Comeback 2. rész

- Ha igaz lesz a feltevésed, akkor ez lesz a leghamarabb megoldott ügyünk. Talán még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülünk. – mosolygott az író, miközben a kávét a nyomozónő elé tette. Kate csak összeráncolta a homlokát, így nézte a szokásos helyére lehuppanó férfit. Csodálta, hogy mindig tud valamiféle humort becsempészni a „gyilkossági falak” közé, ami oldottabbá teszi a légkört, de nem sérti meg az áldozat emlékét. Igaz erről már korábban kifejtette a véleményét, miszerint „ő már úgysem hallja”. Szerelmesen nézte az írót, mikor ezt viszont Castle észrevette, huncutul rámosolygott a nőre, mire az elkapta a tekintetét és próbált az előtte heverő aktára koncentrálni.

- Neked mindig viccelődnöd kell?

- Te mondtad: mint egy búgócsiga. – folytatta Castle az élcelődést.

- Addig is, amíg a fiúk megjönnek, gyűjtsük össze, hogy mit tudunk.

- Ez egy nagyon jó ötlet! Ha most összefoglaljuk, könnyebb lesz megírni a jelentést és megkaphatom a kárpótlást. – csintalankodott tovább az író.

- Milyen kárpótlást? – lépett hozzájuk Ryan.

- Semmilyet! – felelték egyszerre ösztönösen, majd Kate zavarában gyorsan témát váltott:

- Találtál valamit?

Ryan próbálta a mosolyát elrejteni. Mióta megtudta, hogy Kate és Rick a hamptoni kiruccanás óta együtt vannak, elég edzett lett, hisz nap mint nap élt a titokkal, amiről csak ő tudott. 

- Oké. Szóval Harris 10 éve dolgozott egy nagyvállalatnak, ő volt minden számítástechnikával kapcsolatos dologért felelős. Beszéltem a főnökével, aki szerint ilyen megbízható, lelkiismeretes és jó szakemberrel még nem dolgozott együtt.

- Talán a dicséretnél nagyobb elismerésre vágyott. – elmélkedett az író.

- Hahó Castle, nem a főnököt nyírták ki, hanem a beosztottat, így az elméleted mehet a levesbe.

- Igaz, de talán a főnök akarta elhallgatatni. – védte az igazát Rick.

- Szerintem ahelyett, hogy elméleteket gyártunk, oldjuk meg az ügyet. – fordult az író felé a nyomozó.

- Abban talán tudok segíteni. – jelent meg Esposito. – Utánanéztem a lakhelyének, és egy nővel közösen bérel egy házat a belvárosban. Talán tőle megtudunk valamit.

- Remek, akkor induljunk. – pattant fel Beckett és már nyúlt is a kabátjáért.

- Nem akarok beleszólni, de nem lenne egyszerűbb behívatni? – kérdezte szomorkodva az író, de a hangszínében a hangulatváltozást csak Kate fedezte fel. Tudta, hogy a férfi mihamarabb haza szeretne menni.

- Castle, egyszerűbb, ha mi megyünk oda, talán a holmija között találunk valami használhatót, nem gondolod?

- Valóban detektív, két legyet ütünk egy csapásra.

- Mily költői. – incselkedett a nő.

- Író volnék. – folytatta a humorizálást a férfi, de ezért a nyomozónőtől csak egy rosszalló pillantást kapott.

- Őszinte részvétem Ms. Newell.

A nőnek válaszul csak egy bólintásra tellett, miközben szorongva ült a nyomozókkal szemben a kanapén és szemeit törölgette.

- Tudom, hogy ez nehéz önnek, de muszáj feltennem pár kérdést.

A nő ismét csak bólintott, majd mély levegőt vett és Beckett szemébe nézett, így jelezvén, hogy valamennyire már összeszedte magát.

- Amint látom igencsak közeli kapcsolatban volt Mr. Harris-sel.

- Igen, együtt éltünk már három éve, és mikor New York-ba költöztünk, akkor vettük ki közösen a lakást.

- Mikor költöztek ide?

- Négy hónapja. Tudja Marrill már itt dolgozott a városban 10 éve, de most sem a munka könnyebb elérhetősége miatt költöztünk ide, a váltásnak anyagi okai voltak. Nem tudtuk fenntartani a szüleim házát. Kettőnknek nagy volt és nagyon költséges. Jobbnak láttuk, ha továbblépünk.

- Értem. Hogy viselték a váltást? Mikor ideköltöztek nem vett észre valami változást?

- Ez egy nagyváros nyomozó, itt minden más. – értetlenkedett a nő.

- Igen, valóban, de nem így értem. A barátjával kapcsolatban. Több telefonhívás vagy hasonló?

- Most arra céloz, hogy megcsalt-e? – háborodott fel a nő.

- Nem, természetesen nem. Csak esetleg valaki zaklatni kezdte, és valamit elintéztetni Mr. Harris-sel. Tudja ő, mint egy képzett informatikus sok bűnöző hasznára válhat, akár akar segíteni, akár nem.

- Értem. Először is elnézést az előbbi kirohanásomért, de ilyesmire nem emlékszem. Egy kicsit frusztrált volt, mert meg akart felelni a munkájának és a főnökének. A munkahelye volt a második otthona. De őt mindenki szerette, egy becsületes ember volt. Nem is értem, hogy ki és miért ölhette meg.

- Ms. Newell, köszönöm, hogy a rendelkezésünkre állt, még annyit kérnék, hogy a nyomszakértők és a nyomozótársaim, had nézzenek körül a holmijai között.

- Igen, természetesen, azt hiszem ez a legkevesebb, amit most tehetek és amivel segíthetek.

- Nem is olyan egyszerű ez az ügy, mint az elején hittem.

- Igen. De még így is az a legvalószínűbb, hogy a munkájának köze van a megöléséhez. De ezzel a ténnyel nem megyünk sokra.

- Hát nem. New York-ban a bűnözök többségének jól jön egy hacker, aki egy s mást elintéz nekik. – töprengett az író, majd meglátva a nyomozónő arcát, így folytatta: - Fárasztó nap volt. Rendelek valami kaját, te addig vegyél egy jó forró fürdőt.

- És mi lesz a kárpótlással? – mosolygott huncutul a nő és az író nyaka köré fonta a karjait.

- Nekem már az is elég, ha veled lehetek egy ilyen nap után. És látom rajtad, hogy fáradt vagy, szükséged van egy jókora alvásra. – felelte a férfi, miközben kezével átkarolta a nőt és gyengéden megcsókolta.

- Pedig ennél már csak nehezebb napok elé nézünk. De ha vége lesz az ügynek, akkor egy kiveszek egy pár napot, és lesz időnk egymásra is.

- Támogatom az ötletet. – mosolyodott el a férfi is.

Miután vettek egy forró fürdőt és elfogyasztották a rendelt vacsorát, fáradtan, de nyugodtan aludtak el egymás karjaiban.

***

- Jó reggelt szerelmem. – köszöntötte Rick kedvesét, aki álmosan törölgette a szemeit.

- Hány óra?

- 7 óra múlt, olyan mélyen aludtál, hogy nem akartalak felkelteni, inkább csináltam reggelit.

- Nagyon édes vagy, köszönöm.

- Neked bármikor. –mosolygott – Na gyere, mert a végén még kihűl.

- Tudod arra gondoltam, amit tegnap Harris barátnője mondott. Hogy a férfinak a munkahelye volt a második otthona. Talán az irodájából megtudhatnánk, hogy mibe keveredett. Ezért arra gondoltam, hogy mielőtt bemegyek az őrsre, beugrok az irodába, te pedig addig hazamehetnél átöltözni és az őrsön találkozunk.

- Remek ötlet. Majd addigra főzök kávét, úgyhogy siess, nehogy kihűljön.

- Hello Castle! Ez is ritkaság, hogy Beckett előtt érkezel meg az őrsre. – köszöntötte az írót Esposito.

- Miért még nem jött meg? – lepődött meg, hisz ő otthon amellett, hogy ruhát váltott, még beszélt az anyjával és a lányával. Már egy óra eltelt mióta különváltak.

- Nem, de már rég itt kéne lennie. Nem jellemző Beckett-re hogy késik. De lehet, hogy csak kimerült az ügy miatt.

- Lehet. – válaszolta az író, miközben az agya csak azon kattogott, hogy hol marad ilyen sokáig, mert ha talált volna valamit, akkor már hívta volna a fiúkat. – Nem tudnád lenyomozni a mobilját? – fordult Ryan-hez.

- Castle, nem túlzás ez egy kicsit? – kérdezte Espo. – Szerintem ő sem örülne, hogy egy kicsit késik, és máris utána szaglászunk. Az is lehet, hogy az új pasijával van.

Ryan nem is foglalkozott a társa kijelentésével, már hívta a kollégákat, hogy mérjék be a telefont. Mivel ő már tudta, hogy Castle az új barát, gondolta, hogy van alapja az aggódásnak…

Mikor Beckett épphogy elkezdte volna átnézni a fiókokat iratok után kutatva, egy alak mögé lépett és leütötte. Mikor magához tért, érezte, hogy lábai és kezei is szorosan össze vannak kötözve. Résnyire nyitotta a szemét, látta, hogy még mindig az irodában van. Döbbenten vette tudomásul támadója kilétét és azonnal összeállt neki a kép az egész gyilkossággal kapcsolatban. Mivel tudta, hogy úgysem menekülhet, csak úgy tud segíteni magán, ha nyomokat hagy: elsősorban a támadója nevét…