- Szóval ketten maradtunk – fordult az íróhoz a nő.
- Igen, igen – Castle zavarában nem igazán tudta, hogy mit
kellene mondania: - Kérsz egy kávét?
Az ismerős mondatra Kate elmosolyodott, érezte, hogy az ő
imádott írója most is ott van mellette:
- Persze, és köszönöm.
- Bármikor.
A nyomozó ismét elmosolyodott, de belül nagyon fájt neki,
hogy a férfi ezeket a mondatokat úgy mondja neki, hogy közben nem is emlékszik
rá.
Rick is elég kellemetlenül érezte magát, látta a nőn, hogy
fáj neki az, hogy nem tudja, ki is ő.
- Talán mesélhetnél kettőnkről. Úgy értem arról, hogy hogyan
nyomoztunk együtt vagy épp hogyan ismerkedtünk meg.
- Nem is tudom, jó ötlet ez?
- Igen, szeretnék emlékezni, és csak te segíthetsz.
Kate nem igazán tudta, hol is kezdhetné. Mindig a temetői
kép villant be neki, mikor a férfi bevallotta neki, hogy mit is érez iránta.
Próbálta ezt a gondolatot most elhessegetni, hiszen nem támadhatja le ezzel az
emlékképpel. Most nem. Még nem.
Castle látta a nőn, hogy gondban van:
- Talán, ha az elején kezdenéd…- próbálkozott az író.
Kate meglepődött a mondaton: „Mintha olvasna a gondolataimban”- gondolta.
De végül elkezdte, Castle tágra nyílt szemekkel figyelte a
nőt. Az elején még rezzenéstelen arckifejezéssel hallgatta, majd mikor Kate
megemlítette neki, hogy az egyik ügyüknél megmentette az életét egy pezsgősüveggel,
egyszerre mosoly költözött az arcára.
- Bocsánat, hogy félbe szakítalak, de ha jól értelmezem,
akkor én többször mentettem meg az életedet, mint te az enyémet.
Kate csak csóválta a fejét, és vágyakozva nézte az írót, aki
most és épp úgy mosolygott, mint egy kisfiú, aki valami rossz fát tett a tűzre.
Majd folytatta a történetet. Végül elért Montgomery kapitány temetésének
napjához. Még mindig nehéz volt neki mesélni a történtekről. Kate a kezeit
tördelte idegességében, de egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a férfi
megfogja mindkét kezét. Ujjaik összekulcsolódtak. Kate elmosolyodott, de jobbnak
látta, ha itt áll meg a történetmesélésben, és lassan elengedte a férfi kezét,
majd felállt és indulni készült.
Rick-et egy megmagyarázhatatlan érzés fogta el.
- Nem lenne kedved ma velem vacsorázni? – tette fel a
kérdést.
Kate teljesen ledöbbent. Ez
most, hogy jön ide? Eddig csak az életéről kérdezett, most pedig be akar ismét
vonni az életébe? Ilyen hirtelen?
Rick látta rajta, hogy egy kisebb sokként érte a feltevés:
- Persze, tudom ez most furcsa neked is. Nem akartalak
azonnal letámadni, csak…
- Nem kell szabadkoznod….Végül is…egy vacsorából baj nem
lehet…
Rick nagyon megörült, felpattant a székről, és felsegítette
Kate-nek a kabátot.
- Nem akarok tolakodó lenni, de én inkább otthon főznék
valamit.
Kate-nek nem volt ellenvetése, nem nagyon volt kedve
étterembe menni:
- És mi lesz a menü?
- Spagetti á la Castle. Jó lesz?
- Spagettit ettem már, de hogy a te verziódban milyen lesz…
Castle legyintett egyet:
- Semmi különös, csak a tészta helyett bonbon meggy, a hús
helyett eperszósz van benne, és végül pedig csokiöntettel zárom a sort.
A nő a hallottaktól elmosolyodott:
- És a desszert akkor mi lesz?
- Meglepetés. Indulhatunk? – tette fel a költői kérdést az
író, a nyomozónő pedig válaszul belekarolt a férfiba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése