Az őrsön
Castle nem igazán törődött a bent történtekkel, már nem
érdekelte mi lesz, csak Kate járt a fejében. Vajon még haragszik rám? Megbocsát valaha? És egyáltalán tud arról,
hogy mi folyik itt? Jobb lenne, ha nem tudná. – válaszolt saját kérdésére.
Eközben Smith-t akárhogy kínozták nem
vallott. A Főnök intett Bobby-nak:
- Az a pasas lesz a kulcs, hogy megtörjön az a
szerencsétlen.
- Milyen pasas?
- Te tényleg ennyire hülye vagy ennyire nehéz a felfogásod.
Kiről pofázott a nagyfőnök idáig és ki rontatta el a mai bulinkat?
Bobby bugyután elkezdett nevetni:
- A Rambó!
- Az, az, a Rambó, na hozd ide!
Bobby előre ment, odalépett az íróhoz, és felhúzta a padlón
ülő férfit. Esposito azonnal felpattant:
- Miért vele kezdesz? Miért nem engem viszel?
- Na, na ülj csak vissza! Téged is vihetlek, de csak
hullazsákban, ha itt hősködsz.
Már két fegyveres lépett volna Esposito-hoz, mikor Gates
visszarántotta a nyomozót a földre.
- Most nem tehetünk semmit. Csak bízni Smith-ben és a
kintiekben. – suttogta.
A nyomozó aggódva nézett Castle után. Ha nem lett volna
Gates, lehet nekiugrik annak a mocsoknak, de rájött, hogy akármennyire erős is,
az egy fegyverrel szemben nem sokat ér…
Bobby hátravitte az írót és belökte a Smith-tel szemközti
cellába. Majd a főnökére
nézett:
- Most?
A Főnök fel-alá járkált, majd egy pillanatra megállt,
kiköpte a szájából a dohányt, majd anélkül, hogy ránézett volna a csatlósára,
közönyösen közölte:
- Intézd el!
Annak meg mintha ez lett volna a legtermészetesebb dolog a
világon, odalépett a még földön fekvő íróhoz, felhúzta, majd a rácsos ajtónak
nekilökte. Castle próbálta leplezni, mennyire sajog a háta, ahogy a rácsokról a
földre zuhant. A csicskás ismét odalépett hozzá, de most nem felhúzta, hanem a
hasba rúgta. Rick összegörnyedve feküdt a földön.
Smith nem bírta tovább nézni, felpattant, és próbált átjutni
a másik cellába.
- Na öreg, valami nem tetszik? – kérdezte gúnyosan a Főnök.
– Áruld el, hogy hol vannak a papírok és már végeztünk is.
- És mi a garancia, hogy nem veritek tovább? – kérdezte.
A Főnök csak gúnyosan mosolygott:
- Semmi, de nincs más választásod. Bobby mondtam, hogy hagyd
abba?
Bobby ismét felhúzta az írót és folytatta amit az imént elkezdett…
- Hagyd abba, elmondom, csak hagyd abba – a mondat végét már
szinte suttogta, ahogy a földön fekvő férfira pillantott.
Az alagútban
Kate az ügynökök után haladt szépen lassan, közben a
térképet nézte. Vigyázniuk kellett, jól kivilágították az alagutat. A falakon
láttak pár felfestést, és elterelő-járatokkal is találkoztak már. A falakon
kiégett fáklyák, a napok és nevek felvésése, reménykeltő amerikai idézetek
sokasága tett tanúbizonyságot arról, hogy sok embernek nyújtott menedéket a
rejtekhely a háború idején. Ahogy haladtak az úticélnak megfelelően, egy
elágazáshoz értek…Crowell egy pillanatig habozott, majd a csapat felé fordult:
- Úgy tűnik szét kell válnunk. Előre leszögezem, hogy nem
kezd senki magánakcióba, ha valaki megtalálja a feljárót, értesíti a többi csapat
tagjait. Maguk négyen jobbra, maguk balra, én meg csatlakozom Beckett
nyomozóékhoz.
- Ez valami remek – jegyezte meg gúnyosan Molly, ami persze
a nő figyelmét nem kerülte el:
- Mondott valamit?
- Á, az ég világon semmit, úgy értem a földalatti világhoz
semmit, ha már stílusos akarok lenni.
Crowell csak a szemét forgatta, és mind a négyen elindultak
az alagútba. Molly haladt leghátul és mikor már egy 10 perce haladtak egy
nagyobb csörömpölésre, majd egy halk puffanásra lettek figyelmesek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése