- Jó reggelt! – lépett oda a két nyomozónőhöz.
- Jó reggelt neked is Castle. – Kate ránézett: - Minden
rendben?
- Persze. - a férfi egy mosolyt erőltetett az arcára - Miért
kérdezed?
- Megviseltnek tűnsz…És nem hoztál kávét.
- Biztos azért, mert már nekem is kéne hoznia és már
megerőltető számára. – tette hozzá Molly – Kate nem főzöl kávét? Addig ezt
befejezem.
- Jó, megyek is.
Amint Kate eltűnt, Molly azonnal a lényegre tért:
- Mi történt?
- Elküldtem a városból az anyámat és a lányomat.
Molly látszólag nem értette a dolgot, ezért az író
folytatta:
- Igazad volt. Tényleg elkezdtek követni. Tegnap Smith
felhívott és elmondta, hogy már nem vagyunk biztonságban.
- Fenébe. Így idő kérdése és mindenre rájön.
- Kijön rá mire? – kérdezte Beckett, ahogyan letette a
kávékat az asztalra.
- Nem érdekes – vágta rá Castle azonnal.
A nyomozónő gyanakodni kezdett, de mielőtt rákérdezhetett
volna, hogy mi is van készülőben, Esposito jelent meg Gates kapitánnyal:
- Beckett, még egy gyilkosság, valószínűleg ugyanaz az
elkövető, mint a tegnapinál.
- Oké menjünk. – fordult oda Kate húgához és az íróhoz: -
Jöttök?
Még mielőtt ők válaszoltak volna a kapitány szólalt meg:
- Nem hiszem, hogy ma menniük kellene. Tekintve a tegnapi
esetet és azt, hogy a nyomozónő még az FBI ügynökeihez tartozik.
- Rendben. – felelte Beckett, majd elindult Esposito-val és
Ryan-nel.
Amint beszálltak a liftbe, a nyomozónő elgondolkodott:
- Furcsa.
- Mi? – kérdezte Espo.
- Az, hogy ezek ketten milyen jóba lettek. Castle nem is
tiltakozott az ellen, hogy maradnia kellett.
- Túlkombinálod Beckett. – fordult felé Esposito – Vagy
esetleg féltékeny vagy?
- Én? Mire lennék? – a nőt váratlanul érte a gyanúsítgatás.
- Molly-ra – jegyezte meg Ryan – De nyugi, Castle így is
családban marad.
A nyomozó a mondat
második felét már megbánta, amint kimondta: Esposito egy maflást adott neki,
majd Beckett gyilkos tekintettel meredt rá.
Molly épp a papírmunkát végezte az átszerződésével
kapcsolatban, majd mikor látta, hogy Gates kapitány elmegy a kapitányságról,
Castle-höz fordult:
- Induljunk!
- Mégis hova? – kérdezte a férfi meglepetten.
- Tegnap felhívtam egy haveromat és azt mondta talált
valamit, amin elindulhatunk.
- Nem megmondtam, hogy ne nyomozz Smith után?
- Én nem mondtam, hogy hozzá van köze.
- Akkor mihez?
- Még magam sem tudom, nem telefontéma volt.
- De ha Gates és a többiek visszajönnek?
- Át kell vinnem a jelentést az FBI-nak, legalább mindent
elintézek. Ha már nem leszek ügynök, akkor nem lesz könnyű bejárásom oda
úgysem.
- Jól van. Induljunk.
Amint elindultak, a nyomozónő észrevette, hogy valami nincs
rendben:
- Követnek minket! – mondta Castle-nek, ahogy a szeme az út
és a visszapillantó tükör között cikázott.
- Remek, ezt, hogy oldjuk meg?
- Lerázom őket! – a lány az utca végén lelassított kissé,
majd kiszélesítette a kanyart és a gázra lépett.
- Nem jött be, ráadásul most már tudják, hogy menekülünk.
Kiértek a főútra, és az autó egyre közeledett feléjük.
- Nyomd a gázt!- Castle feszülten fürkészte a hátuk mögött
haladó kocsit.
- Le se veszem a lábam a gázról! Gyorsabbak, mint mi.
A fekete terepjáró egyre közeledett, majd hátulról
folyamatosan beléjük ment.
- Vigyázz! Az mindjárt egysávos lesz az út! A másikat még
nem fejezték be!
- Nem tudok lassítani, nem jó a fék! – Molly az íróra
nézett, majd az útra: - Végünk van.
Az autó melléjük hajtott és a célja egyértelmű volt:
leszorítani őket a lezárt, rossz útra. A terepjáró természetesen előnyben volt,
könnyedén ment neki a rendőrautónak oldalról.
- Istenem! – suttogták szinte egyszerre, amint az autó egy rámpára
lökte őket.
Az autó a levegőbe repült, megpördült párszor, majd az út
szélére esett vissza. A terepjáró megállt, egy férfi letekerte az ablakot, a füstölgő autót látván elmosolyodott, majd
a sofőrhöz szólt:
- Indulás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése