerek igencsak követelőző tud lenni.

- Majd kárpótollak.

Erre a szóra Castle szeme felcsillant és jóleső érzéssel nyugtázta, hogy fontos helyet foglal el a nyomozónő szívében.

- De most már tényleg induljunk, így is késésében vagyunk.

Rick, mint akinek visszaadták a játékát, rögtön felpattant és újult erővel belevetette magát a reggeli készítésbe. Kate – mikor még egyedül élt – ritkán reggelizett. De mióta együtt van az íróval - mindegy, hogy épp kinek a lakásán töltik az éjszakát - a férfi minden reggel készít valami finom harapnivalót. A jóhoz könnyű hozzászokni, így Kate sem bánta, hogy reggel nem üres hassal indul munkába. Gyorsan elkészülődött, és az író már lent is várta az aznapi finomsággal: friss pirítós, egy kis rántotta és narancsdzsúz. Mint egy reggelinél sem, a kávé most sem hiányozhatott.

- Most már biztos, hogy elkésünk. – jelentette ki Kate, miután már a kocsiban ültek és a tetthely felé igyekeztek.

- Majd rám fogod, hogy szöszmötöltem, mielőtt felvettél.

- Tudod, hogy a magyarázkodással lehet a legkönnyebben lebukni. – fordult a férfi felé. – És ha együtt akarunk dolgozni, akkor titokban kell maradnia.

- Tudom, tudom. Majd világgá kürtölöm, ha már nyugdíjasok leszünk.

Kate először csak elmosolyodott a kijelentésen, majd mikor eljutott az ágyáig a mondat jelentése, elgondolkodott. Már most úgy beszél, mintha évek óta együtt lennénk? Nyugdíjasok? Tényleg velem akar maradni életem végéig?

Annyira belemerült saját gondolataiba, hogy már csak azt vette észre, hogy agya vitte el a megadott címre, nem is emlékezett rá, hogy hány lámpánál álltak meg, vagy hogy meddig tartott az út.

- Sziasztok. – köszöntötte őket Espo, és elkezdte felvázolni az eddig megtudott információkat. – Szóval 34 éves férfi, neve Marrill Harris, és egy irodaházban dolgozott informatikusként.

- A halál oka? – guggolt le a nő Lanie mellé.

- Egy lövés közvetlen közelről, de úgy tűnik, hogy előtte már elkaphatták, mert a kezén és a lábán kötéltől származó nyomokat találtam. Plusz még meg is kínozták. Többet csak a boncolás után tudok mondani.

- Kösz Lanie. Szóval, nagyon úgy néz ki, hogy barátunktól valamit meg akartak tudni.

- Informatikus volt, talán hacker is, és lehet, hogy valamibe beleütötte az orrát.

- Ez nem rossz feltevés, ezen el lehet indulni, megyek is a munkahelyére kérdezősködni. – köszönt el a párostól a nyomozó.

- Mi pedig menjünk be az őrsre. – fordult Kate az író felé.

Együtt 12. rész

A kórboncnok válasza nem sok jót ígért. De ő maga is tisztában volt vele, hogy azonnal orvosi segítségre lenne szükségük. 

Castle úgy érezte, hogy órák teltek el, mióta szerelme eszméletlenül feküdt a karjaiban. Mindegy egyes másodperc elteltével azt gondolta, hogy Kate nem fog felébredni. Egyszerre rémes érzés kerítette hatalmába. Szörnyű gondolatok cikáztak a fejében. Miért most kell minden szörnyűségnek megtörténnie? Mintha minden a boldogságuk ellen szólna. Gyengéden simogatta a nő arcát, miközben suttogva kérlelte, hogy térjen magához. Mikor az író úgy gondolta, hogy ezt már nem bírja tovább elviselni, Kate keze alig érezhetően megmozdult. Próbált mondani valamit, de még félig mindig öntudatlan állapotban volt.

- Shh, Kate – suttogta, miközben kezét az ajkaira tapasztotta. – Shh.

- Mi történt? – kérdezte nagyon halkan, és közben próbálta kinyitni a szemét. Mozdulatai nagyon lassúak voltak, ám mikor megpillantotta a napfényt, azonnal le is csukta a szemét.

- Megcsúsztál. – válaszolta halkan. – És beverted a fejed.

- Kate, ne aludj el. – guggolt le mellé Lanie, miközben a fején lévő sebet vizsgálgatta.

- Nem fogok. – suttogta egy sóhaj kíséretében.

Kate tanulva az előbbiekből, most előbb óvatosan oldalra fordította a fejét, majd lassan kinyitotta a szemét.

- Fel tudsz ülni? – kérdezte Rick.

- Segítenél?

Castle az egyik kezét a nő háta mögé csúsztatta, a másikat pedig a derekára helyezte. Mikor lassan megemelte a hátát, Beckett arca azonnal eltorzult. Éles fájdalmat érzett, miután a fejét felemelte a férfi öléből.

- Kate?

- Jól vagyok. – mondta, miközben próbált egy pontra koncentrálni és azt nézni. Nagyon fájt a feje, de túl makacs volt ahhoz, hogy bevallja. – Egy kis víz most jól esne.

Miközben Esposito a kiöblített sörösüvegbe töltött vizet, addig Kate Rick mellkasának támasztva pihentette a fejét. Miután ivott, az eget kezdte kémlelni.

- Jól vagy? – simított végig a nő arcán az író.

Kate válaszként az ujjait Castle ajkaira nyomta és továbbra is az eget kémlelte. – Ti is halljátok?

Rick is fülelni kezdett, de semmit sem hallott:

- Biztos, hogy jól vagy?

- Nem, igaza van! – ugrott fel Jenny. – Én is hallom!

- Egy motor! – kiáltott fel Kate.

Hirtelen mindenki talpra ugrott és a hang forrását keresték. Egy repülőgép motor hangja volt a távolból, de már egyre jobban hallották. Castle a kezeiből tölcsért formált, kiszűrve így a nap sugarait. Majd megpillantották a repülő fehér körvonalait a kék égen.

Kate azonnal megszorította szerelme kezét, aki válaszul mosolyogva nézett rá.

A repülő - mikor a sziget felé ért - háromszor is tett egy kört felettük, jelezve, hogy észrevették őket.

Castle megkönnyebbülten sóhajtott, majd Kate felé fordult és egy csókot adott a homlokára.

Miután megérkeztek a reptérre, mindegyiküket kórházba szállították kivizsgálásra, de Kate-re különösen figyeltek. Castle egy percre sem engedte el a kezét, és mikor a kórházban voltak, akkor sem akarta. Kate csak nagy nehezen tudta meggyőzni, hogy addig ő is menjen el a kivizsgálásra és utána találkoznak.

Miután Rick végzett, azonnal megkereste szerelme kórtermét.

- Szia. – lépett oda hozzá, miután látta, hogy Kate ébren van. – Hogy érzed magad?

- Már jobban. Kaptam fájdalomcsillapítót, de estére bent kell maradnom megfigyelésre. És te?

- Nekem kutya bajom. Pár karcolás, horzsolás.

- És beszéltél Alexis-sel és anyukáddal?

- Igen, nagyon örültek, hogy jól vagyunk. Apukádat is felhívtam.

- És hogy van?

- Jobban, mióta megtudta, hogy semmi bajod. És persze kérdezte, hogy már Mrs. Castle-t kell-e a nővérpultnál keresnie. – mosolygott a férfi.

- Hogy már apám is tudja Mr. Castle? – kérdezte pajkosan Kate.

- Miért Ön szerint kitől kértem el a lánya kezét? – felelte, majd egy lágy csókra odahajolt szerelméhez.

Kate összeszorított fogakkal dőlt vissza a párnára. Rick ezt azonnal észrevette és arckifejezése azonnal megváltozott.

- Mi a baj? – kérdezte Kate, miközben megszorította a férfi kezét, majd válaszolt a saját kérdésére. – Nyugalom, jól vagyok. Csak még nem hatott a fájdalomcsillapító.

- Tudom. Csak…

- Csak, mi? – Kate kíváncsian fürkészte a férfi arcát.

- Olyan, mintha az univerzum ellenünk lenne. Mióta felszálltunk a gépre.

A nő egy pillanatra elgondolkozott, majd folytatta:

- Két éve azt mondtad nekem, hogy az univerzum küldött egy jelet, hogy együtt kell megoldanunk azt az ügyet.

Rick az emlékek hatására újra elmosolyodott, majd Kate folytatta:

- Most is meg kell oldanunk egy ügyet, és itt vagyunk együtt, épen és egészségesen. Félig-meddig. – tette hozzá nevetne Kate, miután Rick a nő fején lévő kötésére pillantott.

- Igazad van. Szeretlek és semmivel sem tudnak megakadályozni, hogy elvegyelek. Sok mindent átéltünk már…. együtt.

Vége

Együtt 11. rész

Rick úgy érezte, hogy ez élete legszebb napja. Harmadszor is megházasodik, ami reméli, hogy már örök életre szól. Mikor megismerte Kate Beckett-et, el sem tudta képzelni, hogy a nő egyszer megkedveli őt. Hisz az első pár hetük úgy telt, hogy a nyomozó csak próbálta elviselni és megtűrni maga mellett. Ebben persze az is közrejátszott, hogy ő is nagyon szerette ugratni és felhúzni a nőt. De rájött, hogy a nyomozó össze sem hasonlítható az eddigi élete során megismert nőkkel. Egy idő után kötődni kezdtek egymáshoz. Kate egyre több titkot osztott meg vele, ami számára nagyon sokat jelentett. Az évek múlásával úgy érezte, hogy Kate Beckett személyében egy olyan nőt ismert meg, aki megértő, gondoskodó és érzékeny. Több szeretett volna lenni a barátjánál, erre csak akkor jött rá, mikor felbukkantak a nő életében más férfiak. Legmerészebb álmaiban is csak egy érintés vagy egy ölelés fordult elő, nemhogy egy csók! Majd miután megtörtént - igaz, hogy csak elterelés volt – tudta, hogy mindent egy lapra feltéve küzdenie kell érte. Hosszadalmas harc után, most egymás mellett fekszenek – már mint jegyesek – és a közös jövőn gondolkodnak. Mert álmodni és küzdött álma megvalósításáért.

Rick közelebb hajolt és kezével beletúrt a nő hajába. Mindketten elmosolyodtak, majd megcsókolták egymást. Csókjuk lassú volt, szerették volna élvezni a csendes, meghitt pillanatot. Castle az egyik kezét a nő hátán húzta végig, Kate ajka az érintés hatására megremegett. Ilyenkor mindig elmosolyodott, mert a férfi érintése, csókja mindig jóleső érzést váltott ki belőle.

- Annyira szeretnék még veled maradni kettesben, de bűntudatom van. Mi itt ünneplünk, a többiek pedig ott keseregnek az erdő közepén.

Castle beleegyezően bólintott. Hogy lehet benne mindig ennyi törődés? Ha ő nem lenne itt velük, már biztos, hogy összemarakodtak volna Espositoval. Itt is ő tartja össze a csapatot a széthullástól.

Kate mosolyogva karolt bele szerelmébe és lassan visszaindultak. Arra gondolt, hogy milyen szerencsés, és ez erőt adott neki. Ki kell tartania és úgy gondolta, hogy a férfival egymást támogatva ez sikerülni is fog.

- Igen elgondolkoztál. – szólalt meg csendesen Castle.

- Csak arra gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok. Gyönyörű ez a gyűrű, Castle. – mondta, miközben újra felemelte a kezét. Egy pillanatra megállt és felsóhajtott: - Rick, talán jobb lenne, ha elraknád, amíg meg nem érkezünk. Nem szeretném elveszíteni.

Castle szomorúan nézett a nőre.

- Figyelj – kezdte a nő, miközben a kezét a férfi álla alá helyezte, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzen: - Szeretlek. Hozzád akarok menni és nem akarom, hogy kételkedj benne.

- Értem. – válaszolta.

Kate látta a szemeiben a szomorúságot és bűntudatot érzett.

- Castle – kezdte, de hangja elcsuklott, nem tudta, hogy hogyan folytassa tovább, mit mondjon, hogy megnyugtassa.  – Szeretlek. – suttogta, miközben titkon azt remélte, hogy ez elegendő lesz.

- Csak néhány óráig még hagyd, kérlek. Szeretném látni, hogy az ujjadon van. – kérlelte a nőt.

Kate beleegyezően bólintott. Mikor már pár méterre voltak a csoporttól, észrevette Lanie-t, aki őt nézi, majd a tekintete a kezére vándorol. Tudhatta volna, hogy kiszúrja…

- Kislány, mi az ott az ujjadon?

Kate mosolyogva nézett Castle-re, aki válaszul csak beleegyezően bólogatott a fel sem tett kérdésre.

- Miért Lanie, még sohasem láttál jegygyűrűt? – kérdezte, miközben alig tudta türtőztetni magát, hogy végre megossza barátaival ezt a csodás hírt.

Lanie nem tétlenkedett, a következő pillanatban már barátnője nyakába borult:

- Istenem, gratulálok. Annyira megérdemelted már, hogy boldog legyél.

Miután mindenki gratulált a párosnak, Jenny már belevágott a tervezésbe.

- Szóval mikor lesz az esküvő?

- Tessék? – lepődött meg Kate.

- A nyár lenne a legjobb. – csatlakozott a beszélgetéshez Lanie.

- A nyár kissé forró egy ilyen eseményhez, nem gondolod? - válaszolta Jenny.

- De. igazad van. Akkor nem kérdés, a tavasz a legjobb időpont. Talán egy kertben. – tanakodott a kórboncnok.

- Lányok, nem várhatnák ezzel legalább holnapig? – állt a két nő közé a nyomozónő.

Másnap reggel, amint felkeltek már nekiláttak az aznapi teendőkhöz.

- Castle, hol is van az a forrásvíz? – kérdezte Lanie.

- Majd én megmutatom, addig te gyújts tüzet. – lépett hozzájuk Kate, így Castle csak beleegyezően bólintott.

Miközben már eltelt egy óra is, Castle épp az ágakat gyűjtögette Ryan társaságában, miközben egyre közeledő, gyors lépteket hallottak. Az író kíváncsian fordult a hang irányába, majd a következő pillanatban a szíve is megállt.

Kate, Esposito karjaiban feküdt mozdulatlanul. Castle az első sokkból feléledve futott feléjük.

- Mi történt? – kérdezte remegő hangon, miközben átvette a nőt Esposito-tól és lassan az ölébe fektette.

- Lecsúszott a szikláról és beverte a fejét. – hadarta a nyomozó.

A férfi úgy érezte, hogy egy világ dől össze benne. Az egyik percben még Kate ujjára húzza fel a gyűrűt, a másikban pedig már szerelme élettelenül fekszik a karjaiban. Mint egy rossz álom. Nem tudná elviselni, ha valami történne vele. Lanie szólongatása ragadta vissza a valóságba:

- Castle, ki kell tisztítanom a sebet. – mondta komolyan. – Tartsd a fejét.

Castle le sem vette a tekintetét a nőről, finom simogatta az arcát és nem érdekelte, hogy könnyeitől már alig lát.

- Mikor fog felébredni? – kérdezte Lanie-től, aki egy sóhaj kíséretében válaszolt:

- Nem tudom Castle.

A kórboncnok válasza nem sok jót ígért. De ő maga is tisztában volt vele, hogy azonnal orvosi segítségre lenne szükségük.