- Jó reggel anya!
- Jó reggelt fiacskám! Nem tudtál aludni, hogy ilyen korán
fent vagy? – kortyolt bele gőzölgő kávéjába Martha.
- Ezt én is kérdezhetném tőled. Tudod, az ördög nem alszik,
most hívott Beckett.
- Á, szóval nem is reggelizel igaz?- mosolyodott el Martha,
majd az asztalon lévő íncsiklandó croissantok mutatott.
- Tudod anya, hogy ha tetthelyre megyünk, nem szoktunk
reggelizni.
- Mi ez a királyi többes Richard?
- Tudod, mi zsaruk.
- Ha jól emlékszem, nekem csak egy tékozló író fiam van és
nem egy rendőr.
- Anya, ez csak részletkérdés.
- Elég fontos részlet.
- Jobb lesz, ha indulok. Szia!
- Szia! Vigyázz magadra!
- Jó reggelt Beckett!- mosolyodott el Castle, ahogy meglátta
a nyomozónőt és nyújtotta neki a reggeli kávét.
- Jó reggelt és köszönöm. - Mink van Lanie? – fordultak a
korboncnokhoz, aki épp a hulla mellett guggolt.
- Fehér férfi, harmincas éveiben, egy 45-ös kaliberű
fegyverrel lőtték le.
- Tudjuk, hogy ki az áldozat? – fordult Beckett Esposito-hoz.
- Igen, odébb találtuk meg az igazolványát. Ashley Parker,
Los Angelesben él, csak ennyit tudnunk róla. Ryan szemtanúkat keres, hátha
valaki látott valamit.
- Azt mondtad, hogy odébb találtátok meg az iratait? Ez furcsa.
– gondolkodott a nyomozónő.
- Miért lenne furcsa? Kieshetett a zsebéből, amikor
menekült. – felelte Castle.
- Nem hiszem. - vágta rá Lanie. A seb mélységéből nézve
közelről lőtték le, vagyis nem hiszem, hogy menekült, és cipzáros zsebei
vannak, amik fel is vannak húzva.
- Akkor a gyilkosa kivette a zsebéből és…- folytatta volna
Castle, de a nyomozó félbeszakította:
- Szóval ismerte a gyilkost. Köszönjük Lanie. Folytassuk a
kapitányságon.
- Eddig semmi érdemleges sincs Beckett! A hapsi olyan mint
egy fantom, semmi nincs róla. Se egy rokon, hitelkártyát se találtunk vagy New
York-ban a nevére feljegyzett ingatlant sem.
- Los Angeles-sel mi a helyzet? Ottaniak sem tudnak semmit?
– értetlenkedett a nyomozónő.
- Ez a másik. Ott sincs semmi a nevén.
- Vagyis hamis személyazonosság. – gondokodott el Beckett –
Ryan jutott valamire?
- Nem, senki nem látott gyanús alakot vagy éppen az
áldozatot. – felelte Espo.
- Oké, valaminek lennie kell, nem élhetett úgy mint egy
fantom, járnia kellett vásárolni. Nézzetek körül ott a környéki boltokban, hátha
valaki felismeri. Addig mi Castle-lel elmegyünk Lanie- hez hátha ő tud valamit.
- Tudok pár érdekességgel szolgálni. Például nincs ujjlenyomata.
- Ezt hogy érted, kiégették? A gyilkosa tehette? – faggatta
a nyomozónő.
- Nem, már régebbi, ezért is nem tűnt fel a helyszínen. És
jól sejtettük, a golyó bemeneti szöge alapján a gyilkos úgy egy méterre állt
tőle, mikor lőtt.
- Esetleg még valami? – kérdezte Castle.
- A szervezetében nem volt semmi kábítóanyag, vagy
gyógyszer.
- És esetleg azt lehet tudni, hogy mit evett?
- Igen, sok szénhidrátot mutatott ki a szervezete,
valószínűleg valami krimóban ehetett, mert a ruhája bűzlik a cigarettától, és
még valami: a ruháján szivarmaradványokat találtam.
- Akkor van DNS-ünk is?
- Éppen van, az áldozaté.
- Mi? – nézett egymásra értetlenkedve a páros.
- Valószínűleg megkínálták, de nem bírta, köhögő-rohama
lehetett.
- Köszönjük Lanie.
- Szóval a hapsi egy fantom! Mi van, hogy egy CIA embere!
- Castle, ne kezd megint, kérlek!
- Jól van, ünneprontó! Akkor most mihez kezdünk?
- Nincs más választásunk pár krimót átkell fésülnünk, hogy megtudjunk
valamit.
- Az a baj, hogy ilyen helyeken nem túl beszédesek!
- Ha zsaruként mutatkozunk akkor nem éppen…
- Hm, mire gondol detektív? Beépített nyomozásra?
Kedvencem!- derült mosolyra az író.
- Ez a fickó tényleg egy fantom! – értetlenkedett Beckett,
ahogy már a sokadik kocsma ajtaján kiléptek. Esteledett, de még semmi nyomra
nem találtak.
- Ideje haza menni, nem gondolja nyomozó? – nézett fáradtan
társára Castle. Nem volt hozzászokva, hogy egy napot eltöltenek a
semmittevéssel. Mert nem akadtak új nyomra, és nem volt semmi, ami
megmagyarázhatná, hogy hogyan élhetett Ashley Parker szinte szellemként.
- Igen, talán holnapra átlátjuk a helyzetet.
Castle fáradtan vánszorgott fel, és nyitotta ki az ajtót,
lehetőleg halkan, nehogy valakit felkeltsen. 23:02 nézett órájára, ahogy
belépett az ajtón. Lezuhanyozott, az ágyra rogyott fáradtan és nézte a plafont.
- Ennek így semmi értelme…- suttogta, majd mély álomba
szenderült…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése