Kate – mikor újból magához tért – úgy érezte, hogy minden
porcikája sajog. Nem emlékezett rá, hogy hogyan jöttek el az irodából, és ahogy
körbenézett, látta, hogy egy elhagyatott raktárépületben lehetnek. A végtagjai
szorosan össze voltak kötözve, érezte, hogy a kezén lévő kötél már belemart a
bőrébe. Könnyek gyűltek a szemében, ahogy arra gondolt, hogy talán sosem jut ki
élve innen. Összeszorult a szíve a gondolatra, hogy talán többet nem csókolhatja
meg a szeretett férfit, nem mondhatja el neki még egyszer, hogy mennyire szereti.
Erőt vett magán és próbálta a negatív gondolatokat kiverni a
fejéből. Tudta, hogy a fiúk már biztos keresik és nem fogják feladni, ezért
neki sem szabad. Megmozdulni nem tudott, és nem látott a közelben egy éles
tárgyat sem, ami segíthetne a reménytelennek tűnő helyzeten. Hangokat hallott.
Azonnal visszacsukta a szemét, tudta, hogy egy kis időt nyerhet vele és talán
megtudhatja, hogy támadója mire készül.
- Hogy állunk Tom? – sétált az asztalhoz Sophia, miközben a
kezében lévő zacskót az asztalra dobta.
- Minden a legnagyobb rendben, elintéztem a következő
dolgot.
- Remélem ezúttal sikeresen. – csattant fel a nő – A
legutóbbi hibád majdnem végzetesek bizonyult.
- Most minden rendben ment, ígérem.
- Ajánlom is. De nekem még van egy kis elintéznivalóm, addig
vigyázz rá. Még beszédem van vele. – mosolygott a nő, miközben Kate-re nézett.
Beckett miután hallotta, hogy Sophia távozott, résnyire
kinyitotta a szemét, és úgy próbálta a másik fogvatartóját szemügyre venni. 25
év körüli férfi volt, az előbbi beszélgetés alapján az akcentusából ítélve
bevándorló. Kate, ahogy mozdulni akart, éles fejfájás tört rá, és halkan
felszisszent. A férfi a hangra azonnal ránézett, és pár pillanatig farkasszemet
néztek.
- Kér inni? – törte meg a csendet, de testbeszédéből
látszott, hogy zavarban van.
Kate úgy gondolta, hogy Tom bizonytalansága még a javára
válhat, így alig hallhatóan válaszolt:
- Egy kicsit.
Fogvatartója elsétált a hűtőig, ahol egy műanyagpohárba
öntött egy kis vizet. Majd leguggolt a nyomozónő mellé és lassan megitatta.
- Fáj a feje? – kérdezte, miután egy ideig nézte a nő
homlokán lévő kisebb vágást.
- Voltam már jobban is. – válaszolta a nő némi cinizmussal a
hangjában.
- Ha visszajött a főnök, akkor kiugorhatok egy
gyógyszertárba fájdalomcsillapítóért.
- Nem hiszem, hogy rajongana az ötletért. – válaszolta Kate
a feltevésre.
- Neki sem kell mindenről tudni.
- Szerintem mindegy, hogy fájó fejjel halok meg, vagy
anélkül. – folytatta Kate a játszadozást. Látta a fiún, hogy valamifajta
bűntudat gyötri a lelke mélyén, és most ezt próbálta előhozni belőle.
A férfi azonban nem válaszolt, csak felkelt és az asztalhoz
sétált. Ezzel lesz még némi munkám. –
gondolta Kate, érezte, hogy talán elsiette a dolgot, de azt is tudta, hogy
nincs sok ideje. Meg kell akadályoznia Sophia-t a tervében, és innen ezt képtelen megoldani.
Sophia mikor visszatért önelégülten vette tudomásul, hogy
Kate már magához tért.
- Most pedig indul a harmadik felvonás – mondta mosolyogva,
míg átadott a csatlósának egy cetlit. – Intézd el ezt, de siess vissza.
A férfi válaszul csak bólintott, majd elsietett az
épületből.
- Nem hittem volna, hogy ilyen hamar viszont látjuk egymást.
– sétált oda a nyomozónőhöz.
- Elhiheti, hogy nekem sem örömteli ez a találkozás. –
gúnyolódott Kate. – Nem tett le a tervéről, ugye?
Sophia csak mosolyogva csóválta a fejét.
- Tudja mi a baj magával? Hogy mindenbe beleüti az orrát. De
erre már többet nem lesz sansza. Kicsit dühös voltam Tom-ra, mikor elszúrta az
akciót. De talán jobb is így, legalább már nem köphet bele a levesembe.
- Azt majd meglátjuk.
- Szerintem most nincs abban a helyzetben, hogy
fenyegetőzzön.
Kate megvetően nézett a nő után, aki kisétált az épületből…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése