Az új évad 13. rész

Castle és Esposito csendben ültek a cellában, mikor egy egyenruhás az ajtóhoz lépett, és kinyitotta azt.

- Szabadok. Mehetnek. – mondta a párosnak, akik értetlenül néztek rá.

- Hogy?

- Ejtettek minden vádat. – tűnt fel Gates a cella oldalánál és közelebb lépett a pároshoz. – És sokat köszönhetnek Beckett-nek, ő tanúskodott maguk mellett.

Castle szomorúan nézte a cella rácsait.

- Na mire várnak? Jönnek vagy maradnának? – kérdezte Gates.  

Erre a két férfi észbe kapott és kiléptek a helyiségből a kapitány után. Felvették a letartóztatásnál elkobzott holmikat, és nyugodtabban léptek ki a napsütésbe. Pedig „csak” egy napot kellett benn tölteniük. De ahogy mondják az orvos a legrosszabb beteg, ebben az esetben pedig a rendőr a legrosszabb rab.

- Esposito, magát várom az irodámba, de csak holnap, mára a csapat pihenőt kapott.

- Csapat? – szólalt meg egyszerre a két férfi.

- Igen, Beckett visszavonta a felmondását, hogy segíteni tudjon kihozni magukat. Így ha holnapig nem gondolom meg magam és még én leszek a kapitány, akkor magát is várom vissza. És persze maga is jöhet Mr. Castle, tudja utálok aktákat olvasni. – tette hozzá.

- Nem hiszem, hogy visszamegyek, de azért köszönöm.

- Maga tudja. – jegyezte meg Gates, és már tovább is állt.

- Mi az, hogy nem jössz vissza? És mi lesz Beckett-el?

Castle szomorúan nézett barátja szemébe:

- Eddig is megvolt, ezután is meglesz.

- Te nem vagy józan. Csak a düh és ez az egy nap beszél belőled. Menj haza és pihenj. – ütögette meg barátja vállát a nyomozó.

Castle beleegyezően bólintott és hazaindult. Otthon – nem kis meglepetésére - Martha várta.

- Richard, fiam végre. – ölelte meg az írót.

- Anya? Hazajöttél?

- Jó észrevétel, látom nemhiába töltöttél 4 évet a zsaruk mellett – viccelődött a nő. – Tudod Beckett felhívott, hogy már hazajöhetek és mindent elmesélt.

- Mindent? – húzta fel a szemöldökét az író.

- Na látod ez az, amiben nem vagyok biztos. Elég távolságtartóan beszélt, és furcsa is volt. Rick, nem akarsz beszélni róla?

Castle csak nagyot sóhajtott. Tudta, hogy ez a beszélgetés elkerülhető, de a hallgatás nem old meg semmit. Különben is, valakivel beszélnie kell erről, és az anyja mindig meghallgatta és segített neki a továbblépésben. Így hát pár mondatban beszámolt arról, hogy a nő eljött hozzá, és utána elmesélte Maddox ügyét is.

- Szóval szeret? – kérdezte Martha.

- Ebben nem vagyok biztos. Egyszer sem mondta.

- Szavakkal nem de amit tett, az másról tanúskodik. - Martha egy kis szünetet tartott, azt várta, hogy a fia mond erre valamit, de mivel ez nem történt meg, így folytatta: -  Figyelj kisfiam, Beckett elég zárkózott volt egész eddig, szerintem az is nagy előrelépés, hogy nem hagyta, hogy kiszállj az életéből. Nem gondolod? Ráadásul ha nem szeretne, akkor nem hozott volna ki a dutyiból. A kapitánnyal is beszéltem a kilátásaidról, mikor a börtönben voltál és mondta, hogy Beckett és az apja vallomás valószínűleg elegendő. De tudod, az FBI-osok nem adtak ki ilyen könnyen. Azért még megszorongatták a kérdéseikkel és megpróbálták felbosszantani. De állta a sarat. Érted. – fejezte be Martha, miközben Rick szomorúan nézte az összefont kezeit, amit az anyja megragadott.

- Nézd, fontos vagy neki. Lehet, hogy hazudott, de azt is érted. És felvetődik a kérdés, te veszélybe sodortad volna őt, ha te lettél volna ilyen helyzetben és ő nem rendőr?

Rick nem válaszolt, továbbra is némán hallgatta az anyját. Majd, mikor már megemésztette a hallottakat, felnézett:

- Azt hiszem igazad van. Elmegyek hozzá…