A minden lében kanál húg 25. rész (Befejező rész)

 

6 év múlva

- Kate, kijelenthetem, hogy a lányod ugyanolyan makacs, mint te. – fordult az író a feleségéhez.

- Édesem, mikor én hasonlóképpen szóltam a napokban a fiadról, csak lapítottál. – felelte.

- Csak azért lapítottam, mert együtt érzek a fiammal.

Kate elmosolyodott, de Castle még nem fejezte be az iménti mondatát:

- Mert ha eljön az idő, lesz neki száz barátnője, de egyik mellett sem lesz sokáig boldog. Aztán felbukkan egy hercegnő, aki először rá se néz, majd az őrületbe kergeti.

A nő csak rázta a fejét, majd odalépett szerelméhez és megcsókolta:

- A lányunk pedig attól félhet, hogy lesz egy százegyedik, és így tovább. És tudod, hogy nem szeretem, ha a múlttal dobálózol.

Castle aggódva nézett át a nő válla felett:

- Ha jól tudom azt sem szereted, ha a fiúnk ruhástól ugrik a medencébe és viszi magával a húgát…

Kate hátranézett és csípőre tett kézzel elkiáltotta magát:

- Alexander Castle, mit mondtam neked a medence használatártól?

A kicsi óriási szemekkel nézett az anyjára. Hogy lehetne rá haragudni? Alex tiszta apja. Az ismerősök vagy éppen Martha is sokszor hívja kicsi Ricky-nek.

- Én megmondtam! – öltette ki rá a nyelvét a testvére.

- Molly Castle mi ez a viselkedés? Ha nem lesztek jók, megmondom a keresztanyátoknak, hogy ne jöjjön át hozzátok.

Most már mindkét kicsi bűnbánóan nézett a szüleikre. Nagyon okosak voltak, ha rossz fát tettek a tűzre, elég volt ez a módszer, szinte mindig bevált. Legalább is Castle-nél.

- Ne légy velük ilyen szigorú! És most ne gyere azzal, hogy túl engedékeny vagyok, Molly rontja el őket.

- Na ezt kikérem magamnak – lépett be az ajtón Molly Beckett – Rick ez már mindennek a teteje! Én rontom el őket?

- Molly, Molly – futottak hozzá a kicsik – ugye kimegyünk megint a kilátóhoz?

Most már Castle is karba tett kézzel állt Kate mellett, és mindketten a nyomozónőre meredtek:

- Nekem fogalmam sincs, hogy ők ketten miről beszélnek – mutatott a gyerekekre – a sok mesétől megeredt a fantáziájuk. – magyarázkodott tovább Molly. – Menjünk is ki játszani.

A gyerekeknek sem kellett több, megragadták keresztanyjuk kezét és már húzták is maguk után.

- Ne hidd, hogy megmentettek – intett neki Castle – még számolunk.

Molly nem tudta komolyan venni a férfit el is nevette magát:

- Ne engem akarj nevelni, oké?

Castle kérdően meredt a szerelmére:

- Te érted ezt?

- Mit nem lehet ezen érteni, Castle? A húgomat már nem tudod megnevelni, láthatod milyen önfejű. – mosolygott Kate.

- Igen, látom. Azt hiszem a kis Molly nem csak név ügyileg hasonlít a húgodra.

4 éve, mióta megtudták, hogy Kate terhes, kiköltöztek egy kertes házba. Martha maradt a régi lakásban, de fenntartottak neki egy szobát. Alexis már sikeresen lediplomázott, törvényszéki kórboncnokként tanult Lanie oldalán. Lanie és Esposito egy kis kerítőnői – Kate – segítséggel újra egymásra talált, és a férfi nem sokáig tétlenkedett, megkérte szerelme kezét. Ryan és Jenny boldog házasságban éltek már négy lurkóval együtt.

Kate és Rick pedig az ikrekkel – Alex-el és Molly-val - éltek boldogan.

Kate húga, mikor megtudta, hogy róla nevezik el a kislányt, a meghatódottságtól szóhoz sem jutott. A kicsi, meg mintha megérezte volna az első hasonlóságot közte és keresztanyja között, hamarosan követte a többi is: mindenbe beleszólt, aki nem volt neki szimpatikus, azt megjegyezte és később egy kis tréfát eszelt ki ellene, ezzel is ”méltó” maradt a Molly névhez.

Ebéd után még a délutáni alvás előtt mindig beiktattak egy sétát. Ha Kate húga is ráért, sokszor csatlakozott hozzájuk.

- Anya, anya - kiabálta Alex, miközben Kate karjaiba vetette magát.

- Köszönöm kicsim – felelte a nő, mikor elvette a rózsát, amit fia szakított le a kertből.

- Ne fuss olyan gyorsan, még orra buksz. – dorgálta a fiát Rick.

Kate egy percre megállt és kezeit a férfi nyaka köré fonta:

- Csak nem a gyereket fegyelmezted meg az előbb, Mr. Castle?

Az író elmosolyodott és egy csókot nyomott a nő ajkaira, majd kéz a kézben követték a gyerekeket. 

 

„ Jó érezni, hogy szeretlek.
Nagyon és egyre jobban.
Ott bújkálni két szemedben,
Rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép, veled szép,
És csak veled teljes az élet.”

Vége

Mint mondani szokás, minden vég valami újnak a kezdete. És hamarosan egy új fanfiction-t és olvashattok, egy kis ízelítő:

Egy éjszaka nem old meg semmit. Nem oldja meg a fent álló problémát, azt, ami elől már évek óta menekül az ember. És mi van akkor, ha a probléma mát túlnő rajtad? Ha nincs hova futnod, utolér, nincs más választásod: szembe kell nézned vele…Ami újabb harcokat követel, rosszabb esetben áldozatokat. És ha az áldozat életed szerelme vagy egy számodra fontos személy? Magadat hibáztatod, de rájössz, ez most nem segít. Győzhetsz, ha a félelmet és aggódást erővé alakítod. De időben sikerül? 

Az új évad fanfiction hamarosan!