Együtt 9.rész

Másnap reggel mindenki a parton ült és próbálták elütni az időt. Kicsit monoton volt számukra  ez a néhány nap, hisz reggel - miután átmozgatták elzsibbadt végtagjaikat – ettek valamit, aztán pedig egy jó ideig vagy a vizet vagy az eget kémelték egy kutatócsoport keresvén. Ez a nap sem telt másképp, de egyszerre egy robbanás zavarta meg a sziget addigi nyugalmát.

- Mindenki jól van? – pattant fel Lanie, és körbenézett, hogy minden társa a közelben van-e, utána pedig az égő gépet nézte.

- Tom, azt hittem tegnap ellenőrizted a gépet? – fordult a pilótához dühösen Espo, hisz az járt a fejében, hogy akár valamelyikük a közelben vagy épp a gépen is lehetett volna.

- Tegnap este ellenőriztem is, akkor minden rendben volt.

- Ezek szerint mégsem! – mutatott a gép fele a nyomozó, miközben szúrós szemmel méregette a pilótát.

- Nyugalom Espo. A lényeg, hogy  mindenki rendben van és a gépen már úgysem volt semmi használható, mindent lehoztunk róla a biztonság kedvéért, tehát nem ment kárba semmi. – próbálta Kate oldani a feszültséget. A nyomozónő is tisztában volt viszont a helyzet komolyságával, mert tudta, hogy ha valamelyikükkel történt volna valami, már valószínűleg a pilóta nem élne… De már belefáradt a vitatkozásba, hisz az utóbbi napok is elég feszült hangulatban teltek.

Castle rezzenéstelen arccal figyelte az eseményeket, majd miután leperegtek neki az előző nap eseményei, egyszerre bevillant neki a hiány: a gyűrű. A jegygyűrű, ami a kabátzsebében volt a repülőn. Egyszerre érzett keserűséget és bánatot. Nekem már semmi sem sikerülhet? Először lezuhan a gép, aztán felrobban, majd elveszti a gyűrűt. Vajon jelenthet ez bármit is?

A pilóta zökkentette ki a gondolataiból:

- Jobb lenne, ha elmennénk innen. Belobbanhat még egyszer és a füst miatt sem bírnánk ki.

Mindenki gyorsan felpattant és a cuccokkal együtt elindultak a sziget túloldalára.

- Szerintem a füst a legkevesebb problémánk. – mormogta Esposito. – Mi van ha továbbterjed a tűz?

- Még a füst a hasznunkra is válhat. – nyugtatgatta a társát Kate.

- Gondolod, hogy meglátják? – kérdezte szomorkásan Castle. – Mindjárt besötétedik és…

- Nem tudom Castle, reménykedjünk.  

Mikor látta Kate arcán a reménytelenséget és a kétségeket, azonnal elhatározásra jutott.

- Szükségünk van egy tervre. Menedék nélkül kell átvészelnünk egy hosszúnak ígérkező éjszakát. Ráadásul hideg van és tüzünk sincs.

- Az van. – mutatott az égő gép irányába Esposito. Plusz ha leég az egész sziget, akkor lesz is.

- Nem hiszem, akkor már belobbant volna. És a szél is az óceán felé fúj, így nem látok rá sok esélyt. Ami pedig a tüzet illeti, a füst miatt életveszélyes lenne visszamenni.

- És akkor, hogy gyújtunk tüzet? Az öngyújtóm a gépen maradt.

Castle elmosolyodott. Eszébe jutott, hogy mikor először ajánlotta fel a segítségét a tűzgyújtásnál és mindenki nekiugrott egyszerre. Bevillant neki az, amit az ötödik regényében írt. Mivel mindig a hitelességre törekedett, így ott sem ő találta ki a tűzgyújtási módszert, hanem alaposan utánanézett a dolgoknak. Most végre a csapat hasznára lehet. Egy gazdag író és tud tüzet gyújtani 21. századi luxuscikkek nélkül.

- Egy kis időbe fog telni. Először is keresnünk kell egy bizonyos fajta fát.

Ryan bekapcsolta a zseblámpát, és az íróra világított:

- Gyerünk Castle, mond mit kell keresnünk. – mondta bizakodva.

Castle először elmosolyodott, majd mikor Ryan-re pillantott hirtelen ledermedt.

- Honnan vetted azt a dzsekit?

- Ezt? – mutatott a rajta lévő ruhadarabra. – A tiéd igaz? Még este vettem fel, mert kissé fáztam. Gondoltam nem bánod.

 Castle Ryan mellé lépett, és vigyorogva paskolta meg a nyomozót.

- Castle, ez csak egy dzseki, minek örülsz ennyire? – kérdezte Kate.

- Csak, csak új. – próbálta terelni a témát a férfi. Elég bénán tudok hazudni – gondolta.

- Azt hiszem, hogy nyugodtan kijelenthetem, hogy nem dőlt volna össze a világ, ha a gépen marad. – Kate még mindig furcsállta, hogy miért ragaszkodik a dzsekihez a férfi.

- Castle? A tűzifa? - türelmetlenkedett Esposito.

- Igen, igen menjünk.