Mikor másnap reggel Castle felébredt, érezte, hogy minden
porcikája sajog. Nem volt kellemes a székben aludni, hiába volt kipárnázva.
Miközben próbálta fáradt és elzsibbadt végtagjait kinyújtani, érezte, hogy
mellette Kate a takarójáért nyúl és feljebb húzza. Megsimogatta szerelme arcát, miközben ismét
átfutott az agyán a gondolat, hogy hiba volt elhozni a csapatot. Kate ismét
mocorogni kezdett, Rick pedig elemelte a kezét kedveséről. Még nem akarta
felébreszteni. Felkapta a dzsekijét és leszállt a gépről. A tegnapi esőnek már
nyoma sem volt, a nap már a víz tükrén csillogott vissza. Egy percre
elgondolkozott, hogy milyen jó lenne egy séta a parton, hisz így az
elgémberedett végtagjait is megmozgatná. Majd elvetette az ötletet, mert félt
tőle, hogy Kate pánikba esne, ha eltűnne. Helyette a víz felé vette az irányt,
ahol leült a homokba, lábait pedig kinyújtotta a meleg vízben. Ismét a
dzsekijéért nyúlt, és a rejtett zsebből kivette a kis fehér dobozkát, ezzel egy
időben a háta mögött egy kisebb sikoltást hallott.
Lanie állt mögötte és a kezében lévő dobozt nézte:
- Richard Castle ez az amire gondolok?
- Igen. – felelte halkan.
- Ó, ó miért ne mondtad el, hogy erre készülsz?
Castle vállat vont:
- Nem voltam benne száz százalékig biztos, hogy Kate igent
mondana.
- Te igazán idióta tudsz enni, tudod? Évek óta ismerem
Kate-t és még sohasem láttam ilyen boldognak és ez miattad van.
- Igen, de…
- Nincs de, Castle.
- De…
- Castle, Kate igent fog mondani.
- Mire mond igent? – jelen meg Jenny a hátuk mögött.
Lanie izgatottan fordult a nő felé:
- Castle megkéri Kate kezét!
Jenny egy pillanat alatt elmosolyodott:
- Gratulálok Castle.
- Persze, ha Kate igent mond. – felelte a férfi.
- Persze, hogy igent mond! – felelte Jenny.
- De…
- Castle, mit mondtam neked? – kérdezte szigorúan Lanie.
- Nem kell aggódnod Castle. – nyugtatgatta Jenny – Mi mind
látjuk, hogy Kate még sohasem volt ilyen felszabadult, mint most. Biztos, hogy
igen mond.
- De milyen volt az utazással kapcsolatban is? Ha előre
elmondom, hogy mire készülök, akkor nemet mond és az egyet jelentett volna a
tervem megsemmisülésével is.
- Richard Castle, még egy szó, és megkergetlek! Nem kell
aggódnod miatta.
- Jó, de szeretném én elmondani neki, és nem szeretném azt hallani, hogy ti erről beszéltek a háta mögött.
- Fogadok húsz dollárban, hogy Ryan mindenki előtt
észreveszi Kate kezén a gyűrűt. – mondta Jenny, miközben kezét Lanie felé
nyújtotta.
- Állom. – felelte, majd kezet ráztak.
- Hé, mi van azzal, amit az előbb mondtam?
- Várjunk… Gyűrű. – kiáltott fel Jenny – Láthatjuk?
- Oh igen – kiáltott fel Lanie is, majd megpróbálta Rick
ujjait lehámozni a kis dobozról, nem sok sikerrel, és a férfi visszarakta a
zsebébe a gyűrűt.
- Sajnálom, de azt akarom, hogy Kate lássa először.
- De édes – mondta Jenny, majd a következő pillanatba a
dzsekiért nyúlt – De látni szeretnénk.
- Nem, sajnálom. – felelte a férfi, miközben a kabátot még
jobban az ölébe gyömöszölte.
- Castle, meg fogom nézni – mondta Lanie határozottan –
Szóval időt spórolhatnál meg.
Castle csak a fejét rázta, a dzsekit pedig erősen markolta,
de ez nem tántorította el a lányokat.
Helyett hirtelen lecsaptak rá, Lanie a kezét akarta lefogni,
míg Jenny a dzsekiért nyúlt. Már majdnem sikerrel jártak, mikor Kate hangjára
lettek figyelmesek.
- Ti mit csináltok?
Castle már épp megszólalt volna, mikor Lanie és Jenny is
fejen legyintette, mire Kate csak kérdően nézett a hármasra.
- Szóval nekem nem kell aggódnom, hogy két nő is rajtad lóg?
Castle most nem tudott mosolyogni, pánik ült az arcán
továbbra is:
- Nem, nem kell aggódnod.
Kate összefont karral állt még mindig és kérdően nézett a
férfira:
- Szóval elmondod, hogy mi történt?
- Titok. – felelte a férfi, miközben elindult a gép felé,
hogy elrejtse a dzsekit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése