A minden lében kanál húg 8. rész

- Jó reggelt! – lépett oda a két nyomozónőhöz.

- Jó reggelt neked is Castle. – Kate ránézett: - Minden rendben?

- Persze. - a férfi egy mosolyt erőltetett az arcára - Miért kérdezed?

- Megviseltnek tűnsz…És nem hoztál kávét.

- Biztos azért, mert már nekem is kéne hoznia és már megerőltető számára. – tette hozzá Molly – Kate nem főzöl kávét? Addig ezt befejezem.

- Jó, megyek is.

Amint Kate eltűnt, Molly azonnal a lényegre tért:

- Mi történt?

- Elküldtem a városból az anyámat és a lányomat.

Molly látszólag nem értette a dolgot, ezért az író folytatta:

- Igazad volt. Tényleg elkezdtek követni. Tegnap Smith felhívott és elmondta, hogy már nem vagyunk biztonságban.

- Fenébe. Így idő kérdése és mindenre rájön.

- Kijön rá mire? – kérdezte Beckett, ahogyan letette a kávékat az asztalra.

- Nem érdekes – vágta rá Castle azonnal.

A nyomozónő gyanakodni kezdett, de mielőtt rákérdezhetett volna, hogy mi is van készülőben, Esposito jelent meg Gates kapitánnyal:

- Beckett, még egy gyilkosság, valószínűleg ugyanaz az elkövető, mint a tegnapinál.

- Oké menjünk. – fordult oda Kate húgához és az íróhoz: - Jöttök?

Még mielőtt ők válaszoltak volna a kapitány szólalt meg:

- Nem hiszem, hogy ma menniük kellene. Tekintve a tegnapi esetet és azt, hogy a nyomozónő még az FBI ügynökeihez tartozik.

- Rendben. – felelte Beckett, majd elindult Esposito-val és Ryan-nel.

Amint beszálltak a liftbe, a nyomozónő elgondolkodott:

- Furcsa.

- Mi? – kérdezte Espo.

- Az, hogy ezek ketten milyen jóba lettek. Castle nem is tiltakozott az ellen, hogy maradnia kellett.

- Túlkombinálod Beckett. – fordult felé Esposito – Vagy esetleg féltékeny vagy?

- Én? Mire lennék? – a nőt váratlanul érte a gyanúsítgatás.

- Molly-ra – jegyezte meg Ryan – De nyugi, Castle így is családban marad.

 A nyomozó a mondat második felét már megbánta, amint kimondta: Esposito egy maflást adott neki, majd Beckett gyilkos tekintettel meredt rá.

Molly épp a papírmunkát végezte az átszerződésével kapcsolatban, majd mikor látta, hogy Gates kapitány elmegy a kapitányságról, Castle-höz fordult:

- Induljunk!

- Mégis hova? – kérdezte a férfi meglepetten.

- Tegnap felhívtam egy haveromat és azt mondta talált valamit, amin elindulhatunk.

- Nem megmondtam, hogy ne nyomozz Smith után?

- Én nem mondtam, hogy hozzá van köze.

- Akkor mihez?

- Még magam sem tudom, nem telefontéma volt.

- De ha Gates és a többiek visszajönnek?

- Át kell vinnem a jelentést az FBI-nak, legalább mindent elintézek. Ha már nem leszek ügynök, akkor nem lesz könnyű bejárásom oda úgysem.

- Jól van. Induljunk.

Amint elindultak, a nyomozónő észrevette, hogy valami nincs rendben:

- Követnek minket! – mondta Castle-nek, ahogy a szeme az út és a visszapillantó tükör között cikázott.

- Remek, ezt, hogy oldjuk meg?

- Lerázom őket! – a lány az utca végén lelassított kissé, majd kiszélesítette a kanyart és a gázra lépett.

- Nem jött be, ráadásul most már tudják, hogy menekülünk.

Kiértek a főútra, és az autó egyre közeledett feléjük.

- Nyomd a gázt!- Castle feszülten fürkészte a hátuk mögött haladó kocsit.

- Le se veszem a lábam a gázról! Gyorsabbak, mint mi.

A fekete terepjáró egyre közeledett, majd hátulról folyamatosan beléjük ment.

- Vigyázz! Az mindjárt egysávos lesz az út! A másikat még nem fejezték be!

- Nem tudok lassítani, nem jó a fék! – Molly az íróra nézett, majd az útra: - Végünk van.

Az autó melléjük hajtott és a célja egyértelmű volt: leszorítani őket a lezárt, rossz útra. A terepjáró természetesen előnyben volt, könnyedén ment neki a rendőrautónak oldalról.

- Istenem! – suttogták szinte egyszerre, amint az autó egy rámpára lökte őket.

Az autó a levegőbe repült, megpördült párszor, majd az út szélére esett vissza. A terepjáró megállt, egy férfi letekerte az ablakot, a füstölgő autót látván elmosolyodott, majd a sofőrhöz szólt:

- Indulás!

A minden lében kanál húg 7. rész

A rendőrőrsön Castle és Molly is azt vallotta, hogy fogalmuk sincs kik lőhettek. Igazából tisztában voltak vele, de nem akartak szólni. Mindegyikük fejében az zakatolt, hogy a másik vajon mit is tudhat az ügyről. Alig várták, hogy kiszabaduljanak a kapitány irodájából és megbeszélhessék a történteket. Kate furcsállta a dolgot, hogy a helyszíni jókedv után, mintha a két érintettet kicserélték volna. Végül ő is arra a magyarázatra jutott, mint Gates kapitány: Valószínűleg, egy nemrég szabadult rab akart végezni Molly-val vagy valakivel a kávézóból. Ezen a nyomon akartak elindulni. Gates utasította Castle és Molly-t, hogy ők ma már ne vegyenek részt az ügyben és menjenek haza. Kate erősködött, hogy hazaviszi őket, de ők ettől teljesen elzárkóztak és végül ketten indultak el. Addig egy szót sem szóltak egymáshoz, míg le nem értek a garázsba:

- Szóval- törte meg a csendet Molly- te is nyomoztál?

- Igen, még akkor kezdtem, miután idekerültem. Majd mikor Kate nagyon beleásta magát és lelőtték, tudomásomra jutott, hogy van néhány eltitkolt akta az üggyel kapcsolatban.

- Miféle aktákat?

- Nevekkel és számokkal. Nagyon sok eltusolt ügylet, amire az édesanyátok rájött, de már késő volt. Még mielőtt számon kért volna pár embert, ezeket az iratokat biztos helyre vitte.

- És tudni ebből, hogy ki adta ki a parancsot anyánk megölésére? – a lány hangjából hallatszott, hogy teljesen megtört, mikor erről kellett beszélnie.

- Több név is szerepel, mint lehetséges ember.

- Az ilyen nem ember! Hogy lehet hidegvérrel kiadni egy parancsot valaki megölésére?! – a lány most teljesen kitört magából, sírni kezdett. Castle odahúzta magához és átölelte.

- Sh, nyugalom, elkapjuk! – a lány e szavakra elhúzódott tőle.

- Neked nem kéne ebben részt venned! Nem a te ügyed…

- Ne kezd te is! Ezt már Kate-tel egyszer megbeszéltük.

- Jó figyelj, Kate erről nem tudhat meg semmit, érted?

- Én se akartam belekeverni, ezért sem szóltam neki az iratokról.

- Én voltam a célpont- suttogta a lány.

- Miért vagy ebben olyan biztos, én is lehettem.

- Téged eddig sem bántottak, valószínűleg nem tudják, hogy nálad vannak az iratok.

- Igazából nem nálam vannak, hanem másnál.

- Másnál? Kinél?

- Egy bizonyos Smith-nél. Montgomery kapitány neki küldte el a halála előtt.

- És őt hol találjuk?

- Ez a baj, nem tudom. Ő hív, ha akar valamit.

- Jó, kideríttetem, hogy hol él.

- Ez nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Ha tényleg te vagy a célpont, mindenhova követni fognak. – az író elgondolkodott: - És te mire jutottál?

- Lockwood-ig eljutottam, és azokhoz, akik ott voltak a gyilkosságnál.

- Óvatosnak kell lenned.

- Tudok vigyázni magamra, neked viszont családod van, éppen ezért külön megyünk haza. Talán így téged nem fognak követni. .

Castle minden porcikája sajgott, egy mozgalmas napon volt túl. Ahogy belépett az ajtón, a hűtőhöz ment és kivett egy doboz tejszínhabot majd letelepedett a kanapéra.

- Végre, egy kis nyugalom – de amint ezt kimondta, megcsörrent a telefonja – Igen?

- Mr. Castle. Smith vagyok.

- Tudom, hogy ki maga…- Castle felállt, mintha a férfi előtte lett volna.

- Sok dolog történt Mr. Castle, aminek nem szabadott volna. – a férfi kis szünetet tartott majd folytatta: - Azt biztosra veszem, hogy már mindkettőjüket nem tudja kordában tartani. És már késő is lenne hozzá.

- Hogy érti, hogy késő? – az író teljesen ledöbbent.

- Úgy, hogy már nem tehet semmit. Nem lehet ezekkel az emberekkel játszadozni.

- Akkor miért is hívott?

- Hogy figyelmeztessem. Nincs senki sem biztonságban. A Beckett testvérek sem és maga sem. Csak egy kiút van…Ha messze elkerülik New York-ot.

- Ez lehetetlen. Nem csaphatom őket a vállamra és vihetem el őket egyszerűen.

- Tisztában vagyok vele, de azt akartam, hogy tisztán lásson.

- Köszönöm, ezzel igazán sokat segített. – jegyezte meg cinikusan Castle.

- Figyeljen, a maguk oldalán állok, ha nem így lenne, már fogtam volna az aktákat és elégetem, magát pedig soha sem hívom fel.

- Igaza van, sajnálom. De akkor is mit tehetek?

- A családját biztonságos helyre kell küldenie.

- Mégis hova? Megtalálnák őket…

- Emiatt ne aggódjon. Holnap 7-re küldök egy taxit a háza elé. Egy barátom fogja vezetni. Ő kiviszi őket a reptérre.

- Követni fogják a kocsit.

- Bízzon bennem Mr. Castle. Elintéztem mindent, nem vagyok amatőr. Nem esik bajuk. Magának is egyszerűbb lesz maradni, ha tudja, hogy ők biztonságban vannak. De maga is vehet velük…

- Kizárt, nem hagyom itt őket. Be akarom fejezni a csatát.

- A háborút kell befejeznie, Mr Castle. A háborút….

Castle szíve majd megszakadt, mikor búcsút kellett vennie lányától és anyjától. Alexis nagyon megijedt, mikor apja este felkeltette őket és elmondta nekik, hogy el kell menniük. Nehezen rávette őket, hogy így lesz a legjobb és hamarosan úgyis visszajöhetnek. Az író nem akart sokáig búcsúzkodni. Amint a taxi elszáguldott, ő azonnal a kapitányságra indult.

A minden lében kanál húg 6. rész

- Szóval itt maradsz – mosolyodott el Castle, ahogy a lányra pillantott.

- Igen, úgy tűnik. Nem szeretnék megint elmenni. Főleg, hogy Kate-tel minden rendben.

- Igen, először mindig kemény, de tudtam, hogy majd végül megenyhül. – Castle álmodozva meredt maga elé.

- Igen, látom teljesen bele vagy habarodva. – de a mondat végét Molly már csak elköszörülte, de Rick persze hallotta az egészet.

- Mi? Én?- Castle-t váratlanul érte a gyanúsítgatás.

- Igen, te!

- De… - de a lány ismét beléfojtotta a szót.

- Ne, most minek magyarázkodsz? A vak is látja csak te nem…

- Hát nem csak én. – felelte Castle kissé elszontyolodva.

- Ez igaz, de te is le akarod tagadni…Kate meg honnan jönne rá?

- Onnan, hogy már bevallottam neki, hogy mit érzek…

- És erre ő mit felelt, elutasított? – kérdezte Molly kissé meglepetten.

- Mondjuk úgy, hogy nem volt a legalkalmasabb a helyzet mikor elmondtam neki.

- Na ebből semmit sem értek! Rébuszokban beszélsz!

- Jó, meghívlak egy kávéra és elmesélek mindent.

- Jó, de előbb leadom a jelentést, mert első nap fejemet veszi.

- Szerintem ez nem jó ötlet, ha leadod, ad új feladatot.

- Nem hiszem, még hivatalosan ügynök vagyok és még pár napig terepre sem mehetek ki.

- Jó, akkor utána induljunk.

New York utcáin hideg uralkodott, az emberek inkább kávéházakba menekültek. Castle is kedvenc helyére ment Molly-val. Az író mindent elmesélt attól kezdve, hogy a kapitányságra került, de inkább csak egy igazán fontos napra tért ki. Mikor a lövés eldördült és a vallomás elhangzott. Erről igazán nehezen tudott beszélni. De a fejében csak két jelenet ismételgette magát: az első, mikor úgy érezte elveszítheti élete szerelmét, a másik pedig mikor tudatosult benne, hogy a lány hazudott neki. Ekkor úgy érezte, mintha egy tört döfnének a szívébe.

Molly döbbenten hallgatta az eseményeket, és nagyon sajnálta a férfit, mert el sem tudta képzelni, mit érezhetett az, akinek ezt át kellett élnie…Pár pillanat múlva mégis megszólalt:

- Ha nem a testvéremről lenne szó, most azt mondanám, hogy eddig miért nem öntötted le egy vödör hideg vízzel, hogy észhez térjen.

- És mivel róla van szó, így mit mondasz?

- Azt, hogy átérzem a fájdalmát. Mindegyikünket megváltoztatott anyánk halála, én elmenekültem és neki kellett itt maradni, és apánknak támaszt nyújtani. És ez a lövés. Csodálom, hogy engem még nem találtak meg.

- Téged? –Castle teljesen ledöbbent.

- Igen, én is elkezdtem nyomozni, mikor visszatértem New York-ba. Eddig nem gondoltam, hogy a tűzzel játszom.

- Igen, valószínűleg az ügy kihat a jelenre is. Jelentőségteljesebb, mint gondoltam.

- Gondoltad? – Molly is meglepődött az egyes szám hallatán.

- Igen valamiről nem beszéltem…- Rick ujjait tördelte, nem is tudta, mit mondjon.

A következő pillanatban valami fény elvakította a szemét és egy lövést hallottak. A kávézó ablaka betört a golyó célt tévesztett.

- Mindenki a földre! – ugrott fel Molly és a földre lökte az írót, amikor is egy telepjáró száguldott el az utcán, és a kávéházra tüzeltek.

10 percen belül az utcát lezárták és próbáltak szemtanúkat keresni. Beckett nyomozó is értesült arról, hogy a helyszínen tartózkodott húga és az író, ezért amilyen gyorsan csak tudott a helyszínre ért és azonnal őket kereste. Az egyik mentőnél megtalálta őket, pár horzsolást szereztek a becsapódó üvegszilánkoktól.

- Istenem a frászt hozzátok rám!

- Hozzuk? – kérdezte Molly incselkedve.

- Igen, ti aztán jól egymásra találtatok, ha szabad mondanom! Mindegyikőtök vonzza a bajt!

- Beckett nyomozó látom aggódott értünk - Castle folytatta a gúnyolódást.

- Jól van, látom jól vagytok. Gyógyszert is kaptak, hogy így reagálnak arra, hogy majdnem szitává lőtték őket?- fordult a mentősökhöz Kate, de választ már nem kapott, ugyanis megjelent a kapitány:

- Az irodámban várom magukat és kíváncsi vagyok milyen magyarázattal tudnak szolgálni!

A minden lében kanál húg 5. rész

Kate mindennap órákat töltött húga mellett, Castle pedig mindennap töretlenül elkísérte. Az író folyamatos unszolására, Kate szólt apjának is, hogy Molly ismét a városban van, és mi történt velem. Jim Beckett nem tudott lányára haragudni, és azonnal be is ment hozzá a kórházba.

Amint Molly kinyitotta a szemét az egyik nap, az ágya mellett megpillantotta nővérét és apját.

- Oh én nem is tudom, hogy mit mondjak…- nézett a lány rég nem látott apjára.

- Nem kell semmit sem mondanod, a lényeg, hogy most itt vagy és semmi bajod. És az már a múlt…

Hosszasan megbeszélték az elmúlt év történéseit, és mivel az orvos közölte, hogy Molly hazamehet, Kate azonnal felajánlotta, hogy költözzön hozzá.

- Kate, azt kell, hogy mondjam, jó pasit választottál magad mellé. Rick egy igazi gavallér…

- Molly állj, te egy cseppet sem változtál még mindig kombinálsz…

- Én kombinálok? Azt akarod mondani, hogy semmi nincs köztetek?

- És nem is volt- felelte a nyomozónő határázottan.

Másnap az őrsön volt jelenésük Gates előtt, hogy az ügyet végérvényesen lezárják.

- Most, hogy Smith mindent bevallott és meghalt a jelentést átküldöm majd az FBI-nak. Szép munka volt Beckett nyomozó! És, ha nem bánja még szeretnék négyszemközt beszélni a testvérével.

Kate bólintott, majd kilépett az irodából. Gates kapitány pedig nem sokáig kerülgette a forró kását, hamar rátért a lényegre:

- Nem gondolkozott még azon, hogy kilép az FBI-ból és rendőr legyen?

- Ez egy ajánlatnak hangzik Gates kapitány?

- Nem ez egy szimpla kérdés, szerintem kitűnő páros lennének a nővérével, és nagyon jó kiképzést is kapott. Egy ilyen tehetséges, fiatal ügynöknek szerény véleményem szerint hasznát venné a rendőrség.

- Az igazat megvallva, én is elgondolkoztam, hogy kilépek. Ez az ügy elgondolkodtatott…

- Akkor ezt vehetem egy igennek? – tette fel a kérdést Gates kapitány.

- Igen, szívesen csatlakozom!

- A formaságokat elintézzük és ha teljesen felépült szolgálatba is léphet. – kezet ráztak, majd az újdonsült nyomozónő kilépett a kapitány ajtaján. Az egyik asztalnál megpillantotta

Castle-t és a nővérét két másik nyomozóval. Most először találkozott Ryan-nel és Esposito-val, de az ismerkedés nem tartott sokáig, Gates szakította félbe az idilli pillanatot:

- Gyilkosság történt a West Street-en, szeretném, ha maguk hárman mennének a helyszínre, Castle és az újdonsült nyomozónk pedig marad és megírja a jelentést a legutóbbi ügyről. Újdonsült nyomozónk? – nézett Kate meglepetten húgára.

- Igen épp most akartam mondani…

- Nem szeretném a döntésemet megbánni, és most leszögezem, hogy a családi ügyüket a kapitányságon kívül rendezzék! – utasította őket Gates, és a nyomozók már indultak is a tetthelyre.

A minden lében kanál húg 4. rész

Ahogy Smith összeesett Beckett előtt, a nyomozónő döbbenten fedezte fel, hogy későn lőtt…Molly hason feküdt sápadtan, résnyire nyílt szemekkel.

- Uramisten – ahogy Kate leguggolt mellé, gyorsan hátára fordította és mellkasára szorította a kezét: - Tarts ki, kérlek!

- Kate, hívd a mentőket gyorsan, majd én elszorítom a sebet- lépett oda Castle és egy rongyot gyorsan a mellkasára nyomott, majd a zakóját a lány feje alá helyezte.

- Azonnal itt vannak, tarts ki- szólongatta ismét Kate, de a lányból az erő kezdett kifogyni.

- Ne engedd, hogy elveszítse az eszméletét, beszélj hozzá!- az író próbálta a sebet még jobban elszorítani, amiből csak úgy ömlött a vér.

- Nem hagyhatsz itt hallod?! Most nem! Még egyszer nem! – erősködött Kate. Molly még egy pillanatra kinyitotta a szemét :

- Sajnálom, mindent nagyon sajnálok – súgta halkan, majd elvesztette az eszméletét.

A kórház folyosóján Kate fel-alá járkált, míg Rick a széken ült. Az egyik pillanatban a férfi megragadta a nő kezét majd a székre ültette:

- Próbálj meg megnyugodni! – de ahogy Rick e szavakat kiejtette, érezte, hogy ez most kicsit sablonosra sikeredett.

- Még is, hogy nyugodhatnák meg?! – tette fel a kérdést jogosan Kate, majd a férfira meredt:

- Sajnálom, nem akartam veled kiabálni, tudom, hogy csak segíteni akarsz, de úgy érzem ez most az én hibám.

- Miért lenne a te hibád?  

- Elküldtem, ha akkor nem küldöm el…

- Ez te sem gondolhatod komolyan! Kate, mikor téged meglőttek, én is hibáztathattam volna magam és joggal.

- Ez nem igaz Rick. Az teljesen más volt, nem a te hibád.

- Hidd el, hogy nem volt másabb, mint ez. Ki kell zárnod ezt a gondolatot.

- És te hogyan birkóztál meg vele?

Az író elgondolkozott, milyen jó lenne neki csak annyit mondani, hogy mert „Szerettelek”, és nem tudtam elképzelni, hogy milyen lenne az életem nélküled. De helyette ezt felelte:

- Fontos neked Kate! Nem adhatod fel! Ott leszel mellette és éreznie kell, hogy ott van mellette egy testvér, aki nagyon szereti.

A nyomozónő egy ideig csak meredt maga elé és csak később felelt:

- Tudod, mikor elment, bele sem gondoltam, hogy miért tette, mármint, hogy miért menekült el. Csak egyszerűen belém rögzült, hogy magamra hagyott.

- Sosem beszéltél róla… - gondolkodott el Rick.

- Haragudtam rá. Eltűnt, és ekkor döntöttem úgy, hogy teljesen kizárom az életemből. Mikor anyánk meghalt, egyszerűen elment. Egy szó nélkül. Apám az alkoholhoz nyúlt, egyedül maradtam, hogy őt megmentsem. – pár könnycsepp legördült az arcán, az író odanyújtott neki egy zsebkendőt.

- Köszönöm Castle, mindent nagyon köszönök!

- Bármikor.

Az ismerős szó egy kis mosolyt csalt Kate arcára, ekkor lépett eléjük az orvos.

- Hölgyem, sikeresen eltávolítottuk a golyót, de a testvére sok vért vesztett, viszont a nehezén már túl van. Egy kis időre bemehet hozzá, de csak öt percre, pihennie kell.

- Köszönöm! – hálásan nézett a már távozó orvos után, majd Castle felé fordult:

- Menj csak, megvárlak és majd hazaviszlek. – felelte az író és visszaült a székre.

A minden lében kanál húg 3. rész

Anyám ügye. Castle vallomása…A testvérem…

- Molly – nyögte erőtlenül Kate, és lassan próbált magához térni.

- Shh Kate, pihenned kell még. – suttogta Castle, aki a nő ágya mellett ült. –Szükséged van valamire?

- Inkább valakire…- felelte Kate, ahogy az emlékek sokasága ismét elárasztotta.

- Kint vár…Nem akarja, hogy felzaklasd magad.

- Felzaklatni? – tette fel a kérdést ironikusan Kate. - Felzaklatni? Erre gondolt volna akkor miután lelépett.

- Kate, kérlek. Pont ezért nem jött be.

- Castle, még őt véded?

- Én nem védem, csak…

- Csak? Rick, tudod egyáltalán, hogy mi történt?

- Nem. Csak azt, hogy a testvéred és aggódik érted. Szeret téged!

- Szeretnék beszélni vele…

- Nem gondolom, hogy ez jó ötlet lenne…

- Nem róla, vagyis nem rólunk, az ügyről – felelte üveges tekintettél Kate és Castle-re nézett:  Kérlek!

- Jó, behívom, de ne vessz vele össze!

- Nincs min összevesznünk már…- meredt maga elé.

- Kate – lépett be az ajtón Molly. A nő, aki 3 évvel lehetett fiatalabb nővérénél, szinte kiköpött hasonmása volt. Még most is: Kate, aki a vérveszteségtől és kimerültségtől volt fáradt és sápadt, húga pedig a megviseltségtől. A tegnapi nap és 10 év megviseltségétől...

- Az üggyel mi lett? Elkaptatok mindenkit?

- Igen, Ashley Parker, ahogy ti ismeritek, ügynökünk volt, és beépült a maffiába. Még nem tudjuk, hogy ki ölte meg, de a maffiacsoportot kellő információ gyanánt letartóztattuk.

- Szóval a tettes még nincs meg? – kérdezte Kate, aki próbált minden érzelmet kizárni, és úgy beszélt testvérével, mintha egy idegen lenne.

- Nincs, de ez a mi ügyünk, nem szabadott volna ott lenned, Kate.

- Mi ügyünk? Nem, ez egy gyilkossági ügy és én gyilkossági nyomozó vagyok, ha nem tudnád. És azt meg pont te ne akard nekem megmondani, hogy hol szabad lennem.

- Nem így értettem- szabadkozott Molly, de Castle, aki idáig döbbenten nézte az eseményeket, gyorsan közbeavatkozott:

- Molly, szerintem most jobb ha mész. Jobb lesz így mindkettőtöknek- de az utolsó mondatot Rick már csak úgy jegyezte meg, hogy Kate ne hallja.

A lány szomorúan bólintott, majd kilépett a szobából..

A nyomozónőt apja vitte haza, miután az orvos elengedte. Másnap viszont már az őrsön ült ismét a tábla előtt, ami már szépen megtelt bejegyzésekkel.

- Beckett – döbbent meg Castle - Te mit keresel itt? Még pihenned kéne.

- Van egy ügyünk, amit szeretnék lezárni…

- Remélem nem a testvéredére gondolsz. – amint ezt Castle kimondta, meg is bánta talán, nem akart fájdalmat okozni imádott múzsájának, de tudta, hogy jobban fog fájni neki, ha nem beszél róla…

- Erről nem szeretnék beszélni- felelt ridegen ismét a nyomozónő.

- Apád tudja, hogy itt van?

- Nem, nem mondtam el neki. Majd ő elmondja, ha akarja. - Kate tartott egy kis szünetet, mire újra megszólalt: - Folytathatnánk az ügyet?

- Igen, természetesen.

- Hogy áll a nyomozás?- szakított félbe a páros beszélgetését Gates kapitány.

- Hölgyem, talán akkor juthatnánk valamire, ha kihallgathatnánk a maffiavezért.

- Ez nem lesz egyszerű, nyomozó! Na jó telefonálok egyet!

20 perc múlva két ügynök hozta a maffiavezért, megbilincselve vezették a 12-es körzet folyosóján.

- Ezt meg, hogy csinálta? – nézte Castle, ahogy a kihallgatóba vezették a férfit.

- Mindegy a lényeg, hogy itt van, menjünk.

- Mr. Bell, Ashley Parker-ről szeretnék önnel beszélni.

- Igen, tudom meggyilkolták és engem gyanúsítanak vele. Még mit mondhatnék? Ha megölök valakit azt nem hagyom egy parkban.

- Biztató – jegyezte meg Castle.

- Figyeljen én arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan került képbe.

- Korábbi jobb kezem mutatta be, méltó utód volt.

- Azt nem furcsállta, hogy nem vesz részt gyilkosságokban?

- Nem, nem azért vettem magam mellé. Meg különben is mit gondolnak rólam, én csak ilyen ügyletekkel foglalkozok? – förmedt rá Bell Castle-re az előbbi kérdésért.

- És mikor látta utoljára? Milyen volt a viszonya a többi emberével? – kérdezte higgadtan Beckett.

- Csütörtökön, 3-kor láttam, akkor mondta, hogy dolga van. Nem balhézott egy emberem se vele.

- És miért rúgta ki Luis Smith-t? – Castle már a fejében összerakta a képet és nem tévedett.

- Mert meglopott. Nem tűröm, ha meglopnak. El is menekült, helyesen tette…- majd elgondolkozott- De várjunk csak! Hiszen Parker-re akarta rákenni az egészet, de lebukott.

- Ezt nem mondta Smith! Azt hiszem megvan a gyilkos! – nézett egymásra a páros.

- Rossz hír Beckett! – lépett a pároshoz Ryan- a fickó lelépett mikor vitték a bíróságra.

- Ez mikor volt?

- Úgy fél órája, valószínűleg el akar menekülni.

- Ahhoz valami pénz is kéne…- kezdte a gondolatmenetet Castle, mire Kate tovább gondolkodott:

- Vagy fuvar.

- A kikötő! A gyár mellett! – fejezte be a páros egyszerre a mondatot.

Beckett és Castle, amilyen gyorsan csak tudott ment a kikötőhöz. Közelebb érve a hajókhoz, megláttak egy jachtot- ami nagy valószínűséggel a maffiavezéré volt- aminek a láncát szétlőtték.

- Ez lesz az! Fegyver van nála, és nagyon veszélyes! Castle, most maradj itt kérlek.

- A fenét! Tegnap lőttek meg, itt sem kéne lenned, ha ezt Gates megtudja…de a lényeg, hogy nem hagylak magadra.

- Castle, kérlek! Nem szeretném, ha bármi bajod lenne…

- Én sem…- aggódva néztek egymásra, majd zajt hallottak a hajóról.

- Jó rendben, menjünk. – sóhajtott Beckett, Castle pedig egyetértően bólintott.

Csendben felosontak a hajóra, kabinról-kabinra mentek, majd meglátták Smith-t, aki egy fülkébe ment be egy szerszámosládával.

- Ott van! – súgta halkan Beckett, majd odalépett az ajtó mellé és az ujjával háromig számolt.

- Fel a kezekkel! – lépett be az ajtón nyomozónő, de Smith-nek is jó reflexe volt azonnal rászegezte ő is a fegyverét.

- Nem gondolta volna, hogy rájövünk igaz? – kérdezte a nyomozónő.

- Nem így kellett volna lennie- dühöngött a férfi- én voltam a jobb keze, miután ez a fazon képbe került, háttérbe kerültem.

- Tegye le a fegyvert, most!

- Nem adom fel ilyen könnyen!

- Állj! Tegye le a fegyvert! – hallatszott egy a hang hátulról. 

Ekkor két lövés dördült el…

A minden lében kanál húg 2. rész

 

- Hát persze! – ugrott fel reggel, mintha egész éjszaka csak ezen zakatolt volna az agya! Minden itt van előttem: egy középkorú pasi, múltjáról semmit sem tudni, nincs ujjlenyomata, ami alapján lehetne azonosítani, se egy hitelkártya, hogy az anyagi helyzetét megtudjuk. Csak egy ember törölheti ki ennyire a profilját! Egy maffiatag , egy bűnöző, méghozzá egy igazi profi. Közben felhívta Beckett-et és elmagyarázta az elméletét neki, és mondani sem kell a nyomozónő nem díjazta túlságosan. Gyorsan felöltözött és sietett a kapitányságra, ahol Beckett-et találta a tábla előtt ücsörögni:

- Jó reggelt! – köszöntötte széles mosollyal Rick, miközben átadta neki a szokásos napi kávét.

- Talán ilyen szörnyen festek? – nézett a nyomozónő az íróra, aki előbbi arckifejezését kezdte magyarázni:

- Nem úgy néz ki, hogy sokat aludtál.

- Hát nem igazán. Idegesít, hogy nincs egy gyanúsított se.

- Nem csak téged – jelent meg Espo, kezében egy fecnivel.

- Van valamitek? – és Castle már kapta is ki volna a fecnit Espo kezéből, aki sejtve a szándékot félrehúzta.

- Igen, tegnap egy pince-kocsmában voltunk Ryan-nel, egy régi haveromtól kaptam fülest, hogy ott kutakodjunk. A csapos ismerte látásból, azt mondta, hogy egy nagyobb kutyának dolgozott, ha érted mire gondolok.

- Khm. Szóval én és az elméleteim. – de amint Kate ránézett az íróra, tudta, jobb lett volna, ha most az egyszer hallgat.

- És tudott pár nevet adni, akikkel látták. Utánuk néztem: mondanom sem kell, hogy mind elítélt, és mindegyik képzett gyilkos. Nem lesz könnyű elkapni, nincs törzshelyük, mindig máshova mennek.

- Nem baj legalább van valamink amin elindulhatunk.

- Jobb is van – jelent meg Ryan- Telefonáltam pár havernak, és megígérték ha lesz valami szólnak. Az egyik ürge- Luis Smith- épp a 71. utca sarkán lévő boltból menekül, amit kirabolt. Északra tart, az ottani egység már követi.

- Remek, akkor indulás – és mind a három nyomozó, plusz az író, a lift fele vette az irányt.

New York utcáin forráság és tömeg uralkodott, és egy képzett bűnöző természetesen kihasználja a helyzetet és próbál elvegyülni a tömegben. A nyomozók szétváltak, ott ahol utoljára látták a gyanúsítottat.

- Na Castle, szerinted hol lehet?

- Most rám hagyatkozik detektív? – mosolyodott el Castle, de ismét egy gyilkos nézés volt Beckett válasza. – Hát mivel úgy 15 percet futott, plusz vesszük a hőséget, biztos elfáradt. Szerintem beült egy kávézóba, hogy pihenjen, mi meg még loholjunk vagy 10 utcát a semmiért.

Körbenéztek, megláttak egy kávézót.

- Van fényképed a hapsiról?

- Van, Espo elküldte a telefonomra.

- Nézd csak! – mutatott egy férfira Castle. Felettébb sem gyanús, az arcát nem látni, mert szétnyitott egy újságot.

- Hm, ő lesz az, nézd a szék mögött van egy fekete hátizsák.

- Luis Smith? Elvinnénk egy hűvösebb helyre, na nem bánná. – vigyorodott el Castle és Beckett már bilincselte is meg a férfit.

- Szóval Luis Smith. –lépett be a kihallgatóba Beckett és Castle.
A férfi úgy 30 éves lehetett és már profinak mondaható a szakmájában.

- Pontosan – mosolyodott el a férfi, de Beckett-et nem lehetett kizökkenteni….

- Emberölések sora van az aktában…

- Csak a bökkenő az, hogy egyiket sem bizonyították rám…

- Nem késő elkezdeni. – felelte Castle.

- Ismerte ezt a férfit?

A férfi hosszasan nézte a fényképet, amit a nyomozó elé rakott még fel is emelte, hátha a fényben jobban látszik.

- Nem igazán ugrik be.

- Akkor segítek: Ashley Parker, és valószínűleg közebbről ismerte, mert egy golyóval találtuk meg a mellkasában.

- Bizonyítékok van? – dobta vissza a képet az asztalra Smith.

- Éppenséggel egy szemtanú látta magát az áldozattal.

- Ez még nem bűncselekmény, igaz?

- Nem, de a hatóság munkájának akadályozása igen, ha nem kezd el végre dalolni.

- Láttam egyszer- kétszer egy pub-ban, és?

- És? Én is arra várok, hogy végre egy összetett mondatot képes legyen kinyögni.

- Hé Beckett, egy percre- intett Esposito.

- Van valamitek?

- Igen azt hiszem megtudod szorongatni. Az emberünk épp a lelépését tervezte az országból, mert egy repülőjegyet foglalt le a bolt kirablása előtt Hawaii-ra. És a lakásában is mindent felszámolt maga után.

- Akkor menekült…

- Valószínűleg. – folytatta Espo. És mivel nem igen akar beszélni, és menekül, mikor egy gazdag maffiavezérnek dolgozik? Valami nem klappol.

- Megyek és megizzasztom. – a nyomozó visszalépett a kihallgatóba, az arcról nem lehetett semmit sem leolvasni, nem játszott nyitott lappokkal a bűnözők előtt..

- Szóval – úgy döntöttem, hogy távozhat.

- Mi? – Castle és a gyanúsított egyszerre lepődött meg, persze ki-ki a maga módján.

- De- kezdett bele Beckett- vendégem egy fuvarra vissza a főnőkéhez, ha nem bánja.

- Erre semmi szükség – egyszerre zavar költözött a gyanúsított arcára.

- De-de ragaszkodom hozzá. Bizonyára már égre földre keresi…

- Jól van. Ismertem a férfit, együtt dolgoztunk. Nem rég jött LA-ből, legalább is ezt mondta. Profi volt az ürge, az egyszer biztos.

- Miben vettek részt? Gyilkosság?

- Nem, nem a fickó nem az a fajta volt…Ő inkább a háttérinfókat szerezte egy-egy balhéhoz, lenyomozta a célszemélyeket, meg beszerzett egy-két kütyüt.

- Kütyüt? Fegyvereket? – kérdezte Castle.

- Nem, mágnáskártyát, drótkötél, füstbomba…

- És miért halt meg? Vele is megromlotta a főnök viszonya? – nézett rá Beckett, de más válaszra számított…

- Erről viszont fogalmam sincs, a főnök kedvence lett az ipse hamar. Nem kérdezett, tette a dolgát rendesen.

- Mióta dolgozott neki és hogy került képbe?

- Úgy éve lesz lassan, hogy itt van, és egy korábbi tag ajánlotta.

- Ki?

- Oscar Silva. De már nem dolgozott a főnöknek, akkor ment el „nyugdíjba”, kiöregedett.

- És hol találom meg a bandát? – kérdezte Beckett. – Akik ismerték az áldozatot.

- Mindig máshol vannak…

- Tudom, éppen ezért kérdezem, hogy hol lesznek ma.

- Ha elmondom halott ember vagyok…

- Ha nem mondja el, akkor lesz halott ember, mert benttartom és viszem a vissza a bandavezérhez információért cserébe.

- Hogyan vinne hozzá? Most mondta, hogy nem tudja hol van!

- Őt nem tudom, de van pár nevünk, aki még magával dolgozott. Őket egyszerűen kézrekerítem és majd nekik átadom magát.

- Ezt nem teheti… - Smith egyre idegesebb lett, látszott rajta a félelem, Beckett tudta, hogy most megtörheti.

- Figyeljen!- kezdte Beckett, aki most higgadtabbra vette a figurát- Nem tudok magára bizonyítani semmit. Amennyiben nem maga tette, mondja el amit tud!

- Jól van, már úgyis mindegy…Ma 10-kor lesz egy találkozó a régi gyárépületek déli részén. Én még így tudtam, azóta változhatott…

- Nem hiszem- szólalt meg Castle – egy ilyen bulit nem könnyű leszervezni és egyeztetni.

- „ Ne a borítója alapján ítéld meg a könyvet!” – elmélkedett Rick - Ez erre a fickóra ez nem igaz, az egyszer biztos. Akkor ma megyünk akcióra? – fordult oda Beckett-hez.

- Ha végre megakarunk tudni valamit, akkor ott a helyünk.

- Tényleg ezzel a fickóval mi lesz? Elengeded?

- Nem, megy át a rablásiakhoz, nem a mi ügyünk többé. – Kate az órájára pillantott- Huh ideje indulni.

Fél 10 volt mikor a raktárépületekhez értek. Pár utcával arrébb parkoltak le a biztonság kedvéért. Beckett és Castle elindult hátulról megközelíteni az épületet. Sötét volt mindenütt, az utcai lámpák égői le voltak szerelve. Ahogy közelebb értek hangokat hallottak, ahogy odaértek az épület oldalához egy nagy fényszóró gyulladt ki előttük. 10 fegyveres ember állt a raktár előtt, a fényszórók pedig FBI-os kocsik voltak távolabbról, előttük pedig 20 ügynök állt.

Mivel a bűnözőknek nem volt más választásuk, Beckett-ék felé kezdtek futni. A nyomozónő Castle-t félrelökte, és lőni kezdett, de rá is elkezdtek lőni, amint megpillantották. Mivel golyóállómellény volt rajta, így a kezét találta el az egyik menekülő.

Az ügynökök gyorsan kapcsoltak és elfogtak mindenkit.

- Kate, Kate – szólongatta a nőt Castle és a ruhájából kitépett darabbal nyomta el a sebét.

A nyomozónő ragyogó szemekkel meredt az íróra, majd egyszer csak a háta mögé nézett.

- Kate? Te vagy az? – lépett közelebb egy ügynök.

- Molly? Molly Beckett? – suttogta halkan, majd magával ragadta a sötétség…

                                                                                                                      

 

 

A minden lében kanál húg 1. rész

- Jó reggel anya!

- Jó reggelt fiacskám! Nem tudtál aludni, hogy ilyen korán fent vagy? – kortyolt bele gőzölgő kávéjába Martha.

- Ezt én is kérdezhetném tőled. Tudod, az ördög nem alszik, most hívott Beckett.

- Á, szóval nem is reggelizel igaz?- mosolyodott el Martha, majd az asztalon lévő íncsiklandó croissantok mutatott.

- Tudod anya, hogy ha tetthelyre megyünk, nem szoktunk reggelizni.

- Mi ez a királyi többes Richard?

- Tudod, mi zsaruk.

- Ha jól emlékszem, nekem csak egy tékozló író fiam van és nem egy rendőr.

- Anya, ez csak részletkérdés.

- Elég fontos részlet.

- Jobb lesz, ha indulok. Szia!

- Szia! Vigyázz magadra!

- Jó reggelt Beckett!- mosolyodott el Castle, ahogy meglátta a nyomozónőt és nyújtotta neki a reggeli kávét.

- Jó reggelt és köszönöm. - Mink van Lanie? – fordultak a korboncnokhoz, aki épp a hulla mellett guggolt.

- Fehér férfi, harmincas éveiben, egy 45-ös kaliberű fegyverrel lőtték le.

- Tudjuk, hogy ki az áldozat? – fordult Beckett Esposito-hoz.

- Igen, odébb találtuk meg az igazolványát. Ashley Parker, Los Angelesben él, csak ennyit tudnunk róla. Ryan szemtanúkat keres, hátha valaki látott valamit.

- Azt mondtad, hogy odébb találtátok meg az iratait? Ez furcsa. – gondolkodott a nyomozónő.

- Miért lenne furcsa? Kieshetett a zsebéből, amikor menekült. – felelte Castle.

- Nem hiszem. - vágta rá Lanie. A seb mélységéből nézve közelről lőtték le, vagyis nem hiszem, hogy menekült, és cipzáros zsebei vannak, amik fel is vannak húzva.

- Akkor a gyilkosa kivette a zsebéből és…- folytatta volna Castle, de a nyomozó félbeszakította:

- Szóval ismerte a gyilkost. Köszönjük Lanie. Folytassuk a kapitányságon.

- Eddig semmi érdemleges sincs Beckett! A hapsi olyan mint egy fantom, semmi nincs róla. Se egy rokon, hitelkártyát se találtunk vagy New York-ban a nevére feljegyzett ingatlant sem.

- Los Angeles-sel mi a helyzet? Ottaniak sem tudnak semmit? – értetlenkedett a nyomozónő.

- Ez a másik. Ott sincs semmi a nevén.

- Vagyis hamis személyazonosság. – gondokodott el Beckett – Ryan jutott valamire?

- Nem, senki nem látott gyanús alakot vagy éppen az áldozatot. – felelte Espo.

- Oké, valaminek lennie kell, nem élhetett úgy mint egy fantom, járnia kellett vásárolni. Nézzetek körül ott a környéki boltokban, hátha valaki felismeri. Addig mi Castle-lel elmegyünk Lanie- hez hátha ő tud valamit.

- Tudok pár érdekességgel szolgálni. Például nincs ujjlenyomata.

- Ezt hogy érted, kiégették? A gyilkosa tehette? – faggatta a nyomozónő.

- Nem, már régebbi, ezért is nem tűnt fel a helyszínen. És jól sejtettük, a golyó bemeneti szöge alapján a gyilkos úgy egy méterre állt tőle, mikor lőtt.

- Esetleg még valami? – kérdezte Castle.

- A szervezetében nem volt semmi kábítóanyag, vagy gyógyszer.

- És esetleg azt lehet tudni, hogy mit evett?

- Igen, sok szénhidrátot mutatott ki a szervezete, valószínűleg valami krimóban ehetett, mert a ruhája bűzlik a cigarettától, és még valami: a ruháján szivarmaradványokat találtam.

- Akkor van DNS-ünk is?

- Éppen van, az áldozaté.

- Mi? – nézett egymásra értetlenkedve a páros.

- Valószínűleg megkínálták, de nem bírta, köhögő-rohama lehetett.

- Köszönjük Lanie.

- Szóval a hapsi egy fantom! Mi van, hogy egy CIA embere!

- Castle, ne kezd megint, kérlek!

- Jól van, ünneprontó! Akkor most mihez kezdünk?

- Nincs más választásunk pár krimót átkell fésülnünk, hogy megtudjunk valamit.

- Az a baj, hogy ilyen helyeken nem túl beszédesek!

- Ha zsaruként mutatkozunk akkor nem éppen…

- Hm, mire gondol detektív? Beépített nyomozásra? Kedvencem!- derült mosolyra az író.

- Ez a fickó tényleg egy fantom! – értetlenkedett Beckett, ahogy már a sokadik kocsma ajtaján kiléptek. Esteledett, de még semmi nyomra nem találtak.

- Ideje haza menni, nem gondolja nyomozó? – nézett fáradtan társára Castle. Nem volt hozzászokva, hogy egy napot eltöltenek a semmittevéssel. Mert nem akadtak új nyomra, és nem volt semmi, ami megmagyarázhatná, hogy hogyan élhetett Ashley Parker szinte szellemként.

- Igen, talán holnapra átlátjuk a helyzetet.

Castle fáradtan vánszorgott fel, és nyitotta ki az ajtót, lehetőleg halkan, nehogy valakit felkeltsen. 23:02 nézett órájára, ahogy belépett az ajtón. Lezuhanyozott, az ágyra rogyott fáradtan és nézte a plafont.

- Ennek így semmi értelme…- suttogta, majd mély álomba szenderült…