Együtt 6. rész

Valahogy sikerült úgy elsettenkedniük úgy, hogy senki sem vette őket észre. Esposito és Lanie hangját még sokáig hallották a csöndes éjszakában, jó 10 percet sétáltak, mikor már a víz hullámzásán kívül semmit sem hallottak. Kate ekkor letelepedett a hűvös homokra, Rick pedig mellé feküdt. Így nézték az égen a csillagokat.

- Annyira szeretem a városi életet, a sürgés-forgást, a sok embert, és éppen ezért még sosem hiányoltam, hogy esténként a csillagokat nézzem. Pedig egy-egy fárasztó nap után így is ki lehet kapcsolódni.

Rick is a csillagokat csodálta, de a képzelete megtréfálta és mint egy gyerekújságban, ő is összekötötte a sok kis pontot az égen, és egy kis nyaraló képe körvonalazódott előtte.

- Többször kimehetnénk Hamptons-ba. Margaritákat inni, nyugágyon feküdni és a csillagokat bámulni. Jó volna.

Kate elnevette magát és ujjaikat összekulcsolta.

- Igen, valóban.

Sokáig csendben feküdtek egymás mellett, míg a férfi gondolatai elkalandoztak. Vajon most mit csinálnánk, ha ez nem történik meg?

- Foglalásunk volt az estére egy étteremben a móló végén…

Kate a férfi felé fordult, de Rick még mindig nem tudott a szemébe nézni. Magát hibáztatta.

- Egy asztal csodás kilátással… Gyertyafényes vacsora, egy kis borozgatással…

- Ez is szép. – válaszolta. – Melletted feküdni és nézni a csillagokat.

- Ott is nézhettük volna. – mondta, miközben a nőre emelte a tekintetét – Elmehettünk volna táncolni vagy esetleg egy könnyed séta a strandon és elmerülni a vízben a csillagok alatt.

Kate kérdően nézett Castle-re:

- Ki mondta, hogy ezt itt nem tehetjük meg?

- Mit?

Kate csak mosolygott, majd felült és elkezdte levenni a ruháit. Rick csak nézte, ahogy egy kupacra dobálja őket, majd az óceán felé fut.

- Jössz Castle?

Nem kellett kétszer megkérdeznie. A férfi követte a nő példáját, és pár másodperc múlva már a vízben állt szerelmével szemben.

Ahogy odaért, a kezét a nő derekára rakta és szenvedélyesen megcsókolta. Kate is átkarolta a férfit és viszonozta a csókot. Egész testét átjárta a megnyugtató érzés és már egyikük sem gondolkodott. Kate lábival átfonta szerelme derekát, és így is közelebb préselődött hozzá. Egy pillanatra megszakították csókjukat, és Kate boldogan nyugtázta, hogy a férfi szemébe visszatért a csillogás. Mindketten elmosolyodtak, majd ott folytatták, ahol abbahagyták: minden gondjukat elfelejtve.

Pár órával később visszatértek a repülőhöz.

- Meg kellene keresned Lanie-t. – fordult a szerelméhez Castle.

A nyomozónő válaszul csak adott neki egy csókot. Majd halk kuncogásra, majd folyamatos nevetésre lettek figyelmesek. Átmentek a gép túloldalára, ahol megpillantották a kórboncnokot, aki a gépnek támaszkodva ült és egy pezsgősüveget szorongatott, körülötte pedig szanaszét feküdtek az üvegek…

- Beszélned kell vele – mondta Ryan, miközben kezét Espo vállára tette.

- Tesó, te is hallottad, hogy mi lett a legutóbbi beszélgetésünkből, nem?

- Espo, jobb lenne, ha nem duzzognál, mint egy gyerek. – szólt közbe Kate.

Lanie nevetése törte meg a további társalgást, Kate intett a fiúknak, hogy jobb, ha most elmennek, majd barátnőjéhez sétált.

- Lanie beszélhetnénk?

Lanie felnézett a nyomozónőre:

- Most? Olyan jól elvagyok…

Kate leült mellé. A még megmaradt teli üvegeket arrébb tolta, majd folytatta:

- Tudod azzal nem oldasz meg semmit, hogy mindig vitázol Espo-val.

- Nem akarok róla beszélni.

- Lanie, mindig csak veszekedtek, ahelyett, hogy megbeszélnétek a problémátokat.

- Pont te akarsz engem kioktatni?! Te, meg az írófiú négy éven keresztül játszottátok ugyanezt.

Kate értetlenül nézett maga elé, egy kicsit dühös is volt barátnője előbbi kijelentése után, de így folytatta:

- Figyelj, nem fogok rád haragudni, mert totál részeg vagy. És igen szörnyű volt, amit Castle-el műveltem, de most együtt vagyunk, szeretjük egymást. Ahogy szerintem ti is. – tette hozzá.

Lanie dühösen nézett maga elé, miközben egy könnycsepp gurult végig az arcán. Egy könnycsepp, amit két ellentétes érzelem váltott ki: a düh és a szeretet.

Kate a kezét barátja vállára rakta:

- Figyelj, kettőnk közül mindig te gondolkodtál józanul ilyen ügyekben. Még sosem kellett a magánéleti problémáidról beszélnünk, mert te mindig tudtad kezelni őket. De most itt vagyok. Biztos nem akarsz róla beszélni?

- Igen biztos. – suttogta.

- Megértem, de kérlek gondolkozz el azon, hogy ez nem vezet semmihez, amit most műveltek. Legalábbis semmi jóhoz. Most pedig jobb, ha kijózanodsz, és szerintem többet nem fogsz inni, csak az esküvődön…