Együtt 11. rész

Rick úgy érezte, hogy ez élete legszebb napja. Harmadszor is megházasodik, ami reméli, hogy már örök életre szól. Mikor megismerte Kate Beckett-et, el sem tudta képzelni, hogy a nő egyszer megkedveli őt. Hisz az első pár hetük úgy telt, hogy a nyomozó csak próbálta elviselni és megtűrni maga mellett. Ebben persze az is közrejátszott, hogy ő is nagyon szerette ugratni és felhúzni a nőt. De rájött, hogy a nyomozó össze sem hasonlítható az eddigi élete során megismert nőkkel. Egy idő után kötődni kezdtek egymáshoz. Kate egyre több titkot osztott meg vele, ami számára nagyon sokat jelentett. Az évek múlásával úgy érezte, hogy Kate Beckett személyében egy olyan nőt ismert meg, aki megértő, gondoskodó és érzékeny. Több szeretett volna lenni a barátjánál, erre csak akkor jött rá, mikor felbukkantak a nő életében más férfiak. Legmerészebb álmaiban is csak egy érintés vagy egy ölelés fordult elő, nemhogy egy csók! Majd miután megtörtént - igaz, hogy csak elterelés volt – tudta, hogy mindent egy lapra feltéve küzdenie kell érte. Hosszadalmas harc után, most egymás mellett fekszenek – már mint jegyesek – és a közös jövőn gondolkodnak. Mert álmodni és küzdött álma megvalósításáért.

Rick közelebb hajolt és kezével beletúrt a nő hajába. Mindketten elmosolyodtak, majd megcsókolták egymást. Csókjuk lassú volt, szerették volna élvezni a csendes, meghitt pillanatot. Castle az egyik kezét a nő hátán húzta végig, Kate ajka az érintés hatására megremegett. Ilyenkor mindig elmosolyodott, mert a férfi érintése, csókja mindig jóleső érzést váltott ki belőle.

- Annyira szeretnék még veled maradni kettesben, de bűntudatom van. Mi itt ünneplünk, a többiek pedig ott keseregnek az erdő közepén.

Castle beleegyezően bólintott. Hogy lehet benne mindig ennyi törődés? Ha ő nem lenne itt velük, már biztos, hogy összemarakodtak volna Espositoval. Itt is ő tartja össze a csapatot a széthullástól.

Kate mosolyogva karolt bele szerelmébe és lassan visszaindultak. Arra gondolt, hogy milyen szerencsés, és ez erőt adott neki. Ki kell tartania és úgy gondolta, hogy a férfival egymást támogatva ez sikerülni is fog.

- Igen elgondolkoztál. – szólalt meg csendesen Castle.

- Csak arra gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok. Gyönyörű ez a gyűrű, Castle. – mondta, miközben újra felemelte a kezét. Egy pillanatra megállt és felsóhajtott: - Rick, talán jobb lenne, ha elraknád, amíg meg nem érkezünk. Nem szeretném elveszíteni.

Castle szomorúan nézett a nőre.

- Figyelj – kezdte a nő, miközben a kezét a férfi álla alá helyezte, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzen: - Szeretlek. Hozzád akarok menni és nem akarom, hogy kételkedj benne.

- Értem. – válaszolta.

Kate látta a szemeiben a szomorúságot és bűntudatot érzett.

- Castle – kezdte, de hangja elcsuklott, nem tudta, hogy hogyan folytassa tovább, mit mondjon, hogy megnyugtassa.  – Szeretlek. – suttogta, miközben titkon azt remélte, hogy ez elegendő lesz.

- Csak néhány óráig még hagyd, kérlek. Szeretném látni, hogy az ujjadon van. – kérlelte a nőt.

Kate beleegyezően bólintott. Mikor már pár méterre voltak a csoporttól, észrevette Lanie-t, aki őt nézi, majd a tekintete a kezére vándorol. Tudhatta volna, hogy kiszúrja…

- Kislány, mi az ott az ujjadon?

Kate mosolyogva nézett Castle-re, aki válaszul csak beleegyezően bólogatott a fel sem tett kérdésre.

- Miért Lanie, még sohasem láttál jegygyűrűt? – kérdezte, miközben alig tudta türtőztetni magát, hogy végre megossza barátaival ezt a csodás hírt.

Lanie nem tétlenkedett, a következő pillanatban már barátnője nyakába borult:

- Istenem, gratulálok. Annyira megérdemelted már, hogy boldog legyél.

Miután mindenki gratulált a párosnak, Jenny már belevágott a tervezésbe.

- Szóval mikor lesz az esküvő?

- Tessék? – lepődött meg Kate.

- A nyár lenne a legjobb. – csatlakozott a beszélgetéshez Lanie.

- A nyár kissé forró egy ilyen eseményhez, nem gondolod? - válaszolta Jenny.

- De. igazad van. Akkor nem kérdés, a tavasz a legjobb időpont. Talán egy kertben. – tanakodott a kórboncnok.

- Lányok, nem várhatnák ezzel legalább holnapig? – állt a két nő közé a nyomozónő.

Másnap reggel, amint felkeltek már nekiláttak az aznapi teendőkhöz.

- Castle, hol is van az a forrásvíz? – kérdezte Lanie.

- Majd én megmutatom, addig te gyújts tüzet. – lépett hozzájuk Kate, így Castle csak beleegyezően bólintott.

Miközben már eltelt egy óra is, Castle épp az ágakat gyűjtögette Ryan társaságában, miközben egyre közeledő, gyors lépteket hallottak. Az író kíváncsian fordult a hang irányába, majd a következő pillanatban a szíve is megállt.

Kate, Esposito karjaiban feküdt mozdulatlanul. Castle az első sokkból feléledve futott feléjük.

- Mi történt? – kérdezte remegő hangon, miközben átvette a nőt Esposito-tól és lassan az ölébe fektette.

- Lecsúszott a szikláról és beverte a fejét. – hadarta a nyomozó.

A férfi úgy érezte, hogy egy világ dől össze benne. Az egyik percben még Kate ujjára húzza fel a gyűrűt, a másikban pedig már szerelme élettelenül fekszik a karjaiban. Mint egy rossz álom. Nem tudná elviselni, ha valami történne vele. Lanie szólongatása ragadta vissza a valóságba:

- Castle, ki kell tisztítanom a sebet. – mondta komolyan. – Tartsd a fejét.

Castle le sem vette a tekintetét a nőről, finom simogatta az arcát és nem érdekelte, hogy könnyeitől már alig lát.

- Mikor fog felébredni? – kérdezte Lanie-től, aki egy sóhaj kíséretében válaszolt:

- Nem tudom Castle.

A kórboncnok válasza nem sok jót ígért. De ő maga is tisztában volt vele, hogy azonnal orvosi segítségre lenne szükségük.