Don't save me!

2. rész

Látszólag a két férfinak nem tűnt fel a nyomozónő érkezése, így Beckett a torkát megköszörülve hívta fel magára a figyelmet:

-         Zavarok? Mert akkor visszajövök… - mondta, de nem tudta befejezni a mondatot, a következő pillanatban az egyik ajtó kicsapódott és a „szökevény” után egy fiatal járőr iszkolt.

Beckettet váratlanul érte a jelenet, így mikor a kutya üdvözlésképpen ráugrott, azonnal hanyatt is vágódott.

- Royal, hát te vagy az? – tápászkodott fel a földről és barátságosan megpaskolta a kutya oldalát.

A fiatal járőr már hajolt volna le a pórázért, de Royal azonnal megérezte a szándékát, megfordult, majd rávicsorgott.

A férfi ijedtében ugrott egyet, Kate pedig alig tudta elrejteni a mosolyát.

- Majd én ügyelek rá.

- Biztos nyomozó? Hívhatok valaki szakembert, aki elviszi. – ajánlkozott készségesen a járőr.

A nő a „szakember” szón ismét jót derült, de így már megértette Ryan és Perlmutter beszélgetését, miszerint az eb nem csak a járőrt viccelte meg.

- Erre semmi szükség, már ismerem, mint a rosszpénzt. De hogy is kerülsz ide? – mosolygott a kutyára, Ryan pedig készségesen válaszolt:

- Az áldozaté volt.

A férfi látva felettese csodálkozó tekintetét, folytatta:

- A korábbi gazdája – Ms. Cappuccio - Európába költözött, Royal pedig így is nehezen mozdult ki a városból, mióta előző gazdája meghalt. Jamie Thomson – az áldozat - pedig jó viszonyt ápolt Cappuccioval, így ráhagyta Royalt.

Ahogy Beckett jobban szemügyre vette a kutyát, látta hogy a pórázon egy piros kereszt volt.

-         Hát ez? Ilyen nem a vakvezető kutyáknak szokott lenni?

-         De, igen. Az áldozat vak volt, a korábbi kutyája pedig már öreg volt, így mikor Royal hozzá került, azonnal elkezdték a kiképzését. – magyarázta Ryan.

Castle Esposito oldalán lépett be a szobába, Royalnak pedig több sem kellett, mikor megpillantotta számára másik kedves arcot, azonnal kilőtte magát.

-         Micsoda kellemes meglepetés! – örült meg az író – Ma teljesen másra számítottam, mikor felkeltem.  – beszélt a kutyához, aki az első tappancsait még mindig az író mellkasán pihentette. – Hé kis haver! Hogy kerül ide? – fordult Espo fel, aki válaszul vállat vont:

-         Én is csak most jöttem, kérdezd Beckett-et.

Castle-nek nem fűlt a foga hozzá, hogy a nővel beszédbe elegyedjen. Inkább eleresztette a füle mellett Javi utolsó mondatát és Kevin mellé lépett.

-         És te tudsz valamit?

Ryan bosszúsan nézett az íróra, ugyanis ő észrevette, hogy kerüli Beckett-et. Nem akart balhét, így gyorsan beszámolt a férfinak is a történtekről, míg Beckettet Perlmutter tájékoztatta.

-         Akkor induljunk vissza a kapitányságra! – mondta Beckett, és már indult is a kocsija felé.

-         Gyere Ryan, én is itt állok az épület melletti utcában. – szólt társának Esposito.

-         Royal ki mellett szeretnél ülni? Szeretnél ’sito mellett ülni az anyósülésen? – mosolygott a kutyára, mire Espo rémülten fordult meg:

-         Neked nem Beckettel kéne menned? – kérdezte reménykedve, de mikor meglátta az író nem igazán szándékozik így tenni, más módszerhez folyamodott. – Hé kis haver, te kivel szeretnél egy kocsiban utazni? – kérdezte Royal-tól és imádkozott, hogy megértse.

Royal tekintete az író és a már távolodó rendőrnő alakja között cikázott, majd gyorsan döntött és megfordult.

-         Na látod velem akar! – jelentette ki diadalittasan az író, de a következő esemény váratlanul érte. Royal megragadta a zakója alját és elkezdte Beckett után húzni.

-         Hé, mit csinálsz?

Javi jót derült a látottakon, és magában elkönyvelte, hogy a kutya talán újra összehozhatja az írót és a nyomozót.

Don't save me!

1. rész

Rick Castle szomorú volt a tény miatt, hogy az egyetlen lánya felnőtt. Mióta elköltözött otthonról egyszerre megszűntek lézerharcok, közös filmnézések és fagyi evések Úgy érezte, hogy egyszerre két dolgot veszít el, a lánya után az ez idáig viszonzatlan szerelmet is. Feladni készült a végeláthatatlan harcot, úgy döntött nem vár tovább a nyomozóra, aki egy évig hazudott neki, és nem volt képes a szemébe megmondani, hogy mit is érez. Keserűen elmosolygott a saját naivságán, hisz ha nem hallja meg a bombás eset kihallgatásánál a nyomozónő „vallomását”, akkor még mindig próbálkozna. Abban a pillanatban azonnal döntést hozott, hogy a következő lesz az utolsó ügye a nővel, mégis egyfolytában ő járt a fejében. Nem tudott az írásra sem koncentrálni, egyáltalán semmit sem tudott tenni annak érdekében, hogy ezt a gondolatot egyszer s mindenkorra kiverje a fejéből.

Martha szomorúan nézte fiát, ahogy üveges tekintettel ül a dolgozószobában laptopjával a kezében, még mindig pizsamában. Pedig már az utóbbi hetekben minden reggel ez a látvány fogadta, megszakadt a szíve, ahogy a tanácstalan kisfiúra nézett. Nem szeretett beleszólni a fia magánéletébe, főleg azok után, hogy két exfeleséget is ő találta neki. De most más volt a helyzet, most a fia talált rá a szerelemre, és sokszor látta a szemében a boldog csillogást, amit eddig még soha sem tapasztalt. Rick tervével is tisztában volt már, hisz mindennap Marha megerősítésére várt, hogy azt hallja az anyjától, hogy helyesen cselekszik. Ő pedig nem tudta, hogy mit is mondhatna. Talán jobb lesz ha ott hagyja a kapitányságot, és elfelejti az egészet. Mert ha egész életében gyötri magát, az sem lesz jobb.

-         Richard… - szólította meg félve a fiát.

Castle úgy kapta fel a fejét, mint akit valami rossz dolgon kaptak.

-         Igen? – kérdezte, de már az anyja válaszolni nem tudott, mert a telefonja csörögni kezdett. – Beckett az. Jobb lesz most már véget vetni ennek az egésznek.

Martha keserűen bólogatott és magára hagyta a fiát.

-         Mióta kávézol egyedül?

-         Otthon is szoktam, de most nem volt rá időm. – adott kitérő választ a nyomozónő.

-         Tudod, hogy nem így értettem. – kötötte az ebet a karóhoz Espo.

Beckett megállt egy pillanatra, így kollégáját is erre kényszerítve:

-         Javi, tetthelyen vagyunk, beszéljük meg ezt máskor.

-         Ez nem velem kéne megbeszélned. – jelentette ki határozottan, de felettesétől csak egy rosszalló pillantást kapott: - Ez a ti ügyetek.

-         Igen, ahogy mondod! Ezért maradj is ki belőle! – felelte nyersen, de azonnal meg is bánta a szavait.

Nem Esposito-ra volt mérges, hanem Castle-re. Egyszerűen nem tudta elviselni, hogy ilyen nyers vele mostanság az író, és hogy ismét nagykanállal habzsolja az életet. Minden héten más cicababákkal mutatkozik, és elmegy az őrsről, ha úgy tartja kedve.

Jobban belegondolva magára is mérges volt, amiért nem engedte közel magához a férfit. Sokáig azzal nyugtatgatta magát, hogy az ő kapcsolatuk így is nagyon jó, hisz évelődnek, megoldják az ügyeket… De valami megváltozott… Mintha valami eltört, megtört volna a férfiban. Nem ugyanaz a társ volt, hanem egy lekezelő, nemtörődöm pasas, aki csak nehezen tűri meg maga mellett a nyomozónőt. Régen a felállás is más volt: Ő nem bírta elviselni a saját munkahelyén az írót, most pedig ez is megváltozott. Minden megváltozott.

 Annyira elmerült a gondolataiban, hogy már ott állt az áldozat mellett, kicsit arrébb Perlmutter és Ryan veszekszik.

-         Értse meg, hogy nem hallgatott rám! Hogy parancsoljak rá?

-         Hogy hogyan?! Nem maga a rendőr? Egy erélyes, bátor személy? Nekem nem úgy tűnt az utóbbi percekben…

-         Most olyan nagy a szája! De mikor tehetett volna valamit, inkább a hulla mögé hátrált.

-         Téved, én a nyomokat védtem!

Látszólag a két férfinak nem tűnt fel a nyomozónő érkezése, így Beckett a torkát megköszörülve hívta fel magára a figyelmet:

-         Zavarok? Mert akkor visszajövök… - mondta, de nem tudta befejezni a mondatot, a következő pillanatban az egyik ajtó kicsapódott és a „szökevény” után egy fiatal járőr iszkolt.

Comeback 11.rész

-         Csak arra gondoltam, hogy Beckett múltkor is nyomott hagyott nekünk. Mi van, ha most is így tett?

A nyomozónő végtagjai már teljesen elgémberedtek, minden erejét összeszedve tűrte a fájdalmat és a fáradságot. Egyetlen reménye is szertefoszlott, hisz a nyomozók nem érkeztek meg mielőtt ők elindultak volna a raktárból. Ráadásul esélye sem volt a szabadulásra, miután Sophia a kezeit még egyszer átkötözte, fegyverét pedig a gerincéhez nyomva vezette.

-         Megérkeztünk. – mutatott az előttük lévő vasajtóra. – Na, mire vársz? – kérdezte, majd lökött egyet a nyomozón.

Beckett vonakodva, de bedörömbölt az ajtón. – NYPD!

Pár másodperccel később egy öltönyös férfi tárta ki azt.

-         Ez egy zártkörű rendezvény. Csak meghívóval. – tette hozzá mosolyogva.

-         Itt a meghívóm. – szegezte a fegyverét az őrre, aki engedelmesen kijjebb tárta az ajtót.

Bent a teremben félhomály uralkodott. Egy kerek asztal körül ült három férfi pókerlapjaikat tanulmányozva.

Sophia nem is értette, hogy hogyan játszhatnak szinte teljes sötétségben. De agya ezzel a részlettel már nem törődött. Biztos volt a siker elérésében, és mosolyogva biztosította ki a fegyverét.

-         Uraim, a partinak vége. Szép lassan álljanak fel!

A teremben ebben a pillanatban kigyulladtak a lámpák, a három férfi pedig egyszerre vette elő a fegyverét és szegezte a nőre.

Sophia ösztönösen Beckett fejéhez emelte a fegyverét, tekintete pedig döbbenten cikázott a két rendőr és az író között.

-         Tegyék le, különben lelövöm! – sziszegte a nő.

A teremben tapintható volt a feszültség. Esposito, Ryan és még Castle is egyenes háttal, mozdulatlanul markolták a fegyvert. Mindhárman Sophia-t nézték, Rick nem mert Kate szemébe nézni. Bármennyire is vágyott már arra, hogy tetőtől-talpig végigmérje és meggyőződjön testi épségéről. Tudta, hogyha ránéz, akkor vagy teljesen elgyengül, vagy fejét elvesztve lő Sophia-ra.

-         Ismétlem, tegyék le, mert lelövöm. Nem viccelek.

-         Nem lesz rá módja…

A nő összerezzent a mondat hallatán, hisz a hang nem előle, hanem mögüle jött.

A következő pillanatban pedig már csak egy kattanást hallott, amiből leszűrte, hogy Gates kibiztosította a fegyverét.

-         Ha most a helyében lennék, feladnám. Egyetért Beckett nyomozó?

Kate egy pillanatra megérezte a nő bizonytalanságát és azonnal ki is használta a helyzetet. Lábával kihúzta Sophia jobb lábát, aki egyensúlyát vesztve zuhant a földre.

-         Okosnak hitte magát, de egy ilyen szakállas trükknek bedőlni! Mire várt, hogy Beckett majd válaszol egy költői kérdésre?! – mondta a kapitány, miközben megbilincselte a nőt. – Erre a kérdésre sem várok választ! – tette hozzá cinikusan.

Ryan és Esposito felhúzta a földről a nőt, miközben Beckett annak fegyverét vette fel, és szegezte a nőre.

-         Rossz áldozatot választott! – mondta, és hangja újra határozottan csengett.

Gates és a két nyomozó is együtt érzően nézte a nyomozónőt, tudták, hogy ha nem is mutatja, akkor is megviselte ez a pár nap…

A két férfi most látta elérkezettnek az időt, hogy kivezessék Sophia-t a teremből, Beckett pedig átnyújtotta a fegyvert a kapitánynak, aki beosztottjai után indult.

Kate megfordult és Castlel találta szembe magát. Az író nem tétlenkedett szorosan magához ölelte kedvesét.

-         Meg fogsz fojtani! – suttogta a nő.

-         Nem akarlak elengedni soha többé!

Kate a gyönyörű kék szempárból szomorúságot és aggódást olvasott ki. Finoman végigsimított a férfi arcán, és olyan közel hajolt hozzá, amennyire csak tudott.

-         Nem fogsz elveszíteni. – felelte. –Különben olyan voltál, mint egy macsó, ahogy a fegyvert tartottad.

-         Inkább egy nyuszi, akinek megmondták, hogy jól markolja meg a répát, mert kiesik a kezéből.

-         Akkor már inkább mint egy elszánt kisfiú. Tudod, mint a kis ovisok, akik mihamarabb megakarnak tanulni biciklizni, hogy lenyűgözzék a kislányokat.

-         Na megint óvodás… Ezt már Gates-től is megkap… - de nem tudta befejezni a mondatát, mert Kate egy csókkal elhallgattatta.

Amíg csókolták egymást, minden rosszat elfelejtettek, csak egymásra koncentráltak. Mikor ajkaik elváltak egymástól, Rick homlokát a nőéhez illesztette:

-         Szeretlek, és nem is tudom, hogy mi lett volna, ha…

-         Nincs ha, Rick… Miért kínozzuk magunkat tovább olyan gondolattal, ami nem következett be? Itt vagyunk egymásnak, és ez a legfontosabb! Én is nagyon szeretlek!

Castle kezét a nő fele nyújtva szólalt meg:

-         Akkor menjünk végre haza!

Kate válaszul csak a férfire mosolygott és megfogta a kezét.

-         Biztos csak ennyi? – kérdezte a férfi, csodálkozást színlelve.

Kate oldalba bökte a férfit, mire az a nő keze után nyúlt, és magához húzta.

-         Még egy ok, amiért örökre velem maradsz. – mutatott a csomagokra.

-         Csak ezért? – húzta fel a szemöldökét.

-         És nem mellékesen azért, mert szeretlek! – duruzsolta, már a nő ajkainak. – Akkor kapj fel egy bőröndöt és indulás!

-         Mégis hova? – kérdezte meglepetten.

-         Oh de feledékeny vagyok! Elfelejtettem, hogy Gates kapitány egyetértett velem abban, hogy ad egy pár hét szabadságot neked. Tudod azt hiszem kezd megkedvelni. Bár nem tudom, hogy mit értett azon, hogy korlátlan mennyiségű szabadságom van az ő nyugdíjazásáig. – idézte a kapitány szavait.

-         És hova megyünk? – mosolyodott el a nő.

-         Meglepetés, de ígérem, hogy nagyon jó lesz!

-         Ha már te mellettem vagy, az csak jó lehet!

Vége

 Nem szeretnék ígérgetni, mert tudom, hogy az elkövetkező időszakban is kevés időm lesz, de még a hétvégén felkerül az új történet első fejezete, melyből egy részletet itt tudtok elolvasni:
 Részlet

Comeback 10. rész

....

Sophia nyelt egyet – így csillapítva a plafonon táncoló idegeit - és válaszul csak a nőre mosolygott, majd elővette a mobilját.

Sophia elégedetten nyomta ki a mobilját.

-         Minden készen áll. Vagyis majdnem. Csak egy rendőrségi „meghívóra” lesz szükségem, amit te fogsz szolgáltatni.

Beckettnek fogalma sem volt, hogy mit is akar ez jelenteni, de azt a nő arckifejezéséből gyorsan leszűrte, hogy nem sok jót.

-         Mire készülsz?

Sophia csak sejtelmesen mosolygott:

-         Hisz már tudod. De már beavathatlak, hisz neked már úgyis mindegy. Lesz egy pókerparti ma este. Találd ki, hogy kik szerepelnek a vendéglistán?! – kérdezte ironikusan.

-         Te biztos nem…

-         Így van, de egy rendőrségi jelvénnyel is igazolvánnyal bejuthatok. Milyen kegyetlen a sors! Te fogsz ebben segíteni!

A nyomozónő átkozta Sophia-t, és csak remélni tudta, hogy Tom mihamarabb eljut az őrsre. De ezt most nem bízhatta a véletlenre. Így már egy jó ideje kötelet próbálta üvegszilánkkal elvágni. A kis üvegdarabka nem sokat segített, csak egy kicsit engedett a kötél szorításán, így ujjait nyugodtan tudta mozgatni, és ismét jelet hagyni…

***

-         Körbevesszük az épületet, és ha mindenki elfoglalta a helyét, akkor behatolunk. Mivel a célszemély közveszélyes, így ha Beckett nyomozó nincs közvetlen közelében, akkor azonnal iktassák ki. – vázolta fel a kapitány a tervet az embereinek.

Mindenki megfeszülve hallgatta a szavait. Minden akció fontos volt számukra, de ez teljesen más helyzet volt. Nem egy átlagos akcióként tekintettek rá. Bajtársuk és a hazájuk is veszélyben volt, így kötelességüknek érezték minél hamarabb megoldani az ügyet.

-         Az akció három perc múlva indul! Előtte még rádión egyeztetünk! Tudják, hogy mi forog kockán! Gyerünk!

Mindenki erősen megmarkolta a fegyverét és elindultak elfoglalni a pozíciójukat. Castle is indult volna, de a kapitány egy határozott mozdulattal visszarántotta.

-         Maga marad!

-         De… -

-         Mögöttem, érti? Már ezt sem szabadna megengednem, de tudom, hogy úgy van a legnagyobb biztonságban, ha velem marad. Meg persze így nem tudja szabotálni az akciót. – húzta el a száját a kapitány.

Castle-t meghatotta a kapitány engedékenysége, és szó nélkül követte a nőt.

Gates-t is átjárta a félelem. Így még sohasem érzett. A túl sok irodai munka teszi. Elfelejtem, milyen a terepen. – így próbálta saját magának megmagyarázni ezt a furcsa érzést, de tudat alatt tudta, hogy ez most másról szól. Ahogy a sarkon megállt, a mögötte haladó író belerohant.

- Mr. Castle, nem azt mondtam, hogy bújjon belém, inkább csak legyen az árnyékom, mint Becketté. – suttogta.

Castle bőszen bólogatott, de a kapitány már nem rá figyelt. A raktárépület bejáratára összpontosított, miközben szemével körbejárta a környéket. Majd az órájára pillantott, és a következő pillanatban New York rettenthetetlen hősei csapatként indultak társuk segítségére…

- Asszonyom mindent tüzetesen átkutattunk, de sehol senki.

Gates dühösen csóválta a fejét, Sophia ismét kicsúszott a kezei közül.

Castle bágyadtan nézte a földet, ahol még néhány, kisebb üvegszilánk volt látható. El sem tudta képzelni, hogy mi lehet a szerelmével és mikor ölelheti ismét magához. Ahogy tétlenül ácsorgott, eszébe jutott, hogy Kate fordított helyzetbe bármit megtenne érte.

-         Múltkor is nyomokat hagyott… Most miért ne tenné? – kérdezte magától, és szemében megcsillant a remény apró szikrája.

-         Kapitány! A nyombiztosítók?

-         Már elkezdték a munkát kívül, hátha találnak valami nyomot, amiből rájöhetünk, hogy merre mentek. Miért?

-         Csak arra gondoltam, hogy Beckett múltkor is nyomott hagyott nekünk. Mi van, ha most is így tett?

Gates pár pillanatig faarccal bámulta a lelkes írót és éppen azon kezdett el gondolkozni, hogy ez az alapvető lépés neki miért nem jutott eszébe…

-         Lehet benne – ismerte el…

-         Lehet?! Biztos vagyok benne! Mi lenne, ha elismerné, hogy hasznosak a tanácsaim.

A kapitány nem szólt, csak behívatta a technikusokat, akik azon nyomban munkához láttak.

- Gates kapitány találtunk valamit!

Castle halványan a nőre mosolygott, aki ezt már nem hagyta szó nélkül.

-         Kezdők szerencséje…

-         Kezdők?! Már lassan öt éve dolgozom Beckettel. – háborgott.

-         Öt év… - ismételgette – Akkor épp egy óvodás szintjén van már! Gratulálok, pár év és kölyökfelügyelővé léptetem elő! – és azzal a lendülettel sarkon fordulva ott hagyta a tátott szájú írót.

Sziasztok!

Sajnos mostanában nincs túl sok időm, és ígérem, hogy a meglévő irományom is folytatása is érkezni fog, de addig is az új fanfictionomból egy részletet szeretnék közzé tenni.
Nem szeretnék sok mindent elárulni, de azt megígérhetem, hogy izgalomból nem lesz hiány! Remélem, azt általam készített borítókép is elnyeri a tetszéseteket! Üdv: CF

Részlet

A négyéves labrador retriever a már jól ismert útvonalon vezette a gazdáját a munkahelyére. A bejáratnál Royal heves farkcsóválással köszöntötte Salty-t, aki szintén gazdáját kísérte az épületbe.

-         Na mi az haver, csak nem Salty-val és Eduardo-val futottunk ismét össze? – hajolt le a férfi a kutyájához. Royal még pár pillanatig bánatosan nézte távolodó „kollégáját”, majd a liftekhez vezette a gazdáját. Hamarosan megszólalt a már jól ismert csengőhang, a tizenkettedik emeletre érkeztek.

-         Azt mondod, hogy megérkeztünk? – hajolt le az író a labradorhoz. Barátságosan megpaskolta a kutya oldalát, kilépett a liftből és benyitott az irodába. A falon lévő óra pontosan nyolc órát jelzett. Mióta az élete teljesen megváltozott, egyszerre jobban kezdett ügyelni az időre, és mindig pontos volt.

-         Szia Royal! – harsant Michael – a szerkesztő – mindig vidám hangja. – Gyere, hadd dögönyözzelek meg, te kutyák kutyája! – szólt a labradorhoz, aki kéjesen nyújtózott el a simogató kezek alatt.

Amíg Royal boldogan zsebelte be a neki járó szeretetadagot, az író óvatos mozdulatokkal töltötte tele a kutya ivóvizes edényét. Minden napját így kezdte. Először ellátta leghűségesebb barátját, és csak akkor, ha már úgy gondolta, Royal teljes összkomfortban érezheti magát, látott neki másik szenvedélyének, a munkájának.

-         Na Royal, dolgozzunk – szólt a kutyához, miközben székéhez érve, hatalmasat ásítva a gépe elé ült. Nem sokat aludt az éjjel. Ismét a következő fejezeten jártak a gondolatai, alig várta, hogy elképzeléseit és ötleteit gépre vigye. Royal nagy szusszanással huppant le megszokott helyére, a gazdi íróasztala alá. A férfi pillanatok alatt elmerült a munkájában, és nem is sejtette, hogy néhány perc múlva egy olyan tragédia főszereplőjévé válik, amely nemcsak hogy megváltoztatja egész Amerika eddigi életét, de új korszakot nyit a jelenkor történelmében és a sajátjában is.

Comeback 9.rész

Castle tanácstalanul járkált a fehér tábla előtt, majd látva Javi haragos tekintetét, kérdően, széttárt karokkal nézett a nyomozóra, mint aki nem érti, hogy kollégája, miért zabos rá.

-         Castle az idegeim így is a plafonon vannak, legalább ülj le!

Az író nem akart vitába bonyolódni, értelmét sem látta és így is nagyon fáradt volt. Lehuppant az asztalra és onnan bámulta tovább a táblát, mintha onnan várna válaszra. A szeme megakadt egy fényképen, amin Sophia feltételezett tettestársa volt. Nem néz ki többnek húsznál, elég korán kezdi. – gondolta.

Gondolataiból egy pillanatra egy kattanó hang szakította ki. Már megszokta, hogy a lift a mai nap vagy százszor állt meg az emeletükön. Pár perc után azonban olyan érzés fogta el, mintha figyelnék.

Zavartan csóválta meg a fejét, de az érzés csak nem akart elmúlni. Megfordult és ekkor meglátta a suhancot. Mintha nem hinne a szemének, ide-oda kapkodta a tekintetét a tábla és a fiú között.

Majd egy szempillantás alatt előtte termett és már a liftajtónak szorította teljes erejéből.

-         Hol van? – a férfi szinte sziszegte a szavakat, a döbbent fiú pedig félve nézett körbe segítségre várva.

-         Hé Castle ereszd el. – lépett oda Ryan.

-         Dehogy eresztem, helyette kinyuvasztom! – kiabált az író.

-         Segítek benne! – Esposito is az író mellett termett, és az ő szemei is villámokat szórtak.

-         Maguknak teljesen elment az eszük?! – jelent meg a kapitány, szavait főleg az írónak intézte.

-         Nem látja, hogy ki ő?

-         Látom, az arcszínét leszámítva az egyik célszemélyre hasonlít. Eressze már el! – a felszólítás egy kicsit erélyesebbre sikerült, mint amennyire szerette volna Gates. Őt is megviselték az utóbbi napok, hisz legjobb embere eltűnt, és egy pszichopata valószínűleg merényletre készül.

Castle kelletlenül lazított a szorításon, eleresztette a fiút, de szemeit egy percre sem vette le róla.

Tom megigazította a gallérját.

-         Azt hiszem ezt inkább magának adom, mert ez az elmebeteg még lelő vele! – adta át Gates-nek a fegyvert.

Az író már épp szólásra nyitotta a száját, mikor Gates egy dühös pillantást vetett rá.  

-         Az első és legfontosabb dolog, hogy megtaláljuk Sophia Turnert és Beckett nyomozót. Utána pedig vallomást tesz. – jelentette ki határozattan a kapitány.

Sophia nyugtalanul járkált fel-alá. Mivel nyomozói kiképzésben részesült, így a szimata olyan volt, mint egy kopóé. Ráadásul nem ma kezdte a szakmát, főleg nem annak az árnyoldalát. Minden tervét precízen dolgozta ki, de azzal is tisztában volt, hogy ha akkor és ott nem leplezi le magát Beckett és Castle előtt, csak idő kérdése lett volna, hogy a nyomozónő rájöjjön a tervére. Így megelőzte a bajt, és a megrendezett halála még kapóra is jött neki.

Most mégis - már másodszor - érzete, hogy valami nem stimmel. Megállt a nyomozónő előtt és szelíden mosolyogva kérdezte:

-         Miért érzem azt, hogy Tommal valami már nem stimmelt az utóbbi időben?!

Kate tudta, hogy ez nemcsak egy szimpla kérdés volt, hanem egyben kijelentés is. Nem válaszolt így a nő folytatta:

-         Túl sokat hagytalak egyedül azzal a féleszűvel.

-         Ezt hogy érted? – kérdezte ártatlanságot színlelve.

-         Jaj drágám. Nem most léptem le a falvédőről. Én is elég könnyedén manipuláltam a kölyköt, és te sem vagy utolsó a szakmádban, de ezt nem dicséretnek szántam.

-         Nem is vettem annak. A te szintedet sosem fogom elírni. Két okból sem: a mézes-mázas mosolyod az utánozhatatlan és mint rendőr nem fogok a törvénnyel szembe fordulni, főleg nem megyek el terroristának.

-         A rendőri szakma lényege, hogy megvédjük a hazánkat. Hogyan tudnánk megvédeni? Kinyírják egymást a nagyhatalmak, marad egy – a miénk – és még csak a kezünket sem kell bemocskolni.

-         Neked orvosi ellátásra lenne szükséged, de szerintem már az sem segítene…

Sophia nyelt egyet – így csillapítva a plafonon táncoló idegeit - és válaszul csak a nőre mosolygott, majd elővette a mobilját.

Comeback 8. rész

Tom elgondolkozva hallgatta a nő előbbi monológját, majd egy ragasztóval betapasztotta a száját…

A férfi zavarodottan járkált fel-alá. Fejében a nő előbbi kijelentése visszhangzott és dühében már a poharat is földhöz vágta. Kate kissé megijedt a váratlan cselekedettől, és reflexszerűen fordult el, nehogy egy szilánk eltalálja. Tudta, hogy sikerült végképp elbizonytalanítania a férfit, de nem tudta eldönteni, hogy ezzel a cselekedetével milyen reakciót váltott ki belőle. Megbánás lesz-e vagy teljes elzárkózás.

Tom a következő pillanatban a nő mellé lépett és letépte a szájáról a ragasztót.

-         Honnan veszi, hogy Sophia-nak aljas tervei vannak?

-         És maga honnan veszi ennek az ellentettjét? – kérdezte Kate magabiztosan.

A férfi nagyot sóhajtott, majd odahúzott egy széket és leült a nővel szembe.

-         Mikor már megismertem, akkor nagyon érdeklődött a hazám iránt. Azt mondta, hogy nagyon kíváncsi, hogy Oroszország hogyan viszonyul Amerikához. Ő is sokat mesélt nekem az országról és azt is mondta lenne egy terve, amiből a két ország csak jól jöhet ki.

-         Legutóbb Japánnal próbálkozott, csak akkor a csodás terve egy újabb világháború kirobbantása volt. Nem hiszem, hogy most teadélutánt szervez a két országnak. – felelte a nő, és válaszából tisztán kivehető volt a cinizmus.

Tom nem tudta, hogy mit higgyen, teljesen elbizonytalanodott.

-         Miért hinnék magának? Sophia volt, aki tanított és törődött velem, mikor idekerültem. Erre jön maga?

-         Kicsit gondolj bele… Nem furcsa, hogy mindenki halottnak hitte?

-         Azt mondta, hogy ez is a terv része… Az FBI-nál ez amúgy sem mindennapi, hogy valaki eltűnik az egyik napról a másikra. Aki ügynök lesz, annak vállalnia kell a velejárókat.

Kate már meg sem lepődött a fiú naivságán. Neki is sikerült tíz perc alatt leszűrni, hogy könnyen befolyásolható, és ez neki ebben a helyzetben csak jól jön. Annyi volt a feladata, hogy előhozza a fiúból a becsületes énjét, és rávilágítson Sophia sötét terveire.

-         Mit intéztél eddig Sophia-nak? – kérdezte pár másodperc gondolkodás után a nő.

-         Pár dokumentumot kellett elhoznom neki, ő pedig egy gépet intézett az orosz miniszterelnöknek.

-         Marrill Harris neve ismerős?

-         Harris… Igen azt hiszem ő Sophia barátja, aki a repülőgépet intézte.

-         Jó barát lehet, ha egy golyóval hálálta meg neki… Ha nekem nem hiszel, nézd meg Sophia fegyverét. Mint egy kezdő ügynöknek, neked is tudnod kell, hogy lőttek e vele mostanság.

-         Nincs itt, nála van.

-         Ügyes fiú vagy, ha visszajött, majd megoldod.  És ha lehet egy tanácsom, akkor a fegyverrel együtt menj, és add fel magad. A 12 őrsön már így is nyomoznak utánatok, csak megkönnyítenéd a helyzetedet.

Tom még szólásra nyitotta volna a száját, mikor Sophia belépett az ajtón. A férfi azonnal feléje fordult, Kate pedig ezt kihasználva a lábával egy üvegszilánkot közelebb húzott magához.

Sophia kérdően a társára nézett, aki egy szót sem szólt.

-         Na? Mi van?

-         Semmi… Sikerrel jártál? – Tom hangja rekedt volt, és minden idegszála megfeszült, miközben azért imádkozott, hogy Sophia ne kérdezgesse tovább.

-         El. De mi ez a vallatás? – kíváncsiskodott a nő.

-         Vallatás? Csak megkérdeztem, hogy mikor lesz meg az egész terv. Tudod társak vagyunk, érdekelnek a fejlemények.

-         Minden a lehető legnagyobb rendben van. Nem most kezdtem a szakmát, viszont neked még sokat kell tanulnod. És mik ezek a szilánkok? – mutatott a széthullott darabokra.

-         Elejtettem egy poharat. – rögtönzött gyorsan. – Kérsz inni? – kérdezte, és azonnal beugrott neki, hogy hogyan szerezze meg a fegyvert.

Sophia bólintott, majd Tom addig ügyetlenkedett, míg ráöntötte a vizet.

A nő dühösen nézett a fiúra, lecsatolta a fegyvertáskáját és az asztalra dobta.

-         Még jó, hogy van még egy tiszta váltóruhám! Te fogod kimosni és megszárítani a ruháimat, ha így folytatod! – csapott az asztalra és elindult átöltözni.

A férfi gyorsan kivette a fegyvert, megszagolta, és megnézte a tárat is. Majd Sophia fegyverét kicserélte a sajátjával.

Kate faarccal követte az eseményeket, de mikor Sophia hitetlenkedve ugrott fel a kiloccsant víz hatására, majdnem elnevette magát.

Fél órával később

Tom zavartan lépkedett az egyik lábáról a másikra, miközben arra várt, hogy a lift felvigye a megadott emeletre. Mikor kilépett a nyüzsgő rendőrök hadával találta szembe magát, aztán észrevett egy férfit, aki egy fehér tábla előtt ült.

Mintha Castle megérezte volna a hátán az ügynök tekintetét, megfordult, majd hol a táblára hol a lift előtt álló Tom-ra pillantott. Az író gyors léptekkel elindult a férfi felé és egy határozott mozdulattal ragadta meg a kabátja gallérját, majd óriási erővel a liftajtónak vágta a meglepett fiút.

Comeback 7. rész

- Tudom, hogy ezt már egyszer megbeszéltük és ha nem akarod, én azt is megértem.

- Rick, hagynál végre engem is szóhoz jutni?

A férfi kérdő tekintettel fürkészte a nő arcát. Már egyszer felvetette neki az összeköltözés lehetőségét, de akkor Kate ezt még túl korainak érezte. A nyomozónő azt mondta, hogy ha elérkezettnek látja az időt, akkor lehet róla szó. Castle pedig nem bírta ki, szerette volna az ötletet újra feldobni, de igazából nagyon félt a választól, az újbóli elutasítástól.

- Igen, már egyszer ezt megbeszéltük, és mondtam, hogy szólak, ha készen állok… - kezdte a nő, mire Rick csalódottan lesütötte a szemét.

- De úgy érzem, hogy nem várhatunk az örökkévalóságig. Különben is, így is majdnem együtt laktunk, csak hol nálad, hol nálam...

- Ez igent jelent? – ujjongott Castle.

Kate látta, hogy az író szemébe visszatér a csillogás, miközben úgy mosolyog, mint egy kisfiú. Válaszul mosolyogva hajolt közel a férfihoz, egy lágyan megcsókolta.

- Castle…Castle!!!

Az író zihálva tért magához, ahogy a nevét hallotta. Először aludt pár órát, mióta Kate-nek nyoma veszett, de most is a nővel álmodott. Eszébe jutott az a kisebb „vita” a költözésről, ami még az első próbálkozásánál adódott. Azt hiszem ez volt a legkisebb problémánk. – gondolt vissza az álomra, majd a pihenőbe belépő Esposito-ra emelte a tekintetét.

-         Bocs haver, hogy felkeltettelek.

-         Azt hiszem jobb is. Találtatok valamit?  

-         Igen, Sophia bűntársainak a listáját leszűkítettük egy emberre.

-         Volt lista? – kérdezte döbbenten Castle. – Mióta aludtam?

-         Csak két órát. És azért nem keltettelek fel eddig, mert amilyen állapotban voltál, nem vettük volna sok hasznodat. Szóval egy bevándorló fiú – Tom Sabbagh – részt vett az FBI kiképzőprogramjában, és Sophia volt a kiképzője is. Ám mikor a nő „meghalt”, hősünk lelépett nyomtalanul. Valószínűleg már ő segített neki eltűnni és most is vele van.

Castle próbálta megemészteni a hallottakat, miközben érezte, hogy az alvástól egyáltalán nem érzi magát pihentebbnek.

-         És hogy találjuk meg?

-         Dolgozunk rajta, de nem egyszerű. De ha már egyszer hibázott, másodszor is fog.

-         Nem bízhatunk ebben… Valamit ki kell találni… - tanakodott a férfi, de rájött, hogy Kate nélkül nem is olyan egyszerű…

-         Igaza van mikor azt mondja, hogy nem vagyok rendőr…Sosem értettem, hogy miért olyan lényeges ez, de most rájöttem…Csak fekszek itt és nem teszek semmit, tehetetlen vagyok. Nem tudom őt megmenteni, csak egy szerencsétlen író vagyok, aki zsarut játszik.

-         Castle, ez már kezd átmenni önsajnálatba. Haver egy jó tanács: szedd össze magad, és állj elő valami lehetetlen ötlettel. Az kell most ide. – mondta Javi, és együttérzően megveregette barátja vállát.

Az író csak keserűen bólintott, majd követte a nyomozót vissza Ryan asztalához.

-         Mi tartott ilyen sokáig? – csattant fel Sophia, miközben a belépő Tomra szegezte dühös tekintetét.

-         Nem egyszerű árnyékként mozogni New Yorkban. – válaszolta szemrebbenés nélkül.

-         Mindegy. Sikerült?

-         Igen, minden eltüntetve.

-         Lehetne nem előtte? – mutatott a nyomozónőre.

-         Előtte kérdezted. – válaszolta higgadtan.

Sophia mérgében elmosolyodott, jelezvén, hogy nem kíván reagálni társa előbbi szemtelen válaszára.

-         Most maradj, elmegyek. Még pár részlet hiányzik.

Miután a nő elhagyta az épületet, a férfi egy pohárral a kezében a nyomozóhoz sétált. Letette a poharat mellé, és a zsebéből egy kést, valamint egy gyógyszeres dobozt vett elő. Levágta a nő kezéről a kötelet.

-         Gondolom így már be tudja venni.

Kate kérdően nézett a férfira.

-         Miért segít nekem?

-         Nem segítek, de nem akarom, hogy valami baja essen. Én nem bántok senkit, erre tanított még az édesapám is.

Miután Kate bevette a gyógyszert, csak azután válaszolt:

-         Akkor miért segít ennek a szörnyetegnek? Tudja, hogy mire készül? Ártatlan emberek fognak meghalni, és ez a maguk lelkén szárad! – fakadt ki a nő. Már nem tudta visszafogni magát, kikívánkozott belőle az igazság.

Tom elgondolkozva hallgatta a nő előbbi monológját, majd egy ragasztóval betapasztotta a száját…

Comeback 6. rész

Kate – mikor újból magához tért – úgy érezte, hogy minden porcikája sajog. Nem emlékezett rá, hogy hogyan jöttek el az irodából, és ahogy körbenézett, látta, hogy egy elhagyatott raktárépületben lehetnek. A végtagjai szorosan össze voltak kötözve, érezte, hogy a kezén lévő kötél már belemart a bőrébe. Könnyek gyűltek a szemében, ahogy arra gondolt, hogy talán sosem jut ki élve innen. Összeszorult a szíve a gondolatra, hogy talán többet nem csókolhatja meg a szeretett férfit, nem mondhatja el neki még egyszer, hogy mennyire szereti.

Erőt vett magán és próbálta a negatív gondolatokat kiverni a fejéből. Tudta, hogy a fiúk már biztos keresik és nem fogják feladni, ezért neki sem szabad. Megmozdulni nem tudott, és nem látott a közelben egy éles tárgyat sem, ami segíthetne a reménytelennek tűnő helyzeten. Hangokat hallott. Azonnal visszacsukta a szemét, tudta, hogy egy kis időt nyerhet vele és talán megtudhatja, hogy támadója mire készül.

- Hogy állunk Tom? – sétált az asztalhoz Sophia, miközben a kezében lévő zacskót az asztalra dobta.

- Minden a legnagyobb rendben, elintéztem a következő dolgot.

- Remélem ezúttal sikeresen. – csattant fel a nő – A legutóbbi hibád majdnem végzetesek bizonyult.

- Most minden rendben ment, ígérem.

- Ajánlom is. De nekem még van egy kis elintéznivalóm, addig vigyázz rá. Még beszédem van vele. – mosolygott a nő, miközben Kate-re nézett.

Beckett miután hallotta, hogy Sophia távozott, résnyire kinyitotta a szemét, és úgy próbálta a másik fogvatartóját szemügyre venni. 25 év körüli férfi volt, az előbbi beszélgetés alapján az akcentusából ítélve bevándorló. Kate, ahogy mozdulni akart, éles fejfájás tört rá, és halkan felszisszent. A férfi a hangra azonnal ránézett, és pár pillanatig farkasszemet néztek.

- Kér inni? – törte meg a csendet, de testbeszédéből látszott, hogy zavarban van.

Kate úgy gondolta, hogy Tom bizonytalansága még a javára válhat, így alig hallhatóan válaszolt:

- Egy kicsit.

Fogvatartója elsétált a hűtőig, ahol egy műanyagpohárba öntött egy kis vizet. Majd leguggolt a nyomozónő mellé és lassan megitatta.

- Fáj a feje? – kérdezte, miután egy ideig nézte a nő homlokán lévő kisebb vágást.

- Voltam már jobban is. – válaszolta a nő némi cinizmussal a hangjában.

- Ha visszajött a főnök, akkor kiugorhatok egy gyógyszertárba fájdalomcsillapítóért.

- Nem hiszem, hogy rajongana az ötletért. – válaszolta Kate a feltevésre.

- Neki sem kell mindenről tudni.

- Szerintem mindegy, hogy fájó fejjel halok meg, vagy anélkül. – folytatta Kate a játszadozást. Látta a fiún, hogy valamifajta bűntudat gyötri a lelke mélyén, és most ezt próbálta előhozni belőle.

A férfi azonban nem válaszolt, csak felkelt és az asztalhoz sétált. Ezzel lesz még némi munkám. – gondolta Kate, érezte, hogy talán elsiette a dolgot, de azt is tudta, hogy nincs sok ideje. Meg kell akadályoznia Sophia-t a tervében, és innen ezt  képtelen megoldani.

Sophia mikor visszatért önelégülten vette tudomásul, hogy Kate már magához tért.

- Most pedig indul a harmadik felvonás – mondta mosolyogva, míg átadott a csatlósának egy cetlit. – Intézd el ezt, de siess vissza.

A férfi válaszul csak bólintott, majd elsietett az épületből.

- Nem hittem volna, hogy ilyen hamar viszont látjuk egymást. – sétált oda a nyomozónőhöz.

- Elhiheti, hogy nekem sem örömteli ez a találkozás. – gúnyolódott Kate. – Nem tett le a tervéről, ugye?

Sophia csak mosolyogva csóválta a fejét.

- Tudja mi a baj magával? Hogy mindenbe beleüti az orrát. De erre már többet nem lesz sansza. Kicsit dühös voltam Tom-ra, mikor elszúrta az akciót. De talán jobb is így, legalább már nem köphet bele a levesembe.

- Azt majd meglátjuk.

- Szerintem most nincs abban a helyzetben, hogy fenyegetőzzön.

Kate megvetően nézett a nő után, aki kisétált az épületből…

5x10 Significant Others

5. rész

Eddig sem tudta, hogy mit mondhatna, de Rick szemébe nézve megszólalni sem tudott. A férfi kék szeme a bánattól és az aggódástól együttesen csillogott, és tekintetét egy pillanatra sem vette le a nyomozóról.

-         Nagyon fáj? – kérdezte halkan, miközben már a nő bekötözött karját vizsgálgatta.

-         A fájdalomcsillapító sok mindenre képes, de egyes sebeket az nem tud begyógyítani. – válaszolta kissé sértetten.

-         Sajnálom. Ez az én hibám. Ha erélyesebben viselkedem, akkor ez nem történik meg.

-         Rick, ez nem a te hibád. Több évnyi tapasztalattal érzelmeket kizárva, rendőrként kellett volna viselkednem.

-         Ami az én hibám. Akaratlanul is fájdalmat okoztam neked. De hinned kell nekem, hogy nem történt volna semmi. Nem tudnálak megsebezni.

Rick másodpercekig tanulmányozta a nő arcát, aki halványan elmosolyodott:

-         Tudom. – mondta, majd megszorította a férfi kezét.

-         Akkor megbocsátasz? – kérdezte reménykedve, majd finoman ő is megszorította a nő kezét. – Kiengesztellek. – tette hozzá, majd egy kis mosoly kíséretében a nyomozóra kacsintott.

-         Hát… mit tud felajánlani Mr. Castle? – ment bele a játékba a nő.

-         Először is hazajössz velem, vacsorázunk, készítek neked egy habfürdőt, majd megmasszírozlak. – válaszolta, és közben úgy csinált, mintha a fejében listát készítene a teendőkről. – Megfelel?

-         Azt hiszem kezdetnek jó lesz. Segítesz? – nyújtotta a kezét a férfi elé.

Rick finoman átkarolta a nőt, és segített neki felkelni.

Hazafelé vettek egy kis kínait, hisz már elég későre járt ahhoz, hogy vacsorát főzzenek. Mikor beléptek az ajtón, nem várt személlyel találták szembe magukat.

-         Sziasztok…

-         Meredith, te meg mit keresel még itt, azt hittem elég világos voltam, nem? – szegezte a kérdést a nőnek Rick, és már kész volt kihajítani a lakásból a volt feleségét.

-         Ú sajnálom, ami történt, de tényleg! Megígértem Alexis-nek, hogy megnézünk egy filmet, mert holnap nekem már jelenésem van Los Angelesben. – mosolygott a nő. – Mi az ott a kezedben Rick?

-         Ez? – mutatott a zacskóra – semmi.

-         Nekem a kínai étterem táskájának tűnik.

-         Nem hallottál még a táska újra felhasználhatóságáról? – kérdezte felháborodottan.

Maredith nem szólt semmit, majd Kate törte meg a már kínossá váló csendet.

-         Te menj és várj meg a hálóban, majd megyek. – mondta a férfinak, aki rémülten rázta a fejét, de Kate válaszul szemével a háló felé intett.

-         Tudod tisztázni akartam a helyzetet. – kezdte Meredith, mintha már előre tudta volna, hogy ezt a beszélgetést nem ússza meg…

-         Beszélni? Nem tudom, hogy mi újat tudnál nekem mondani. – válaszolta, majd a fegyverét leemelte az oldaláról és a pultra helyezte azt.

Meredith a jelenetet látva nyelt egyet, igaz tisztában volt vele, hogy a nyomozónő biztos nem bántaná, de belegondolva magát a helyzetébe, kicsit elbizonytalanodott.

-         Beszéltem Alexis-sel és mondta, hogy jól megvagytok. De ez azután történt, hogy én bepróbálkoztam. – tette hozzá.

Kate nem szólt semmit, csak leült a nővel szemben.

-         És azt is tudom, hogy elég aljas dolog volt kikezdeni Richarddal, már bánom az egész dolgot.

-         Ennyi? Végeztél? – kérdezte, majd felállt és fegyverét ismét a kezébe vette.

-         Holnap már megyek is el, és ha nem bánod, most megyek lefeküdni. – mondta zavartan és sietősen ment fel a lépcsőn.

-         Meredith, csak még egy szóra. – szólt utána Kate, mire a nő félve megfordult. – Tudod dühösnek kellene lennem, de nem vagyok. Volt egy félelmem, mielőtt belevágtam volna ebbe a kapcsolatba és neked köszönhetően ez elszállt.

Meredith halványan elmosolyodott, majd Beckett komor hangjától az arcáról azonnal eltűnt a mosoly.

-         De azért meg nem fogom köszönni… - mondta, majd sarkon fordult és a hálószoba felé vette az irányt…

Amint belépett a szobába Rick azonnal felugrott az ágyról:

-         Már azt hittem, hogy nem is jössz.

-         Ó persze… Az ígéretedet be fogom hajtani rajtad. – mondta, miközben a karját a férfi nyaka köré fonta, aki válaszul lágyan megcsókolta.

-         Kicsit éhes lettem.

-         Mitől nyomozó? – kérdezte pajkosan a férfi, majd újra megcsókolta.

-         Talán a mézédes ajkaidtól… - suttogta halkan.

-         Hm, az első fogást feltálaltam, amit a habfürdőben ellazulva fogunk elfogyasztani egy pohár bor társaságában.

-         Jól hangzik… És mi lesz a kényeztető masszázzsal és a desszerttel?

-         Mindent csak szépen sorjában nyomozó. Minden tökéletes lesz.

-         Akkor hozzá is kezdhetnénk cicuskám, már nagyon várom. – felelte, majd mosolyogva húzta maga után a férfit…

 Vége!