Rick boldogan ült kocsiba és vette az irányt a kapitányság felé. Akkor érezte magát utoljára ilyen boldognak, mikor Alexis megszületett. Akkor azt hitte, az a pillanat többé nem következik be, még egy percig sem, nemhogy egy egész életre. Miközben azon gondolkozott, hogy vajon mi lesz a nővel a tizenkettes kapitányság nélkül, már meg is érkezett az őrsre. Ahogy kiszállt a liftből, még azt gondolta, hogy az arcáról a mosoly egy darabig nem tűnik el, de amint megpillantotta Ryan-t, már tudta, hogy nagy a baj. A nyomozó szokásos helyén ült, borostás ábrázata és karikás szemei tanúbizonyságot tettek arról, hogy nem sokat aludt a múlt éjszaka. Mikor megpillantotta az írót először visszamerült az asztalon heverő papírokba, majd mint akiben késve tudatosult, hogy kit is látott az imént, felpattant a helyéről:
- Hol voltál? Mit nem értesz azon, hogy siess? Talán
Beckett-nek kellett volna szólnom, hogy hívjon, akkor egyből jöttél volna.
- Szólhattál volna neki is, ha még itt dolgozna… - felelte
közömbösen Castle, de meg is bánta a kijelentését, ahogy eszébe jutott a nő
mondata: Megmentette az életemet.
- Igaz…De erről te meg honnan tudsz?
- Én…Az nem lényeges – vágta rá Castle – Inkább mond miért
hívtál?
Ryan azt gondolta, hogy az író haragszik rá Beckett miatt,
ezért kerülve a szemkontaktust folytatta:
- Ma találtunk rá egy eszméletlen férfira. Kómában van. És a
híváslistája alapján téged elég sűrűn hívott az utóbbi időben. Smith-nek
hívják.
Castle nem hitt a fülének, majd nem is foglalkozott a
nyomozóval, azonnal a mobilját kereste és Beckett-et hívta.
- Vedd már fel, vedd már fel! A fenébe – nyomta ki idegesen,
majd a lift felé indult futva.
Ryan, aki nem értette az egészet, és kicsit a kimerültségtől
le is volt lassulva, még utolérte az írót és bevetődött mellé a liftbe.
- Mi történt?
- Figyelj Ryan, vészhelyzet van, mindent elmesélek, csak
előbb el kell mennünk Kate lakására. Veszélyben van…
Kate is nagyon boldogan szállt ki az autójából a lakása
előtt. Már nem érzett aggodalmat, úgy érezte, hogy azzal, hogy felhagyott a
munkájával és elment Rick-hez, minden teher és probléma lehullott a válláról.
Ahogy belépett a lakásba a háló fele vette az irányt. Gyorsan átöltözött és már
ment is a konyhába. Ahogy a pulthoz lépett, egyszerre rossz érzés fogta el…Úgy
érezte, mintha valaki lenne mögötte. Lehunyta a szemét, ezzel is lehetővé téve,
hogy jobban tudjon koncentrálni az egyik érzékszervére, vagyis a hallására. Nem
kockáztatott, a jobb lábát behajlította, majd egy fél fordulatot téve
hátrarúgott. A mozdulat nem ért célt, ugyanis a férfi elkapta a lábát. A nő
teljesen elgyengült, ahogy felismerte támadóját…
- Maddox…
- Ami a tetőn életben tartott, már nem áll az utamba… -
mondta a férfi, aki nagyon magabiztos volt, ugyanis fegyvere még mindig az
oldalán lógott.
Kate nem tudta, hogy mitévő legyen. Küzdenie kell, nem
adhatja meg magát, de nem tudja legyőzni a férfit. Gyorsan felkapta a pulton
heverő almát és fejbe dobta a támadóját. Ez csak arra volt elég, hogy a lábát
kiszabadítsa. Majd a konyhakésért nyúlt és megsebezte a férfit, és rohanni
kezdett, Maddox pedig a nyomába eredt, mikor is Kate tűzlépcső felé vette az
irányt…
Castle azonnal kipattant a kocsiból és a bejárat felé rohant.
Ryan észbe kapott és mikor felértek Kate lakásának emeletére, az író elé lépett
és szépen araszolva mentek egymás után. Egy kiáltást hallottak, Ryan és Castle
egyszerre kiáltott fel:
- Beckett!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése